A segesvári katolikus iskola fennállásának száztizenegyedik évfordulóját ünnepelték november 23-án, szombaton. A megemlékezés célja az volt, hogy a segesváriak jobban megismerjék az iskola múltját, történetét és az egyház nevelő, oktató tevékenységét.
1913. november 24-én áldották meg a segesvári katolikus elemi népiskolát „sok küzdelem és nagy áldozatok árán” – ahogyan a korabeli okirat tanúsítja. Segesváron a katolikus templom közelében volt az iskola. A templom és az iskola minőségi nevelést és oktatást biztosított, és hitben, reményben, szeretetben erős közösséget formált.
Az 1948-ban kiadott alkotmány szerint a tanuláshoz való jogot az állam biztosítja mindenki számára, így az egyházaknak nem volt joga általános oktatási intézményeket fenntartani. Ezzel tehát beszüntették az egyházi iskolákat, így a segesvári katolikus iskolát is államosították és zeneiskolaként működött.
Az emlékező ünnepség a Kolping-házban kezdődött az egyházközség kórusának előadásával, majd a gyerekek egy tartalmas verses-zenés összeállítást adtak elő. Puskás Attila plébános a plébániai irattár és levéltár dokumentációi alapján egy történelmi felvezetőt tartott a katolikus iskolák jelentőségéről. Előadásában történelmi példákon keresztül azt a fő gondolatot fejtette ki, miszerint a templom és az iskola volt az a központ, ahonnan a hitnek és a keresztény tudásnak a sugarai minden felé eljutottak.
A továbbiakban a Kerekes család (Rózsika és János) tanúságot tett az Istenben való hitükről, a katolikus családi életről és a keresztény gyereknevelésről. Domahídi Győző tanúságtételében beszámolt Isten végtelen szeretetéről, a katolikus hitben megélt kegyelmekről, a lelkipásztori munkatársképzésről és az akolitusi szolgálatról. Csiszer Júlia és Péter Birtalan Gyöngyi szavalása zárta a Kolping-házban a programot.
Ezt követően átvonultak a hajdani katolikus elemi iskola épületébe, amely ma is áll a plébániával szemben. Itt egy korabeli fényképkiállítást tekintettek meg az iskola történetéről, amelyet a plébános és Nagy József tanár (a segesvári katolikus iskola volt diákja és aktív egyháztanácsos) állítottak össze. A kórus itt is egy szép éneket adott elő, ami ünnepélyesebbé tette az eseményt és újra betöltötte a katolikus iskolát Isten dicsőítésével. Végül agapé szeretetlakomával és kötetlen beszélgetéssel fejeződött be a megemlékezés.
Egy közösség életében fontosak azon események, amelyekben megemlékezünk a múlt értékeiről, jellemet formáló gyökereinkről, az alapítás jeles évfordulójáról és mindezt tovább tudjuk adni a következő nemzedéknek.
A zsoltáros írja: „Boldog az a nép, amely ünnepelhet és arcod fényében járhat, Uram!” (Zsolt 89,16) Hálát adok a jó Istennek ezért a felemelő ünnepért, ugyanakkor bízom abban, hogy megemlékezésünk felfrissíti közösségünket és felhívja a figyelmet arra, hogy mit jelent az Istenben való hit, a katolikus nevelés, a hitoktatás.
Domahídi Győző
