Kicsi templom áll a mostani Kolozsvár szamosfalvi részében már a törökjárás után óta, körülötte zöld füves kert, hideg elől oltalomra váró virágokkal a kapu után, fal kerítéssel körbevéve, a forgalmas út jobb oldalán, a repülőtér fele haladva. Az érkezők rózsafüzérbe kapcsolódva készültek a szentmisére.
A szolgáló szeretet védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek emléknapján gyűltek össze a hívek a város különböző templomaiból, vagy a környező településekről. Az 1925-ből szolgáló kicsi harang és az 1877-es öntésű C hangzású nagyharang zúgása messze kiáltotta a világba a búcsús szentmise kezdetét. A csengő megszólalt. A hívek, a kántornő, Muresán Mária vezetésével a bevezető éneket zengték. Az ódon falak közé a sekrestyéből vonultak ki a koncelebrálók és a ministránsok. Megtelt a szentély. László Attila, kolozs-dobokai főesperes, a főcelebráns bevezető szavaiban Árpád-házi Szent Erzsébetet mint népünk büszkeségét említette, kinek példája által közelebb kerülhetünk Istenhez, ha követjük őt tettrekészen a szeretetcselekedetekben. A liturgikus részben a Szent Erzsébet-napi olvasmányok felolvasására vállalkoztak az iskolából a búcsúra becsöppenő ministránsok, az igaz értékeket bemutató Példabeszédekből, illetve a szeretettel átitatott tettekre sarkalló Szent János első leveléből való részekre.
A zsoltárokat és az evangélium előtti verset énekükkel a Kajántóról érkezett Szabados-Erős család női tagjai tették élvezhetővé. Az irgalmassági cselekedetekre oktató Szent Lukács evangéliumrészletét (Lk6 27-38) Kovács Árpád kisbácsi plébános ismertette a jóillatú tömjénfüsttel megtelt templomban.
A szentbeszédben Molnár Lehel piarista paptanár személyes élettapasztalatára alapozva közelítette meg szentünk tanítását. Mint a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkipásztora az egyetemisták egyházi életébe nyújtott betekintést az általuk megélt kommunió, liturgia, mártíria és szeretetszolgálat bemutatása által. Elmondta, hogy szépen és mélyen tudnak imádkozni, jó közösséget alkotnak, értékes előadókat meghívva hitéletüket, tudásukat is fejlesztik. A tevékeny szeretet iskoláját pedig e templom mellett heti rendszerességgel araszolva a forgalmas úton haladva, Szent Erzsébet életpéldáját valóra váltva a kolozsi gyermekeknek segítve a tanulásban, valamint szocializálódásuk fejlesztését társasági játékokkal könnyítve élik meg. A felsőoktatásra járó hallgatók annak ellenére, hogy ,,az idő alig áll rendelkezésükre”, ,,mégis rászánják az időt arra”, hogy ,,menjenek és segítsenek másokon. Más baja is foglalkoztatja őket.” Nem elég másnak a baját meglátni, hanem segíteni is szükséges. A beszélő az általános és ismerős helyzetet tárta elénk, mert sokszor nemcsak, hogy időnk nincs másokon segíteni, ,,hanem még látásunk sincs arra, hogy észrevegyük a másik baját”. ,,Anyagi nehézségeink, lelki bajaink elvakítanak minket”, épp úgy, mint ,,ideológiai elvakultságaink”. Az egyetemisták példáján keresztül bemutatta, hogy van, akinek érzékeny a szíve, nyitott a szeme a szeretet útja felé. Megkövesedett szívekre és elvakultságaink feloldására az egyiptomi sivatagi atyák orvosságát ajánlotta. A sivatagba visszavonult remeték gyógyszere által felismerhetővé válik az igazi szeretet, melyről János evangélista írt a Jn 1, 17-ben. Ha az ő tanácsát megfogadjuk, feloldódnak a szív bilincsei és már nem lesz mi elzárja a szeretetcselekedet elől szívünket. A sivatagi atyák vakságainkat ,,a haragnak és a szomorúságnak” az állapotával magyarázzák. A piarista szerzetes bővebben fejtegette ezeket az állapotokat, mert sokszor ,,haragszunk azért, ami van” az életünkben, azokért amik nemkívánt dolgok, de mégis jelen vannak hátráltató tényezőként mindennapjainkban. Vakságaink másik okozójaként azt a szomorúságot említette, melyben azért vagyunk, mert hiányolunk valamit. ,,Haragszunk azért, ami van az életünkben és szomorkodunk azért, ami nincs”. Ezekben az esetekben nem segít sem az aszkézis, sem az ima. Így nem tudunk figyelni eléggé a jézusi szempontra. Nem értjük azt meg. A sivatagi atyák receptje szerint osszunk ilyenkor alamizsnát. Forduljunk oda a szükségben szenvedőkhöz, mert ez fog majd látókká tenni.
Tanuljunk meg adni egyszerű gesztusokkal annak, akinek nincs, semmi viszonzást nem várva. Ezek az egyszerű odafordulások lesznek azok, amik átalakítják életünket és felnyitják szemünket. Az egyetemisták abból a kevésből időt szánnak a szeretetcselekedetre és Isten cserébe felszabadultsággal, töltekezéssel jutalmazza meg őket. Ha merünk odalépni a szükségben levékhöz, akkor ez a mi szomorúságunkat, haragunkat is viszonylagossá teszi. Szent Erzsébet példáján keresztül bemutatta, hogy milyen jó hatással bír az adományozóra nézve az adakozás, a másokhoz való odafordulás. Ilyenkor másodlagossá válnak, kisebbednek gondjaink, bajaink feletti szomorúságaink, haragaink. Feloldódnak vakságaink és beszűkült állapotunkból ismét látókká válunk, ami nemcsak mások gondjaira való rálátásunkat finomítják, de saját szomorúságunkból és haragunkból is kimozdítanak a megoldások felé. Képesek leszünk így felszabadultan gondolkodni és mint Erzsébet ,,kreatív okossággal” nyomasztó helyzeteinken felülkerekedünk.
Szomorúságainkból, haragunkból feloldódva józan, ésszerű megoldásokra lelünk, mert nyitottá válunk a jézusi szeretet és okosság befogadására és továbbadására. Szent Erzsébet ,,nemcsak gabonát adott, hanem sarlót is a szegények kezébe, hogy kezdjenek dolgozni”. Képesek leszünk így felismerni, hogy hogyan segíthetünk a legjobban másokon szükségükben. A sivatagi atyák tanácsai és Szent Erzsébet életpéldája is a tevékeny szeretetre sarkall.
Az evangélium is azt tanítja, hogy a szeretet az üdvösség útja. ,,Isten jóságos a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz is”. ,,Nem a viszonzást várja. Odalép ahhoz is, aki éppen rossz volt, odalép ahhoz is, aki nem akar beszélni vele.” A tevékeny szeretet útja vezet bennünket Krisztus útjára, az ő követésére. A búcsú szónoka ajánlotta, hogy ,,törekedjünk az Isten felé vezető útra. Járjunk a tevékeny szeretet iskolájába, Erzsébet nyomdokain, néhány egyszerű egyetemista nyomdokain”. ,,Kreatív okossággal adjunk a jó Istennel.” Ministráns segítségével az egybegyűltek a könyörgésekben fohászkodtak, hogy az egyház kövesse Szent Erzsébet példáját az emberszeretetben, a hívek segítsék az igazán szegényeket és betegeket, gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit.
A szentmise legfontosabb részében, az eucharisztia liturgiájában az adományok előkészítése, az eucharisztikus ima és átváltoztatás után az áldoztatás szertartása következett. Ezt követően Szent Erzsébet tevékeny szeretetének jelképeit a rózsákat, cipókat, de a fánkokat is megáldották. A szentmise befejező részében Ferencz Antal szentpéteri és szamosfalvi plébános kérte a jelenlevőket, hogy imádkozzanak ezért a templomért, annak jövőjéért. Az ünnepség a záróáldással, a megáldott rózsák és eledelek kiosztásával, meghitt beszélgetésekkel, egymáshoz való odafordulással lett teljessé.
Az ünneplők a gondolatban elraktározott igével, tanítással és a szívhez szóló szeretetcselekedetekkel töltekezve léphettek ki a hideg, sötét korai éjszakába, vissza az életbe. Megtapasztalták, hogy a szeretet iskolájában tanultakat jó kamatoztatni a mindennapokban. Így tudjuk továbbadni és megélni a krisztusi jóságot, szeretetet. Szent Erzsébetről példát véve kreatív okossággal, az Istentől kapott józan eszünkkel az anyagiakat jól beosztva a legfőbb jó felé fordulva, az ő gondviselő jóságáért hálát adva élhetjük meg mások felé az adakozó szeretetet, de mindezt Isten gazdagságából merítve. Szükséges a kreatív okosság, mert Isten szeretetre, de nem az anyagi javak pazarlására hívott meg bennünket, hanem azok megbecsülésére és kamatoztatására. Ezért nem mindegy, hogy Isten irántunk tanusított gondviselését, szeretetét elásott kincsként őrízzük vagy egyszeres, kétszeres, akár kilencszeres, de többszörös kamatoztatása után továbbadjuk, hogy mások is megtapasztalhassák Isten szeretetét és minél többen dicsőíthessék érte mennyei Atyánkat. Istennel minden lehetséges, de nélküle még a jótett sem valósulhat meg. Hála az ő jóságáért, gondviseléséért és szeretetéért!
Bíró Jolán-Ilona
Fotó: Bíró Ernő
