A történelmi feljegyzések alapján a kajántói templomot 1432-ben szentelték fel Mindenszentek tiszteletére. Harangja messze zengve hívó szavával sokakat gyűjtött össze az elmúlt vasárnap Mindenszentek búcsús ünnepére. A templom megtelt Kajántón élő, lelkes fiatalokkal, ferences harmadrendi szerzetben tevékenykedő szülőkkel, népes családokkal, Kolozsvárról jövő katolikus hívőkkel, a szentély pedig papokkal.
Az ifjúság a karzatban Szabados Erős Orsolya segítségével, valamint Jakab Endre kántor orgonakíséretével, szívükben új reménnyel, énekükkel átölelték a templomba, az oltár köré és elé gyűlteket, hogy ők is mélyebben bekapcsolódhassanak a közös áldozat bemutatásába, a búcsús szentmisébe. A főcelebráns, Czirják Ottó, a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze a bevonulás után tömjénezéssel tiszteletét adta a Krisztus testét jelképező oltárasztal, illetve az égő húsvéti gyertya előtt. Ezt követően szeretettel köszöntötte az ünneplő híveket és papokat. Az igeliturgiában a Mindenszentek napi olvasmányának, szentleckéjének felolvasását a ferences harmadrend tagjai végezték. Az evangéliumos könyvnek kijáró tömjénezés után Kádár István jegenyei plébános ismertette a résztvevőkkel az e naphoz illő boldog mondásokat. Az oltárasztaltól a Jöjj Szentlélek Úristen ének alatt a szószékre vonulva kezdte szentbeszédét. A II. vatikáni zsinat Lumen Gentium kezdetű konstitúciójának e búcsús ünnepre illő szavaiból indult ki. E szerint a teljességre és az életszentségre Istentől mindenki meghívást kapott. Hangsúlyozta, hogy feladatunk teljesíteni az Atya akaratát, Krisztus nyomában járva, hozzá hasonlóan, hogy Istent szolgáljuk és őt dicsőítsük felebarátaink javára. Igehirdetésében rávilágított arra, hogy Krisztus-követésünk függ az emberi akarattól, mert jó, ha törekvéseinket nem a világ dolgaihoz és az anyagiakhoz való ragaszkodás jellemzi. Helytelen ragaszkodásaink akadályként szolgálnak a tökéletes szeretet elérésében. A II. vatikáni zsinat konstitúciójából az igehirdető többek között kiemelte, hogy a „hívők vessék latba a Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapott erőket, hogy az ő nyomában járva és hozzá hasonlóvá válva, mindenben teljesítve az Atya akaratát szívvel-lélekkel Isten dicsőségére és a felebarátok szolgálatára szenteljék magukat.”
A kolozsvári születésű lelkipásztor fontosnak tartotta az ünnepi és vasárnapi szentmisék prefációjából idézni az oly gyakran mondott, hallott, imádkozott és ezen ünnephez szorosan kapcsolódó miseszöveget: „a szentek példája sarkall minket”. Ezzel világított rá arra, hogy mennyire szükségünk van hiteles példaképekre, olyanokra, akik életükkel felragyogtatták azt a szép életet, amelyre Krisztus meghívott. A szenteket olyan Krisztus-hordozóknak nevezte, akik boldogan haltak meg, mert tiszta volt a szívük, s így tudták, hogy színről színre látják majd Istent. Nem tétlenül éltek. Nem várták a változást, hanem elfogadták az életet úgy, amint volt. Tették kötelességüket, de mindenben Istenre hagyatkozva hagyták, hogy ő vezesse őket a megdicsőülés felé, s általa tökéletesedjen életük. „Isten minket méltatott meghívni”. Ezért tanácsolta, hogy tanuljunk meg „szeretetben járni, szeretetben élni, mind Isten, mind a felebarát iránt”. Ajánlotta, hogy vonuljunk vissza sokszor a csendes zugunkba, ahol imádkozni szoktunk, hogy „újra feltöltekezzünk az isteni erővel és újból tanúságot tudjunk tenni őróla az emberek előtt”. Ehhez sokszor „mi is alá kell ereszkedjünk”, alázatosan hagynunk kell, hogy „Isten fel tudjon emelni az ő erejével.” Ha „engedjük, hogy betérjen a mi szívünkbe az isteni erő”, akkor a változás is megtörténik és képesek leszünk őt magasztalni, szívből imádni és dicsőíteni.
Az igeliturgia az egyetemes könyörgéseit egy ferences harmadrendi családapa olvasta fel. Antal Endre gyakorlati éves szeminarista a tömjénezés szertartásával az adományok előkészítése előtt, a felajánlás előtt elősegítette a hívek szentmisébe való mélyebb bekapcsolódását, mert ezáltal tudatosaban előkészíthették a jelenlevők szívüket, lelküket. Isten felé megnyithatták szívüket, hogy jó elhatározásaik, hálaadásuk, felajánlásuk Isten felé szálljon, mint a tömjénfüst. A felajánlási ima alatt a templom harangja is messze szólóan hirdette imánkat. A prefáció, az eucharisztikus ima, átváltoztatás után következett az úrfelmutatás. A tömjénfüst most az oltárasztal felé szállt a feltartott Krisztus teste és vére felé. A legszentebb ima, a Miatyánk elmondása és az Isten báránya eléneklése után három sorban következett az áldoztatás.
A befejező részben Jakab Gábor, mint az egyházközség felelős lelkipásztora szólalt meg. A halottakról Kányádi Sándor Sárga kankalin című versének elmondásával emlékezett meg. Hálát adott Istennek a búcsún résztvevő hívekért. Megköszönte a templom búcsúra való előkészítésében, díszítésben tevékenykedők munkáját, a fiatalok éneklését. Köszönetet mondott Móra László-Tibor kajántói református parókus-lelkipásztor évekre visszamenő és a mostani hűséges jelenlétéért is, bekapcsolódásáért a búcsús ünnepbe. Háláját fejezte ki Nagy Károly ferences szerzetes elmúlt két évi, itt kifejtett áldásos és gyümölcsöző lelkipásztori tevékenységéért. Megköszönte Ferencz Antal plébánosnak, hogy ez év június 29-től elvállalta Kajántóra szóló lelkipásztori megbízatását. Isten áldását kérte munkájára. Bíztatta a jelenlevőket, hogy a szentmise után beszélgessenek, ismerkedjenek egymással. Ne csak lefele nézzenek, hanem egymás szemébe, majd fel a magasba, Istenre. Érdeklődjenek egymás sorsa iránt, hogy ne csak önző önmagukkal foglalkozzanak, mert odahallgatva másokra, duplázódik az öröm és csökkennek a fájdalmak.
A Madarasi Hargita lábaitól származó főcelebráns, Czirják Ottó a fekete stólát magára öltve a Krisztust jelképező égő húsvéti gyertya fele fordulva megemlékezett a halottakról. Együtt kértük, hogy az örök világosság fényeskedjék nekik. A tömjén füstjével az ég felé szállt imánk.
A templomkert megtelt egymásra figyelő családokkal, gyermekekkel, felnőttekkel, egyházi személyekkel. Egymás életére, történéseire figyelve bíztattuk egymást, hogy kitartással, emelt fővel a jót, az életet szolgálva érdemes a mindennapokat élni, hogy Isten örömét találja benne.
A búcsút megéltük. A tanítást meghallgattuk. Tegye az Úr teljessé e szép búcsút azzal, hogy mindnyájunk szívébe költözik, mert csak vele tud szeretetünk tökéletesedni azáltal, hogy megérezve az ő szeretetét lesz mit továbbadni másoknak személyválogatás nélkül, azoknak, akik kedvesek nekünk, de azoknak is, akikkel kínosabb a találkozásunk. Csak így élhető meg hitelesen krisztusi meghívásunk. Törekedjünk tökéletesíteni szeretetünket, a bennünk rejlő isteni erőt felhasználva és nem elnémítva. Próbáljuk másban is ezt a szálat erősíteni, mert mindenki szívében ott lakozik Isten, az ő szeretetével együtt. Vegyük ezt észre azokban, akik kedvesek számunkra, de azokban is, akik ellenségként viselkednek velünk szemben. Szebbé, emberibbé válik így az élet, sőt még élhetőbbé számunkra is, de mások számára is, mert mindnyájan szeretetre vagyunk teremtve, arra, hogy keressük és teljesítsük az Atya akaratát, Isten dicsőségére, felebarátaink és saját magunk javára.
Bíró Jolán-Ilona
