Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések, különböző nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. E heti Emberközelben rovatunkban GERGELY GÁBOR kézdivásárhelyi kántorral készített beszélgetésemet olvashatják!
Milyen szerepet töltött be gyerekkorodban a vallás, a templomba járás? A kántori szolgálat mennyire volt gyerekként ismerős?
Érzékeny lelkű gyerek voltam, és mindig foglalkoztatott életünk folytatásának kérdése. Tisztán emlékszem arra, amikor az óvodában szembesültem azzal, hogy a földi életünk véges. A folytatásra az egyházunk által kaptam meg a választ, és emlékeztet minden nap a gondviselő Atya szeretetére. Testvérbátyám és első unokatestvérem jártak ministrálni a kézdivásárhelyi Szentháromság-templomba (akkor csak egy katolikus templom volt a városunkban), így engem is vittek magukkal. Nagyon mély isteni élményeket éltem át az oltár szolgálata közben. A nagy fordulópont hatodik osztályos koromban történt. Mindig csodáltam lentről a karzaton lévő hatalmas hangszert, illetve a néhai Dávid Gyuri bácsi karaktere és énekhangja is magával ragadott. A vasárnapi 9 órás szentmisén Szigeti Kilián Gloriája alatt fogalmazódott meg bennem, hogy kántor szeretnék lenni. Vasárnap az ünnepi ebéd közben közöltem a szüleimmel, hogy nyolcadik osztály után Gyulafehérvárra szeretnék felvételizni. Hálás vagyok nekik, hogy komolyan vették döntésemet, és mindvégig támogattak hivatásom beteljesedésében.
A gyerekkor, a család mennyire befolyásolt abban, hogy a zenei pályát válaszd? Hogyan kezdődött a kántori pályád?
Isten kegyelméből egész családunk, szüleim és két testvérem is jó zenei adottságokkal rendelkeznek, így én is örököltem. Édesapám harmonikán játszogatott hallás után. Fiútestvérem líceumi éveitől basszusgitáros és énekes volt több neves könnyűzenei együttesben. Én maradtam a hivatásom mellett. Igaz többször is vargabetűkkel tűzdelt utat jártam be, de a hívás mindig erős volt és megtartott.
Mi egy kántor hitvallása, legfontosabb feladata?
Általában a karzaton, fent a kórusban foglal helyet a kántor, ami nem véletlen. Azt tudjuk, hogy elsősorban a hang terjedése miatt van ez így, de a szolgálat és alázat helye is egyben. A miséző pap mindenki előtt a szentélyben, az oltáron mutatja be a legszentebb áldozatot. A kántor kiegészíti énekeivel a liturgiát, de elsősorban a híveket szolgálja, és próbálja felemelni lelküket a mennyei Atyához. Ez jó előadói készséget is igényel, de vizuálisan nem kell előtérben legyen, nem kell „szerepeljen”. Mindegy, hogy mennyire fáradt, hányadik miséje aznap, vagy éppen kevesen vannak, a játéka és az éneklése által még hajnalban is örömmel kell énekeljen a hívő közösségnek.
Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Melyek a megszokott vagy kevésbé szokványos feladatok?
A nyári szünidő után a mindennapjaim bezsúfolódnak, ami nem jó, de próbálom egyensúlyban tartani az életemet. Immár tizenöt éve hangszert is oktatok a Molnár Józsiás Általános Iskola zenetagozatán, amit szintén hivatásként élek meg, mert nagyon szeretem a pedagógusi pályát is. A két hivatás összhangban van, kiegészítik egymást, így könnyebben vészelem át a mindennapi fáradtságot. A reggeli szentmisék adnak felemelő impulzust, a délelőtti szabad óráim a gyakorlással, készüléssel és más tevékenységekkel telnek el. Délutáni zongoraórák után szentmisén töltekezek fel, este pedig kóruspróbán nyugszik le a lelkem, ha jól teljesítenek a kórustagok. Ha nem, akkor ismét emelkedik az adrenalin, de a próba végén mindig békésen térek haza családomhoz.
A gyulafehérvári főegyházmegyében létezik egy egyezményes kántorvizsga. Milyen emlékeket őrzöl erről? Hogyan emlékszel az első szentmisére, amelyen kántorizáltál?
Amint már említettem a hívás az egyértelmű volt a jó Isten részéről, a célba érés viszont nem volt egyszerű és egyenes út. Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban sok mindent elsajátítottam, két kórusban is énekeltem, de a kántorvizsgát később szereztem meg. Az első egyedül játszott szentmisém a csernátoni templomban 1998 hamvazószerdáján volt, hisz az akkori kántor, Pál Mihály sorkatonai szolgálatot kellett teljesítsen, és engem kért meg, hogy egy évig helyettesítsem. Nagy izgalommal és félelemmel hamvazkodtam, de a hívek éneke és Bakó Antal plébános biztató szavai szárnyakat adtak a gyakorlás és kitartás terén. A következő évben Fórika Balázs biztatására és az ő segítségével sikeres kántorvizsgát tettem Gyulafehérváron, amiért nagyon hálás vagyok a jó Istennek. A kántorvizsga emlékezetes pillanata az volt, amikor a gyakorlati rész végén Geréd Vilmos kántor-karnagy, a Dicsérjétek az Urat énekeskönyvünket kinyitotta egy olyan énekre, ami számomra ismeretlen volt, és viccesen azt mondta: „mivel nem akartál nálam tanulni, ezt játszd még le.” Azt már nem tudom, hogy milyen volt a prima vistám, de az egyetemi éveim alatt Kolozsváron sokszor meglátogattam Vilmos bácsit, aki barátként kedvesen fogadott, és a hosszú beszélgetések által sok jó tanácsot adott, és oktatott.
A kántor szolgálatához hozzákapcsolódik a kórus vezetése is. A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián két kórus is kerek évfordulót ünnepelt. Hogyan éled meg a kórusvezetői feladatokat? Mit tartasz fontosnak a kórus vezetésében? Miért érdemes kórusba járni?
Huszadik éve szolgálom kántorként a Boldog Özséb-egyházközséget. Amikor 2015 őszén átvettem a templomunk kórusának vezetését, sziklára épült közösséget találtam, ami a Ferenczi paptestvérek és id. Kertész Tibor munkáját dicséri. Az évek folyamán próbáltam nagyon lelkesen ápolni és előrevinni nemcsak ezt a közösséget, hanem egyáltalán a kóruséneklést. Kezdő kántorként Kézdikőváron és Szárazpatakon kórusokat alapítottam Drócsa László plébános támogatásával. 2009-ben már itt, a Boldog Özséb-egyházközségben Kerekes László akkori plébános segítségével megalapítottuk a gyermekkórust, az utánpótlás kinevelésének céljából. Annyira foglalkoztatott és foglalkoztat a kóruséneklés, hogy a tanári licenszdolgozatomat, majd az egyes fokozati dolgozatomat is kóruséneklés témában írtam. Ezen kívül a Molnár Józsiás-iskola kórusát is vezetem. Míg volt rá igény, egyházigyermekkórus-találkozókat szerveztem, majd az iskolai kórusok találkozóját is mozgattam városunkban. Egyszóval szívügyem a kóruséneklés. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy a Boldog Özséb-templom kórusai szebbé teszik mindennapjaimat. Nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy a napi zsúfolt programom végén a kóruspróbák nem leszívják az utolsó energiámat, hanem ellenkezőleg, újratöltenek. A kórustagok lelkesedését és szeretetét nem lehet kifejezni, csak megtapasztalni. Mindenik fellépésnek, szolgálatnak megvan az egyedi varázsa, az elcsúszott hangokat vagy bakikat átgondoljuk, megbeszéljük és közösen törekszünk azok elkerülésére. Hihetetlen, hogy mennyi tenni akarás, szolgálati szeretet és alázat van kórustagjainkban. A legjobb kórus minden egyházközségnek a saját énekkara. A közös éneklés öröme és a szolgálat tartja fenn és élteti a közösségeinket, egyházunkat.
A kántor figyelme több mindenre kell kiterjedjen a szentmise alatt. Mennyire tudsz figyelni az igeliturgiára, a prédikációra?
Mivel népes az egyházközségünk, vasárnaponként több szentmisére van igény, így nekem is általában három szentmisén kell részt vennem, ami figyelem szempontjából megterhelő. Mindig arra törekedtem és törekszem, hogy egy szentmisén teljes egészében szívvel-lélekkel vegyek részt. A rutinos berögződések és a sok tapasztalat lehetővé teszik, hogy a gondolataim papírsárkány módjára más irányba szálljanak, de próbálom mindig visszarángatni azokat, és befogadni, amit a jó Isten üzen nekem az igeliturgia és a prédikáció által.
Az egyházi év mely időszakának énekeit énekled a legszívesebben?
Minden kántor életében vannak kedvenc és kevésbé kedvelt énekek, de úgy gondolom, hogy ez nem szabad meghatározza a szolgálatunkat. Szem előtt kell tartsunk sok tényezőt, elsősorban a liturgikus előírásokat, időszakot, a szentmise részét, üzenetének a communióban való átadását és a zenei kincstárunk minél változatosabb, bővebb alkalmazását a szentmisék keretében.
Van-e valamilyen mottó, bibliai rész, énekszöveg, ami erőt adott, utat mutatott az elmúlt évek során?
A mindennapi szentmise által a Szentírásból felolvasott örömhírrel állandó útbaigazítást kapunk. Kántorként még jobban elsajátítunk bizonyos részeket, mivel énekeljük azokat. Így könnyen tudunk belőlük idézni és bátorítani, éltetni magunkat. Mivel oly sokszor megtapasztaltam a gondviselő Atya szeretetét, így talán a 27. zsoltár sorai adnak erőt mindennapjaimban: „Az Úr az én fényem, kitől is félnék, életem oltalmazója, kitől rettegnék?”
Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt évek során kántorként?
Viccesen fogalmazva, most tudatosul bennem, hogy ezüstkántor vagyok. Az örökkévalósághoz viszonyítva nem sok idő, de a kántori szolgálatban elegendő a tapasztalatok szerzésében és a fejlődésben. A viccet folytatva, remélem nem kell felét letagadnom ennek az időszaknak. Az évek folyamán sok helyzettel találkoztam, nehézséggel, örömmel, lelki élménnyel. Olyan időszak is volt, amikor feladtam volna ezt a szolgálatot, de egyik kántor barátommal történt beszélgetés nyomán, tudom, hogy most nem lennék teljes ember. A rengeteg pozitív élmény messze túlszárnyalja a nehézségeket és boldogsággal tölti el szívemet. A plébánián való összhang, sok beszélgetés, kacagás, kórusok működése, koncertek élménye, az új hangszer mind jóleső a lelkemnek, de a legnagyobb ezek közül a hívek közös éneklése pl. karácsonykor, vagy búcsúk alkalmával.
Időközben családot alapítottál, gyermekeid is születtek. Zsolt, a nagyobbik fiad orgona szakon tanul és kántorként is tevékenykedik. Tőled leste el ezt a hivatást? Hogy esett a választás a zenei nevelésre?
Zsolti fiam beleszületett a kántorságba. Zenei tehetségét ő is a jó Istentől kapta és kamatoztatja. Soha nem volt célom kántort nevelni belőle, de a vallásos és a zenei nevelést fontosnak tartottam, és ezen az úton terelgettem. Kisgyerekkorában többször ki kellett maradjon az óvodából betegség miatt, így a reggeli misékre vagy hittanórákra jött velem, és tanulta az énekeket. Első osztálytól zongorát tanult a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskolában, csengő gyermekhangjával sokunkat lenyűgözött. Kilencedik osztályba a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolába ment magánének szakra. Egy fél év után hazajött, és itthon fejezte be a líceumot. A hangszertanulást magánúton folytatta. A művészeti líceumban eltöltött fél év hozadéka volt az, hogy elkezdett orgonán játszani. A mellékhangszer-tanárnője is kántorkodott, és az ő hatására kezdett el engem helyettesíteni. 2019 nyarán Pécsen kántorképzőn vett részt, és megismerkedve Kovács Szilárd Ferenccel, egyre közelebb került az orgonaművészeti pályához. Kolozsváron befejezve a másodévet, egyéni orgonakoncertje is volt a Farkas utcai református és a Szent Mihály-templomban. Nagy öröm és hála van a szívemben, hogy a zenei továbbtanulást és talentumainak kamatoztatását választotta. Jelenleg ismét Pécsen van, Erasmus-program keretében folytatja a harmadévet. Mátyás kisfiam most kezdi az előkészítő osztályt, szintén zene tagozaton. Azt tudom, hogy nincsenek véletlenek. Róla egyelőre annyit tudok mondani, hogy a nyári kiskórustáborunkba saját akaratából jelentkezett, és pont olyan lelkesen ül mellettem az orgonapadon, mint Zsolti fiam.
Mit üzennél a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?
Úgy gondolom, hogy ahogy a papi hivatásokért imádkoznunk kell, úgy a kántori hivatásért is. A hívásra pedig igent kell mondani, mert azt nem lehet kikerülni. Az újra meg fog találni, és ha a jó Istenre bízzuk magunkat, életünket, hivatásunkat, az gyümölcsöző lesz. A mai világ gyors tempója arra ösztönöz bennünket, hogy minél gyorsabban gazdagok és sikeresek legyünk. A kántorság gazdagsága nem az anyagiakban nyilvánul meg, hanem a lelkiekben. A siker nem számít, nem az a cél, az többé-kevésbé jön magától. A lényeg, hogy szívvel, lélekkel, következetesen végezzük hivatásunkat Isten dicsőségére és embertársaink javára.
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2024/43. számában.
