A Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottság elnöke az éves jelentés közzététele kapcsán nyilatkozott a Vatikáni Rádió angol szerkesztőségének, bemutatva a bizottság egy évtizedes tapasztalatát az abúzusok kezelése terén. Arról is szólt Seán Patrick O’Malley kapucinus bíboros, mennyire szükséges az embereket felvilágosítani arról, ,,milyen gyakoriak a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények a világunkban”.
Seán Patrick O’Malley bíboros az Ohio állambeli Lakewoodban született, és kapucinus ferences lett. 2003-tól 2024 augusztusáig Boston érsekeként szolgált, 2014-ben pedig a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának elnöke lett.
A Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság éves jelentése hangsúlyozza az egyház szerepét az emberek felvilágosításában a kiskorúakkal való visszaélések bűntettei tényéről. A bizottság elnöke szerint az egyház közösségi szolgálatot végez, ha ,,rendet tesz” a saját ,,háza táján”. Kiemelte, hogy az egyháznak az igazságszolgáltatás biztosítása az abúzust túlélők számára az egyik legfontosabb feladata. Az elnök szerint azokban az esetekben, amikor az elévülési idő lejárt, az egyháznak még ,,nagyobb felelőssége van abban, hogy részt vegyen az igazságszolgáltatásban”. Elismerve, hogy van még tennivaló, O’Malley bíboros reményét fejezte ki, hogy a jelentés vigaszt nyújthat. ,,Még hosszú út áll előttünk” — mondta — ,,de már elkezdtük”.
Vatican News: Eminenciás uram, köszönjük, hogy csatlakozott hozzánk ma reggel. Most, hogy készül az első éves jelentés közzétételére, segítsen áttekinteni a munkát. A jelentés nagy része a bizottság tíz évének beszámolója. Ez is része a bizottság örökségének?
O’Malley bíboros: Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos pillanat számunkra. A bizottságnak a kezdetek óta számított harmadik mandátuma kezdődik. Az indulás nagy kihívást jelentett, mert egy körülbelül 20 önkéntesből álló csoport voltunk, nagyon kis létszámú személyzettel, és az egész világ volt a célcsoportunk. Természetesen a szentatya nagy bizalmat helyezett belénk, és ha belegondolunk, rendkívüli tagjai voltak a bizottságnak. Nagyon sok szakértő a világ minden tájáról, és számos áldozat, áldozatok szülei, néhányan közülük meglehetősen nyilvánosan beszélték meg a történetüket és a tapasztalataikat. Mások diszkrétebbek voltak. De hihetetlenül sokat tettek a bizottság életében. Eleinte azok, akik lelkesedtek a bizottságért, azt hitték, hogy mi leszünk a csodaszer, és megoldjuk az egyház terén a védelem minden problémáját. Sok kritika ért, hogy nem teljesítettük azonnal minden álmukat. Másrészt volt egy csoport, amely azt mondta, nos, mi ezzel már foglalkoztunk. Nincs szükségünk bizottságra, ti csak bajkeverők vagytok. Így sok kihívás volt. De mint mondtam, a bizottságban dolgozó emberek nagyon függetlenek voltak.
Ez egy olyan vatikáni bizottság, azt hiszem, egyike a keveseknek, ahol a tagok legalább fele, néha többsége nő volt. Vannak közöttük olyanok, akik nem tagjai az egyházunknak, más vallások tagjai, emberek a világ minden tájáról, nagyon-nagyon különböző tapasztalatokkal. De ami közös bennük, az a szenvedélyük és az a vágyuk, hogy meghallgassák az áldozatokat, és valahogyan az ő hangjuk legyenek az egyházon belül.
Egy konkrét kérdést szeretnék feltenni a jelentéssel kapcsolatban. Sok kérdés és sok fejlesztés lesz az elkövetkező napokban és hetekben. Úgy tűnik, hogy az egyház nagy hangsúlyt fektet a védelemre, és természetesen ez a prioritás: biztosítsuk, hogy ezek az ezekhez hasonló esetek a lehető legkevésbé sem ismétlődhetnek meg. Ha mégis megtörténik, akkor foglalkozni vele, kezelni ezeket a dolgokat. A jelentés azonban említést tesz az igazságszolgáltatás és a jóvátétel kérdéseiről is. Beszéljen egy kicsit arról, hogy mit mond erről a jelentés, és mit tesz az egyház ezeken a területeken?
Az egyháznak nagyon is aggódnia kell az igazságszolgáltatásért. Ez egyfajta felelőssége a Hittani Dikasztériumnak, mivel ezeket az ügyeket Benedek pápa oda rendelte; és a helyi egyházmegyéknek is megvan a felelőssége, hogy rendezzék ezeknek az ügyeknek a jogi vonatkozásait, és együttműködjenek a polgári hatóságokkal. Az igazságszolgáltatási elem nagyon fontos. Néha ezek az ügyek messze túlmutatnak az elévülésen. És ebben az esetben az egyháznak még hangsúlyosabb kötelessége, hogy részt vegyen az igazságszolgáltatásban, ahol az állam nem fog nyomozást vagy büntetőeljárást vagy bármi ilyesmit folytatni. Ezért van az, hogy véleményem szerint a felülvizsgálati bizottságok olyan fontos szerepet játszottak az igazság kiderítésében és az esetek igazságos kezelésében. De nem lehet gyógyulás, ha nincs igazságszolgáltatás. Az emberek nem akarnak csak szép mondatokat hallani vagy dokumentumokat látni, ha igazságtalanul bántották és bántalmazták őket. Joguk van ahhoz, hogy meghallgassák őket, hogy érezzék, az egyház jóváteszi a velük szemben elkövetett rosszat.
Az egyházban talán néhányan nem lelkesednek az Ön munkájáért. Látjuk, hogy a bizottság néha javaslatokat tesz a jobb gyakorlatokra vagy arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni az áldozatokért. És talán az egyházban az emberek egyszerűen nem hallgatnak önökre. Tudom, hogy önöknek nincs közvetlen hatásköre a végrehajtás kikényszerítésére, de mit tehet az egyház annak érdekében, hogy a vezetők elfogadják, amit önök javasolnak számukra?
Nos, mi megpróbáljuk oktatni az embereket. Azt hiszem, ez az egyház egyik legnagyobb feladata, hogy nagyon széles körű oktatást adjon a védelemről és annak szükségességéről. Sok ember nincs tisztában azzal, hogy ezek a bűncselekmények mennyire gyakoriak a világunkban és a társadalmunkban. Ezért remélem, hogy ha az egyház jó munkát tud végezni a ,,házunk tája” rendbetételében, az a nagyobb közösségnek is szolgálatot tesz. Ezt az Államokban már sokféleképpen láttuk. Sok más egyház és szervezet jött hozzánk, hogy nos, ti ezeket a politikákat hoztátok létre, és ilyen tapasztalatokat szereztetek — megosztanák ezt velünk? Meg is tettük. De azt hiszem, hacsak az emberekben nem tudatosul a visszaélések széles körű létezése, és nem kötelezik el magukat amellett, hogyan reagálnak erre, hogyan fogunk gondoskodni arról, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Ez olyan, mint amikor a zsidó barátaim a holokausztról beszélnek. Azt mondták, ha nem emlékeztek arra, ami történt, akkor annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy ez újra megtörténjen. Ezért nagyon fontos, hogy ezt az emberek emlékezetében tartsuk. Ez nem csak a távoli múltból való dolog. Ez kötelezettségvállalás a gyermekek és fiatalok védelmére a jelenben és a jövőben.
Röviden, egy szóval, mit üzen a jelentés az áldozatoknak és a hívő katolikusoknak, akik még mindig aggódnak amiatt, hogy az egyház hogyan reagál a visszaélésekre?
Remélem, hogy maga a dokumentum terjedelme vigasztalást jelent majd számukra. Tudom, hogy néhányan valamiféle leleplező típusú dokumentumot várnak. Ez nem erről szól. Arról van szó, hogy felmérjük, mit tesznek a világ egész területén a védelem kultúrájának előmozdítása érdekében. Néhány ország nagyon kevés erőforrással rendelkezik. A saját közösségemnek vannak missziói Pápua Új-Guineában. Jártam ott. Az emberek élete nagyon egyszerű. 500 különböző nyelv van. Nagy a szegénység, sok az analfabéta. És ott is az egyház a védelemről beszél, az egész világon. Amikor a püspökök Rómába jönnek ad limina látogatásra, arra kérjük őket, számoljanak be: hogyan működnek az iránymutatások az Önök számára? Hol hajtják végre őket? Hol vannak olyan területek, ahol nem azt teszik, amit tenniük kell? Mik az eredmények? Ez a beszélgetés az egész világon zajlik. A bizottság különösen a globális Délre összpontosít, ahol a bizottság lassabban kezdett el foglalkozni a védelemmel.
De úgy gondolom, hogy nagy előrelépést értünk el, a püspökök és az ottani emberek alig várják, hogy többet tanuljanak, részt vegyenek az emberek képzésében a védelem terén, és tanítsák őket az elszámoltathatóság, az átláthatóság, a papi magatartási kódexek és a szeminaristák, novíciusok, tanárok és az egyházi vezetők átvilágításának fontosságáról. Mindez tehát most az egész világon zajlik. Néhány évvel ezelőtt ez még nem így volt. Remélem, az emberek vigaszt találnak ebben. Még hosszú út áll előttünk, de már elkezdtük.
Christopher Wells
Forrás: Vatican News (angol)
Fordította Bodó Márta
