Az októberben ülésező püspöki szinódus harmadik hetének vége felé a Vatikáni Rádióban számolt be a szinódus menetéről és témáiról Csiszár Klára Antónia pasztorálteológus, a Linzi Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Teológia Karának dékánja, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának tanára, aki külön megbízatással két szinódusi fórumot is vezetett, illetve egy sajtókonferencián számot adott a szinódus munkálatairól. Közöljük P. Vértesaljai László SJ interjúját Csiszár Klára Antónia pasztorálteológussal a püspöki szinódus menetéről.
Kedves Klára, ez a kettős felkérés hogyan érintett?
Mindkét felkérés váratlanul érintett, az egyik felkérés a moderálásra hívott, ezek közül az elsőt október 9-én, a másikat október 16-án – mindkettőt szerdán – tartottam. Előtte megkérdezték, hogy el tudom-e vállalni, amire az ember általában igent mond. Örültem a felkérésnek, annál is inkább, mert nemcsak megtiszteltetés ez, hiszen a fórum Isten népéről szólt, melynek tagjai a misszió alanyai. Erről szólt az első teológiai fórum, amit moderáltam, kitűnő előadókkal. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyszerű lehetőség, kicsit segíthettem bábáskodni ennek a szinodális egyháznak a születésénél. Ugyanez motivált, amikor elfogadtam, hogy az október 16-i sajtótájékoztatón felszólaljak. Tavaly az a kritika érte a szinódus első ülésszakát, hogy a teológia eléggé a háttérben dolgozott s nem volt elég hangsúlyos a teológusoknak a munkája. Minthogy a szinódus egy tanulási folyamat, erre a kritikára válaszolva a szinódusi titkárság négy fórumot szervezett, melyből kettő egyszerre párhuzamosan futott, nyitottan bárki szinódusi résztvevő számára. A tegnapi, szerdai sajtótájékoztatónak a témája A teológia szerepe a szinodális egyházban, mivel is foglalkozunk mi teológusként itt négy hétig Rómában, hogyan kísérjük ezt a folyamatot. Ehhez próbáltam én hozzátenni saját meglátásaimat, kiegészítve azzal, hogy az egyetlen teológus nő vagyok, aki kelet-európai, úgymond posztkommunista háttérrel rendelkezik, ezért külön megtiszteltetés is volt, hogy ilyen kicsi háttérből kiindulva hozzászólhattam a teológia szerepéhez a szinódusi egyházban.
Klára, érzed-e annak az előnyét, hogy éppen Kelet-Európából származva, de nyugati egyetemen tanítva összekötő kapocs lehetsz egy teljesebb látás jegyében, szemben azokkal, akik vagy itt, vagy ott vannak.
Igen, de erre nem is én jöttem rá, hogy ilyen összekötő kapocsként, vagyis hídépítőként tekintenek rám, hanem a kollegák visszajelzéseiből, az osztrák és a német püspökök visszajelzéseiből döbbentem rá, hogy milyen szerepet is tulajdonítanak nekem. A szinóduson túl alkalmam volt a két ülésszak közt az osztrák püspöki konferencia előtt többször is beszélni a posztkommunista országok valóságáról, főként azokéról, amelyeket inkább ismerek, így Románia, Szerbia, Magyarország. Emellett a német püspöki konferencia állandó tanácsa is kérte a segítségemet, hogy meséljek nekik, miért nem értik őket úgymond a kelet-európaiak, vagy pedig mi az, amit ők adhatnának Kelet-Európának, mire van ebben a helyzetben szükségük. Mindenki látja, hogy most egy olyan szakadék van a német kontextus, illetve a posztkommunista kontextus közt, amit még a kommunisták sem tudtak így „kiásni”.
Aki pedig, miként te, jelen vagy mindkettőben, tudsz-e közvetíteni, illetve maga a szinódus tud-e közvetíteni Európának ebben a megosztottságában, s minthogy a szinódus nemcsak európai, hanem világméretű, tud-e közvetíteni a különféle kontinensek más és más Isten népe értelmezése közt?
Így van, ez egy hosszú tanulási folyamat és én szeretek arra emlékeztetni mindenkit, hogy mennyire szépen éltünk mi együtt a kommunista időben, tudva egymásról, szeretve és megbecsülve egymást. Most pedig a Kelet és Nyugat kapcsolatánál maradva mi Kelet- Európában azt szoktuk mondani, hogy a kommunista időben az egyház maga a minőség garanciája volt, a nyitott ablakok egyháza, amely ha szeretett volna a valóságról tudni, akkor a „pap bácsitól” (plébános) kérdezte meg, meséljen a Szentföldről, meséljen a II. vatikáni zsinat teológiájáról. Mennyire vágyakoztunk eziránt! Ugyanakkor a német kontextusban is tudjuk, hogy nagyon érdeklődtek a posztkommunista egyházak valósága iránt. A könyveiket segítették átcsempészni, erről különféle történeteket lehet hallani és egy olyan szép együttélés volt és most egyszerűen ebbe a kettős létben – sokszor szoktam mondani –, nekem annyira fáj a szívem, hogy itt tartunk, hogy egymás katolicitását vitatjuk el. Mit is lehet tenni? Beszélni egymással, megkérdezni, hogy vagytok, s nem rögtön tudni, hogy ki miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik.
Ez a szinodális út, hosszabb távon – nem csak a konkrét eredményeivel, dokumentumaival – tud-e segíteni ebben az egymást értésben?
Igen, tud. Ad egy olyan teret, egy olyan módszert és remélhetőleg egy olyan inspirációt, aminek itt nincs vége, hanem aminek számtalan lehetősége van Rómán kívül is. Hogy a püspöki konferenciák miként találkoznak és beszélgetnek egymással, mi hogyan kommunikálunk egymással, hogyan reagálunk egymás útkeresésére… A német egyházról tudjuk, hogy nincs könnyű helyzetben, szenved, küszködik, olyan kérdésekkel foglalkozik, amilyen kérdésekkel biztosan nekünk is, talán tíz éven belül, ugyanígy kell foglalkoznunk. Nagyon gyakran elvitatjuk mi a katolicitásukat, hogy ők már nem keresztények, nem katolikusok, holott nagyon jól tudjuk mind a mai napig, hogy a német egyház építette fel a legtöbb templomot világszerte, a legtöbb templomot ők renoválták, kórházakat, iskolákat épít mind a mai napig. Úgy gondolom, nagyon nem keresztény, amikor nem az az első kérdésünk, hogy „hogy vagytok?”, „mi bánt beneteket?”, „miért gondolkodtok úgy, ahogy?”, hanem már eleve tudni véljük azt.
A szinódusra tekintve lehet-e látni a több mint kéthetes munka után, hogy mik azok a témakörök, amelyek már „megállapodtak”, amire a végső dokumentum is reflektálni fog?
Igen, az látszik, hogy egy nagyon jó munkadokumentummal dolgozunk, amit július folyamán hoztak nyilvánosságra, ami nagyon jó alapot ad a beszélgetésekhez és a struktúrája már nagyjából körvonalazza a következő lépéseket is. Itt az első nagy modul az alapozás volt, amikor az Isten népének a teológiájából, a „misszió” fogalmából és a „szinodális egyház konstitutív mivoltából” kiindulva próbáltuk megalapozni az azt követő lépéseket. A következő modul, amin ugyancsak túl vagyunk, az a „kapcsolatokra” tért ki, hogy melyek azok a kapcsolatok, melyeket a szinodalitás szemüvegén keresztül újra kell értékelnünk. Milyen kapcsolatok vannak Isten népének összességében a felszentelt személyek, a nem felszentelt személyek közt, a különböző karizmák és hivatalok milyen kapcsolatban állnak egymással, és milyen kapcsolatban kellene lenniük egymással, mindig annak érdekében, hogy a missziós munka egyre inkább testet öltsön és megvalósulhasson. Ezt nem szabad sohasem elfelejteni, hogy nem egy l’art pour l’art egyház vagyunk, hanem a missziós munka az, ami bennünket érdekel. A következő nagy modul, amin ugyancsak túl vagyunk már, azok a különböző utak, amelyek a szinodális egyházat elősegítik, s itt a formációról, a szeminaristák képzéséről van szó, a nők bevonásról a papképzésbe, a teológiai képzés hozzáférhetőségéről sokak, nemcsak férfiak számára, hanem nők számára is. Nagyon sok valóságban nem is lehet erről beszélni, illetve elképzelhetetlen, hogy nők is képezzék magukat teológiailag. Tehát nagyon érdekes útmutatások vannak, és pont most tárgyaljuk a „helyek” részt, modult, ami a püspöki konferenciák kompetenciáit tárgyalja, azok viszonyát egymáshoz, kontinentális szinten egy szinodális egyházban, aztán a pápai primátust a püspöki szinódushoz való viszonyaiban próbálja megérteni, illetve az egyetemes egyház és a helyi egyházak kölcsönhatására próbál még kitérni. Sok téma van az asztalon, lássuk, hova vezet az út.
A stúdióba jövet említetted, hogy találkoztál a szentatyával, mesélj nekünk erről, milyen volt…?
Igen, ma találkoztunk s amikor odaléptem hozzá, kezdtem mondani, hogy magyar vagyok Romániából, mire ő folytatta: „Igen, de most Ausztriában vagy!” Ez számomra azt jelenti, hogy a szentatya tud rólunk, ismeri a teológusokat, akiket meghívott. Előttem éppen az egyik kolléganőm beszélt vele, ugyanúgy tudta, hogy kiről van szó… A szentatya éber, követi az egyházat és a teológusok, akik ott vagyunk harmincan a szinóduson, azért mindnyájan vatikáni „nihil obstat”-tal rendelkezünk, úgymond „hűek” vagyunk az egyház tanításához, egyetemi tanárként ez kötelező, és az azt is jelenti, hogy nem csak valamelyik irodának a delegált feladata, hogy találj teológusokat, hanem valószínű, hogy azért a szentatya tud rólunk.
Kedves Klára, köszönöm a beszélgetést, az értékes információkat, köztük a beszámolót a személyes találkozásról a szentatyával, és a még hátralévő egy hétre sok lelkirőt kívánok!
Nagyon szépen köszönöm.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ / Vatican News
