A Jézus Társasága római kúriáján tartották október 9-én azt a szinodális fórumot, amely Isten népével mint a misszió tárgyával foglalkozott, és amelyet Csiszár Klára Antónia pasztorálteológus, a Linzi Katolikus Egyetem rektorhelyettese és Teológiai Karának dékánja, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának tanára moderált.
Isten népe nem csupán a megkereszteltek összessége, hanem „mi” vagyunk az egyházban a szinodalitás és a misszió közösségi és történelmi tárgya. A szinódus munkadokumentumának erre az előfeltevésére épült az a fórum, amelyet a jezsuita rendházban tartottak, párhuzamosan az Augustinianum Pápai Patrisztikus Intézetben megrendezett teológiai-pasztorális fórummal, amely a püspök szerepével és hatalmával foglalkozott a szinódusi egyház keretein belül. A Csiszár Klára által moderált felszólalásokból körvonalazódott az az igény, hogy a szinodális szervezetek a jövőben az egész egyházi közösséget képviseljék, és a döntésekben valóban vegyék figyelembe Isten népének véleményét. Az egyház ne legyen monarchia, a reformok pedig ne legyenek autoreferenciálisak.
A misszió kulcsa a vonzás, kizárások nélkül, szabadon
Thomas Söding német teológus egzegetekai, hermeneutikai és ökumenikus szempontból a misszió központi szerepéről beszélt az egyházban. Emlékeztetett, hogy Jézus tanítványainak nem az a feladatuk, hogy ellenőrizzék a nép hitét, hanem hogy lehetővé tegyék azt. Nem tartozik a tizenkét apostol hatáskörébe, hogy bárkit is kizárjon a missziós közösségből, ugyanis Jézus küldetése mindig kinyújtott kezet kíván. A küldetés pedig ugyanaz: hirdetni Isten országát, ami közel van. A misszió a vonzáson keresztül működik. A teológiai felkészültség nem a püspökök kiváltsága, akik ajándékot jelentenek az egyház számára, amennyiben új formákat szorgalmaznak az egyházi életben való részvételre. A világi hívek ténylegesen részt kívánnak venni érett módon az egyház életében: azt várják, hogy meghallgassák őket és nagyobb átláthatóságot igényelnek.
Újra meg kell találni a jog, a teológia és az élet közötti kapcsolatot
A szinódusi egyházban való hatalom gyakorlásáról és a képviselet szerepéről beszélt a fórumon Donata Horak, aki kánonjogot tanít a piacenzai Alberoni Teológiai Iskolában, a Pápai Angelicum Egyetem kihelyezett tagozatán (és aki a pápa és a kilenctagú bíborosi tanács ülésén is felszólalt a közelmúltban). Bármilyen reformot is hajtunk majd végre, a cél az, hogy az alapító eredeti akaratához találjunk vissza. Hihetővé kell tenni az evangéliumot a megfelelő emberi kapcsolatokon keresztül, amelyekben testvéreinkkel élünk. A reformok nem arra valók, hogy saját helyünket megőrizzük, másokra erőltessük véleményünket, vagy védekezzünk a világgal szemben, hanem Krisztusért vannak, aki szabaddá akarta tenni életünket. Az egyház olyan nőkből és férfiakból áll, akik valamennyien hordozzák Krisztus papi, prófétai és királyi funkcióját. Valamennyien társfelelősek vagyunk a küldetésben és egyenlőek vagyunk Krisztusban – szögezte le az előadó. Meg kell haladni a bináris tanácsadói-döntéshozói felfogástAmi a hatalmat viselő személyeket illeti, ez egy olyan pont, amelyet a kánonjognak kell megoldania. Egyelőre a szinodális intézmények és szervezetek kevés konzultációs szerepet biztosítanak a részvételhez. A latin egyházi jogban gyökerező bináris felfogás szembeállítja a szinódust és a zsinatot, előbbi csak tanácsadó, utóbbi pedig döntési hatalommal rendelkezik. Ez a merev szétválasztás ismeretlen a keleti egyházi jogban. Ellenállás tapasztalható Isten népének részvételével szemben, ami túllép még a jog által megengedett határokon is. Ha a kánonjogot legalább a lehetőségeket kihasználva alkalmaznák, akkor sokkal élettelibb és Isten népét jobban bevonó egyházunk lenne – például az egyházmegyei, plenáris zsinatok döntéshozó hatalommal rendelkeznek, de ezekkel kevéssé élnek.
Kánonjogi reformok a szinodalitásért
Donata Horak rámutatott, hogy a szinodális szervezeteknek a jövőben Isten egész népét kell képviselniük, figyelembe véve foglalkozásukat, kompetenciáikat, területi sajátosságaikat. Újra meg kell találnunk a konzultáció valódi értelmét, ami az egyháziasság feltétele a hatalom gyakorlásában. A döntéshozó hatalomnak, még ha formálisan legitim is, akkor van értelme, ha közösségi megkülönböztetés gyümölcse, mivel az egyház nem lehet monarchia. A kánonjogi reformokat tehát úgy kell irányítani, hogy a törvény az egyház életét és küldetését szolgálja. Ehhez az első lépés a kánon nyelvének javítása, a kortárs egyháztannak ellentmondó kifejezések elhagyása, a tanácsadó szervezetek véleményének kötelező figyelembevétele, a választások és jelölések normatívája minden tanácsban, továbbá új szinodális intézmények bevezetése. Ezek olyan lehetőségek, amelyeket a jelenlegi rendszer megengedne, ha teljesen alkalmazzuk vagy megreformáljuk azt.
Az egyház nem a küldetés ura, hanem annak a szolgája
Lúcio Andrice Muandula mozambiki püspök biblikus-lelkipásztori megfontolásait osztotta meg a fórum résztvevőivel. Arra szólította Isten népét, hogy ne az embertől, hanem az Atyától születő missziót kövesse. Lépjenek ki önmagukból egy olyan egyházban, amely nem ura, hanem szolgálója a küldetésnek. Az egyháznak nem szabad autoreferenciális magatartásba zárkóznia. Nem arról van szó csupán, hogy karban tartjuk a keresztény közösséget, hanem hogy párbeszédbe lépünk a világgal. Ez a hozzáállás kell, hogy növekedjen mindenkiben a keresztény beavatástól kezdve – mint ahogyan az Dél-Afrikában történik, ahol a plébániai élet igazodik a terület gyakorlati igényeihez.
