A szinódus a Lélek megmozdulása. Hogy ennek még inkább tudatában legyenek, a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlésének résztvevői szeptember 29. és október 1. között elvonultak és különleges imaalkalmat tartottak. Emellett a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa által celebrált bűnbánati vigíliát tartottak, ahol erőteljesen visszhangoztak azoknak az embereknek a tanúságtételei, akik a világunkban a bűn különböző formáinak az áldozatai lettek. A bűnvallás végén a szentatya és a bíborosok az összes hívő nevében bocsánatkéréssel fordultak Istenhez és az egész emberiséghez.
Isten iránti szomjúság
A közgyűlés megnyitását megelőző lelkigyakorlaton a szinódusi teremben a világ minden tájáról jelenlévő szinódusi tagok meghallgatták Maria Ignazia Angelini OSB és Timothy Radcliffe OP elmélkedéseit.
Maria Ignazia Angelini nővér a Szent Jeromos ünnepén tartott elmélkedésében az Isten iránti szomjúságot, a szinódusi párbeszéd rejtett forrását hangsúlyozta. Ebben a keresésben arra hívott, hogy „adjunk teret a rácsodálkozó hallgatásnak, amely átrendez minket és felkészít bennünket az együtt járás új kezdetére”.
Október 1-jén Angelini nővér a csend értékét emelte ki: „A csend a banalitás elleni küzdelem, az igazság keresése, a minden emberben és minden élőlényben elrejtett misztérium elfogadása. Nem magyarázza meg a szenvedést, de túllép rajta. A csend segíthet újra felfedezni a szinódusi párbeszéd igazi és valódi ritmusát”.
Timothy Radcliffe domonkos szerzetes négy feltámadási jelenetet választott ki Szent János evangéliumából, amelyek szerinte segítenek „megvilágítani, hogyan lehetünk missziós szinódusi egyház a mi megfeszített világunkban”: „Keresés a sötétségben”, „A bezárt szoba”, „Az idegen a parton” és „Reggeli az Úrral”.
Mélyebben éljük együtt a feltámadott életet
Első felszólalásában arra hívta a szinódus tagjait, hogy ne úgy tekintsenek egymásra, mint „az egyházon belüli pártok képviselőire”, hanem mint „megsebzett, de örömteli kereső társakra”. Mária Magdolnának, a szeretett tanítványnak és Simon Péternek Jézus „a keresés három formájára” válaszolt: a szeretet keresésére, az értelem keresésére és a megbocsátás keresésére. Mindegyiknek szüksége van a másikra – mondta, hozzátéve, hogy a szinódusnak „szüksége van az Úr szeretetének és keresésének minden módjára, ahogyan szükségünk van korunk keresőire is, még akkor is, ha nem osztják hitünket”. Megjegyezve, hogy az emberek „sok kérdéssel érkeznek a szinódusra, például a nők egyházban betöltött szerepével kapcsolatban”, Timothy Radcliffe azt mondta, hogy ezeket „nem lehet csak úgy tekinteni, mint olyan kérdéseket, hogy valamit megengedünk-e vagy elutasítunk”, mert „ez azt jelentené, hogy ugyanolyan egyházban maradunk”. Ehelyett a kérdéseknek „inkább úgy kell kinézniük, mint az evangéliumokban, amelyek arra hívnak bennünket, hogy mélyebben éljük együtt a feltámadott életet”.
Második elmélkedésében Radcliffe domonkos szerzetes azt mondta, hogy „csak akkor leszünk a feltámadás hirdetői, ha Istenben élünk”, és arra hívta a szinódust, hogy nevezze meg azokat a félelmeket, amelyek megakadályozzák az életnek ezt a teljességét: a megbántástól való félelmet, az elutasítástól való félelmet, a félelmet attól, hogy az egyházban lévő reményt megvetik. De ezeknek a félelmeknek nincs létjogosultságuk, mondta, mert „az egyház az Úr kezében van”. A szinódus – mondta – „nem a strukturális változásokról szóló tárgyalások helye, hanem az élet választásának, a megtérésnek és a megbocsátásnak a helye”. A jó teológia „kinyitja a zárt szobák ajtaját”, és Szent Tamáshoz hasonlóan „szenvedélyes és félelem nélküli”. A missziós szinódusi egyház „mer bátran és alázattal tanítani” – fogalmazott.
Alázattal meghallgatni egymást
„Nem azért gyűlünk össze a szinóduson, hogy kompromisszumokról tárgyaljunk vagy ellenfeleket ostorozzunk” – figyelmeztetett Timothy Radcliffe a harmadik elmélkedésében. „Azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk egymástól, mit jelent ez a különös szó, a »szeretet«.” Amikor tavaly részt vett a szinóduson, a szerzetes úgy gondolta, a nagy kihívást a tradicionalisták és a progresszívek közötti ellentétek leküzdése jelenti, de végül azt mondta, hogy a nagyobb kihívást abban látja, hogy az egyház hogyan tudja úgy befogadni a világ különböző kultúráit, hogy közben egységes marad. Megjegyezte, hogy „egyetlen kultúra sem egyesíthet bennünket”, ezért arra kérte a szinódus tagjait, hogy „alázattal hallgassuk meg egymást”. A különböző kultúrák egységre vannak hivatva, miközben megmaradnak különállónak, és egyik sem uralkodik a másik felett. „Péter hálója – mondta – tele van térrel, és egyesíti az igazság, a gyönyörűség és az öröm”.
Timothy Radcliffe a negyedik elmélkedésében elidőzött Péter szeretetvallomásánál, amely János evangéliumának 21. fejezetében található, és megjegyezte, hogy „az egyház Isten Simon Péterbe vetett, meg nem érdemelt bizalmának szikláján alapszik”. A szerzetes feltette a kérdést: „Merünk-e bízni egymásban, néhány bukás ellenére is? Ez a szinódus ezen múlik”. Elmélkedve Krisztus mindenkinek szóló megbízatásán, hogy egymás pásztorai legyenek, megjegyezte, hogy „a rivalizálás a jó vezetés ellensége az egyházban”. Ezen a szinóduson „legyünk képesek felismerni egymás autoritását és alávetni magunkat annak” – zárta beszédét, feltéve a kérdést: „Milyen új szolgálatokra van szüksége az egyháznak ahhoz, hogy felismerje autoritásukat és megbízást adjon annak gyakorlására?”
Bűnbánati virrasztás a Szent Péter-bazilikában
A Ferenc pápa által vezetett bűnbánati virrasztáson a Szent Péter-bazilikában október 1-jén, kedden a háborúról, a szexuális visszaélésekről és a migrációról szóló tanúságtételek hangzottak el.
Deema nővér, aki a szíriai Homsz városából származik, megosztotta a háború sebei által mélyen megpecsételt történetét. Az al-Khalil („Isten barátja”) szerzetesi közösség tagja, amelyet 1991-ben az Abesszíniai Szent Mózes szír katolikus kolostorban Paolo Dall’Oglio SJ szerzetes Jacques Mouraddal együtt alapított. Ebből a tragikus tapasztalatból kiindulva hangsúlyozza, hogy „a háború gyakran a legrosszabbat hozza ki belőlünk, előhozza az önzést, az erőszakot és a kapzsiságot. Ugyanakkor a legjobbat is előhozhatja belőlünk: az ellenállás képességét, a szolidaritásban való összefogást, azt, hogy ne engedjünk a gyűlöletnek”.
A szexuális visszaélésekről szóló tanúvallomás Laurence dél-afrikai baritonistától hangzott el, akit 11 éves korában egy pap bántalmazott. „Egy gyönyörű dél-afrikai reggelen kézen fogva elvitt egy sötét helyre, ahol remegő csendben vette el tőlem azt, amit egyetlen gyermektől sem szabadna elvenni” – hangzott el a Szent Péter-bazilikában. „Az én történetem egy a sok közül, és azáltal, hogy megosztjuk ezeket a tapasztalatokat és félelem nélkül szembenézünk velük, fényt derítünk erre a különösen álnok sötétségre” – mondta Laurence.
Sara, a Migrantes Alapítvány toszkánai regionális igazgatója, és az eredetileg Elefántcsontpartról származó Solange a Massa és Carrara Pontremoli egyházmegyéből tanúságot tettek a migráció valóságáról a Földközi-tengeren, különösen ami a nőket érinti: „A legcsendesebb és legláthatatlanabb nők azok, akik elkezdik elmesélni a történetüket; a döntést, hogy elhagynak egy olyan otthont, amely nem volt biztonságos, ahol elszigetelte őket egy apa, egy bántalmazó férj, a gyermekeik apja… És egy nap egy ismerősük, akit az együttérzés mozgat, segít megszökni, elindulni egy olyan útra, amelynek egyetlen célja, hogy elvigye őt a bántalmazással teli erőszakos életből. Végül az egyetlen választása a menekülés: hátrahagyja a gyerekeit, mert attól fél, hogy nem fognak túlélni egy olyan nehéz utazást, amelyen ő nem tudja majd megvédeni őket, és velük együtt hagyja önmagának egy részét is.” „A Földközi-tenger a világ legveszélyesebb migrációs útvonalának számít, mert naponta átlagosan hat ember veszti életét” – mondta Sara.
A bíborosok bocsánatot kértek az egyház bűneiért
Oswald Gracias bíboros, Bombay (India) érseke, azért a bűnért kért bocsánatot, hogy nem volt bátorsága elismerni minden emberi élet végtelen méltóságát annak minden szakaszában.
Michael Czerny SJ bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa azért kért bocsánatot, amit mi, hívők is tettünk, hogy a teremtést kertből sivataggá változtattuk.
Seán Patrick O’Malley OFMCap bíboros, Boston tiszteletbeli érseke (AEÁ) bocsánatot kért mindazokért az esetekért, amikor mi, hívők bűnrészesek voltunk vagy közvetlenül elkövettünk lelkiismereti, hatalmi és szexuális visszaéléseket.
Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa bocsánatot kért mindazokért az alkalmakért, amikor nem ismertük el és nem védtük meg a nők méltóságát.
Víctor Manuel Fernández bíboros, a Hittani Dikasztérium prefektusa bocsánatot kért, mert nem voltunk képesek megőrizni és hirdetni az evangéliumot mint az örök újdonság élő forrását, „indoktrinálva” azt, és kockáztattuk, hogy halott kövek halmazává degradáljuk, amelyeket másokra dobálunk.
Cristóbal López Romero SDB bíboros, Rabat érseke (Marokkó) azért kért bocsánatot, amikor elfordítottuk a fejünket a szegények szentségétől.
Christoph Schönborn OP bécsi érsek (Ausztria) bocsánatot kért azokért az akadályokért, amelyeket egy valóban szinodális, szimfonikus egyház felépítése útjába állítunk, amely tudatában van annak, hogy ő Isten szent népe, amely együtt jár, elismerve a közös keresztségi méltóságot.
Imádkozzunk továbbra is a szinódusért, amelynek nyitó szentmiséjét október 2-án, szerdán tartották. Érezzük, hogy együtt veszünk részt az úton, a közösségben és a küldetésben.
A szinódusi közlemény alapján összeállította: Szász István Szilárd
