Könyv jó sztorikkal, vagy még az utolsó vesszőt és szóközt is „megrágva” tartalmazó alkotás? Hogyan nyúljunk hozzá, hogyan értsük? Megannyi kérdés, ami kimondva vagy elhallgatva megfordul az ember fejében. Természetesen van ideális elképzelésünk erről is, mint megannyi másról, de a valóságba ültetve mindez hogyan fest? Szentírás vasárnapjára készült összeállításunkban Kertész Marika és Tibor osztja meg a saját megközelítését, nézőpontját, gyakorlatát.
Kertész Marika: Tizennyolc éves voltam, amikor legelőször kezembe vettem a Szentírást. Egy Élet a Lélekben szemináriumon hallottam először arról, hogy a Biblia Isten szerelmes levele hozzánk, hogy ő szól általa. Minél többet olvastam, annál inkább megértettem, hogy a Szentírás tulajdonképpen egy útmutató az élethez, iránytű, ami segít eligazodni, mérce, amihez a döntéseimet szabhatom, ami meghatározhatja az életvitelemet. Nem volt olyan területe az életemnek, amivel kapcsolatosan ne találtam volna eligazítást, választ benne. Így hát nagyon hamar megszületett bennem a döntés: Isten örök érvényű igazságaira szeretném alapozni az életemet, házasságomat.
Attól kezdve minden nap legalább 20-30 percet igeolvasásra, igetanulmányozásra szántam, keresve ezáltal Isten életemre vonatkozó akaratát, tervét, amit az Úr lépésről lépésre meg is mutatott nekem. Azt éreztem, hogy vezet, hogy igazgatja az utamat. A napi szentírási részeket olvasva mindig találtam valamit benne, ami a szívemhez szólt: bátorított, vigasztalt, erősített vagy éppen megfedett általa az Úr.
Kertész Tibor: Gyermekként nagyon sokat ministráltam, de akkor amolyan „háttérzümmögésként” szolgáltak a szentmisén a felolvasott szentírási szakaszok. Vártam a prédikációt, mert az érdekesebbnek tűnt.
Fiatal felnőttként többször is elhatároztam, hogy elkezdem olvasni legalább az Újszövetséget, de ritkán jutottam tovább Jézus Krisztus nemzetségtáblájánál és a születéstörténetnél.
Életem első komolyabb megpróbáltatása húszévesen a sorkatonaság volt, ott éreztem, hogy kell valami, ami megtart azokban a kegyetlen napokban. Abban az időszakban ismertem meg Marikát, ő meg épp akkor került közelebbi ismeretségbe a Szentírással. Nagyon sok levelet kaptam tőle, és ezekben a belső rezdüléseit, a Biblia sorai között talált igazságokat vetette papírra. Így miközben a katonai szolgálatomat töltöttem, igazából lelkigyakorlatoztam, és én is kezdtem felfedezni magamnak Isten bölcs tanítását.
Amikor hazatértem, valami történt: a szentmiséken jobban kezdtem figyelni a felolvasott igére, és megdöbbentett, elvarázsolt az a harmónia, az a lüktetés és bölcsesség, ami a liturgiában megmutatkozott a gondosan összeválogatott napi szentírási részekből.
K. M.: Házasságra készülve, majd később, a házasságkötésünk után is rendszeresen olvastuk együtt is a Bibliát. Legmélyebb beszélgetéseink ennek kapcsán voltak: amikor megosztottuk egymással, hogy milyen üzenetet kaptunk általa az Úrtól. Amikor egy-egy fontos döntés előtt tanácstalanok voltunk, Isten igéjében kerestük az eligazítást, a megerősítést. Igyekeztünk életre váltani mindazt, amit felismertünk általa. Arra törekedtünk, hogy életünk valamennyi területét a pénzkezeléstől kezdve a szexualitásig Isten szavára alapozzuk.
Amikor a gyerekeink rendre megszülettek, természetes volt számunkra, hogy velük együtt olvassuk a Bibliát. Kezdetben a gyerekbibliát lapozgattuk, aztán ahogy nagyobbak lettek, a teljes Szentírást. A gyereknevelésünket is erre alapoztuk. Így próbáltuk tanítani őket arra, hogy mit jelent Isten igazsága szerint élni, az ő útján járni. Mit tenne Jézus? Mit mond erről Isten igéje? – ezek voltak azok a kérdések, amikre együtt kerestük a választ egy-egy élethelyzetben.
K. T.: Néhány évvel ezelőtt egy tanításban hallottunk először arról, hogy kérjünk, keressünk igéket, kijelentést a Szentírásból az életünkben levő problémák, kihívások kapcsán. Így hát összegyűjtöttünk néhányat, és azokat rendszeresen kimondjuk a közös imáink alatt. Igei megvallások által imádkozunk. Tesszük ezt annak tudatában, hogy Isten hűséges, és amit ő kimondott, megígért, azt meg is cselekszi. A hittel kimondott igének teremtőereje van, általa a láthatatlan dolgok láthatóvá válnak. Ezt nagyon sokszor megtapasztaltuk. Mint ahogy azt is, hogy „a hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából” (Róm 10,17).
K. M.: Összegezve az elmondottakat, bátran kijelenthetjük: Isten igéje megtartóerővel bír számunkra. Segít a keskeny úton maradni, az ő akaratát felismerni és annak engedelmeskedni, helyesen szeretni és szolgálni egymást, valamint másokat. Olyan tükör, amibe naponta belenézhetünk, aminek segítségével – ha szükséges – újratervezhetjük az életünket. Ez az, ami igazi szabadságot és boldogságot ad, ahogy ezt Jakab apostol is megfogalmazta levelében: „Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által.”(Jak1,25)
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/39-es számában.
