Ferenc pápa augusztus 8-án, csütörtökön délelőtt kihallgatáson fogadta Vincenzo Paglia érseket, a Pápai Életvédő Akadémia elnökét, aki átnyújtotta neki a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában megjelent Kislexikon az életvégről kötetet.
A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában Paglia érsek határozott állásfoglalásra szólít fel, mert az „életvégi megátalkodott terápiás gyakorlat nem az orvostudomány kifejeződése és nem szolgálja a betegek javát. A politika terén e kérdésekben a lehető legnagyobb közös konszenzusra lenne szükség, figyelembe véve a vallási érzékenységet: az egyház a lelkiismeret formálásáért felelős, nem a törvényekért”. „Az asszisztált öngyilkosság és az eutanázia abszolút ellentmondása; az élethez való jog védelme főként a leggyengébbek esetében; a nem arányos kezelések szükségszerű kezelése; a betegek fokozottabb ellátása; együttműködés az egyház és a politika között az életvégi kérdésekben” – a fő témái annak a kötetnek, melyet Vincenzo Paglia érsek, az Életvédő Pápai Akadémia elnöke bemutatott Ferenc pápának, azzal a szándékkal is, hogy tisztázza a kislexikon megjelenésével kapcsolatos vitákat, melyek az élet végéről szóló némely kijelentésével kapcsolatban merültek fel. A 88 oldalas szószedet röviden pontosítja az életvég legfontosabb kérdéseit, amilyenek például az eutanázia, az asszisztált öngyilkosság, a palliatív ellátás, a hamvasztás…
A július elején, immár egy hónapja megjelent kiadvány az elmúlt napokban az érdeklődés homlokterébe került, miután egyes újságok kiemelték, mi lenne nyitás a témában a Szentszék részéről. A szentatyánál tett látogatása után Vincenzo Paglia érsek a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott és kifejtette, ezek az „újdonságok” valójában olyan jelzések, amelyek a pápák és az egyház elmúlt hetven évben megfogalmazódott tanításában gyökereznek.
Mit szólt ehhez Ferenc pápa, aki mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy megvédje az életet, annak fejlődése minden szakaszában?
Megismételte nagyrabecsülését az Életvédő Pápai Akadémia munkájáért. Természetesen az élet végének kérdése összetett és bonyolult, és erről a kérdésről gazdag az egyház tanítóhivatali megnyilatkozása 1957-től, XII. Piusz pápától napjainkig. Az életet annak egésze során meg kell védeni, nem csak bizonyos pillanatokban. Mindenekelőtt az élethez való jogot és különösen a kiszolgáltatott emberek életét kell megvédeni, és ellensúlyozni kell „a leselejtezés kultúráját”, amely a mai emberek öngondoskodásának és autonómiájának igénye mögött bújik meg.
Vannak, akik azt állítják, hogy a kézikönyv a Szentszék nyitánya a betegek táplálásának és a víz bevitelének felfüggesztése felé. Tényleg így van?
Emlékszem, hogy XII. Piusz pápa már 1956-ban – amint arról a lexikon is beszámolt – megerősítette a mesterséges lélegeztetés felfüggesztésének jogszerűségét, amennyiben súlyos körülmények lépnek fel. 2007-ben pedig maga a Hittani Kongregáció – miután megerősítette a használatukra vonatkozó pozitív előfeltevést – elismerte, hogy azok használata jogszerűen megszakítható (vagy éppen nem indítható el), ha „túlzott megterheléssel vagy jelentős fizikai megpróbáltatással járnak”. Ez két olyan kritérium, amely a nem arányos kezelések meghatározásának részét képezi, vagyis amelyeket fel kell függeszteni. Ez egy olyan értékelés, amelybe lehetőség szerint a betegeket mindig be kell vonni. A lexikont a maga teljes egészében kell elolvasni!
Változik valami az eutanáziával és az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatban?
Egyes újságok az életvégről szóló vatikáni kislexikonnal kapcsolatban úgy fogalmaztak, hogy a terápiához való merev ragaszkodás vagy a kezelés indokolatlanul makacs elutasítása valójában kedvező véleményt takar… Az egyház ismételten leszögezi, hogy abszolút módon ellenzi az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot. Ez az én meggyőződésem is, még ha valaki azt akarja is, hogy az ellenkezőjét állítsam. De az egyház arra a megfontolásra is felszólít minket, hogy az értelmetlen makacsság (terápiás megátalkodottság) mennyire nem az orvostudomány és a kezelések kifejeződése, amelyeket valójában a betegre szabtak, a beteg javára. A halál sajnos az élet dimenziója. Ez elkerülhetetlen. Természetesen soha nem szabad lerövidítenünk az élet időtartamát, de nem szabad megátalkodnunk abban sem, hogy bármilyen módon akadályozzuk annak lefolyását. Törékenyek vagyunk. És itt van az, amiért vigyáznunk kell egymásra. Sokkal keményebben kell dolgoznunk, mint általában, hogy elkísérjük az embereket életük végső szakaszában, tudva, hogy nekünk, hívőknek nem a halálé az utolsó szó!
A lexikon „közvetítésekről” szól jogalkotási síkon, ezek közül melyek tekinthetők elfogadhatónak?
Nincsenek előzetesen „elfogadható közvetítések”. Természetesen az életvége alapvető és nagyon kényes kérdéseiben kívánatos, hogy a lehető legmagasabb szintű konszenzus szülessen, és ezért az eltérő érzékenységeket és vallási meggyőződéseket tiszteletteljesen figyelembe veszi. Ez a politika feladata. Az egyház együttműködhet ebben az egész társadalom közös javát szem előtt tartva. Ám az egyház a lelkiismeret formálásáért felelős, nem pedig a törvények kidolgozásáért.
Salvatore Cernuzio / Vértesaljai László
Forrás: Vatican News
