Gyerekként a nyarak egyaránt jelentették a szabadságot, a játékot és a barátokkal együtt töltött sok-sok időt. Mindig vágytam a nyárra, ám ahogy teltek az évek és egyre inkább a felnőttéválás útjára léptem, tudatosult bennem, hogy a nyár egyfajta vízválasztó, mely pontot tesz egy szakasz végére és előre jelez egy új szakaszt. Felnőttként is vágyakozom a nyárra és arra, ami a felnőttkorban a nyarak varázsát újrateremti, nevezetesen a nyaralásra. A nyaralásra, amely számomra az az időszak, amikor a hétköznapból kiszakadva pihenek meg és töltődöm fel, új élményeket gyűjtők, melyek emléke belső erőforrássá válik majd.
Június közepétől tele van a szociális média nyaralási bejegyzésekkel, fényképekkel, érzésekkel, hiszen az ismerőseink sorra osszák meg, hogy hova mennek nyaralni, hogyan érzik magukat, megörökítvén és (akár kéretlenül is) megosztván velünk az élményeiket. Mit tegyünk azonban, ha bár naptárilag megérkezik a nyár, de (főként anyagi) lehetőségeink korlátozzák, hogy nyaralni menjünk vagy oda menjünk nyaralni, ahová szeretnénk, ami divatos, ami felkapott, amivel tele van a szociális média? Mit tegyünk, ha frusztráltakká válunk, ha netán-netán irigységet érzünk mindezek olvasásán és láttán?
Az irigység az az érzés, amely jelzi, hogy a magunk életét, jelen esetben a nyaralási lehetőségünket összehasonlítva másokéval, a sajátunkat kevésbé ítéljük izgalmasnak, varázslatosnak, jónak, és szeretnénk a másik helyében lenni. És ha az irigység eluralkodik rajtunk, akár szégyellhetjük is magunkat és bűntudatot érezhetünk, hogy mi milyen rossz emberek vagyunk, hiszen nem keresztényi, jó emberi módon viszonyulunk a többi emberhez.
Ha a közeli ismerőseim görögországi képei láttán elkap az irigység, segíthet esetleg az, hogy tudom, hogyan készültek erre a nyaralásra, az erőfeszítésekre, a tervezésekre és az átszervezett anyagi forrásokra, amit ehhez a nyaraláshoz felhasználtak. Ha ismerős ismeretlenek bangkoki nyaralási képeit látjuk, elgondolkozhatunk, hogy vajon miből futotta neki, hogy miért ilyen igazságtalan az élet, hogy bezzeg mi…
A szociális média az életünkben lassan olyan, mint egy önálló életre kelt lény, aki irányít, aki lehangol, aki feldob. Lehangol és elszomorít, ha míg én otthon ülök, szinte az összes ismerősöm valahol nyaral. Ugyanakkor a szociális média nem egy önálló lény, hanem egy felület, amelyet én (is) kontrollálok. A kontroll funkció nálam van, illetve nekem (is) van kontrollom a szociális média felett és a saját életem felett is. Ha idén a lehetőségeim ismeretében számomra a nyaralás nem opció, korlátozhatom a szociális média használatát, a nálam lévő kontrollal átugorhatom azokat a bejegyzéseket, amelyek rosszat tesznek nekem.
Ugyancsak a kontroll funkciót használva, miután tudatosítom a bennem lévő érzéseket, eldönthetem, hogy az előjött irigységet hogyan fogom átgyúrni? Hogyan fogom az ebből származó energiát pozitívan felhasználni akár úgy, hogy már most elkezdem tervezni a jövő évi nyaralást, részletes anyagi tervet készítve a kis lépésekről, amelyek majd elvezetnek oda (pl. havonta megspórolok bizonyos összeget, vagy netán a cigiről való leszokásomnak ez lesz a tétje), vagy úgy hogy megpróbálok más szempontból is ránézni a nehezítő körülményekre és alternatív megoldásokat keresni (míg a pár nyaral a házikedvencre valaki úgy felügyel, hogy ez időben megkapja a lakásuk használati jogát).
Ez a fajta érzelmi átfordítás lehetőség lehet arra is, hogy felfedezzem az irigység mögött megbúvó, „szeretném, ha nekem is különleges élményben lenne részem” érzést, és elkezdjek kreatívan ötletelni, hogy hogyan tudom ezt a lehetőségeimhez mérten megvalósítani. Egy limonádés-pezsgős piknik a közeli erdőben vagy egy finom pohár bor a város fölött lévő kilátón is adhat különleges élményt, úgy, hogy a lehetőségeim keretén belül maradok (anyagi, időbeli korlátozás) és bár lehet, hogy nem ér fel egy idealizált nyaralással, örömet hozhat létre bennem és ez az egyik legnagyobb ajándék, amelyet kaphatok, és amelyet magamnak és másoknak is adhatok.
Záró gondolatként egy rövid személyes történet: életemnek egy szakaszában gondolatban sokat utaztam és sok helyet megismertem. Voltak helyek, amelyekről szinte visszatérő vendégként tudtam beszélni. Gondolatban sokat láttam és tapasztaltam. És nagyon nyitott voltam a mások megélt élményei fele. Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősömet megkérdeztem a nyaralásáról, hiszen tudtam, hogy a világ egy különleges helyén járt. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen a hely, az emberek a szokások, a hangulat, hogy számára mit hozott ez a pár nap. Válaszként megtudtam, hogy milyen csodálatosok voltak a szállodai szolgáltatások, az alkalmazottak szolgalelkűsége és az, ahogyan vele bántak. És én akkor arról a helyről még sokáig olvastam tovább, hiszen ebből a beszélgetésből nem gazdagodtam új ismeretekkel.
A szociális média olyan, mint a sétáló utcák a világvárosokban, ahol azt mutatják meg, amit szeretnénk, hogy mások lássanak, ami ideális, ami csillogó, de sokszor nem reális. Amikor nyaralásról van szó, mire vágyunk: reálisra vagy arra, ami jól mutat, ami trendi? Az erre adott válasz fogja sok esetben megszabni az irányt és a választ is. És ez fogja növelni vagy megszüntetni a bennem lévő irigységet is. Veres Attila mondja: „Egy nyaraláson nem lehet elkésni, ez a nyaralás lényege: felszámolja az időt. A nyaralás alatt nem öregszünk. A nyaralás alatt nem telik az élet, csak gazdagszik; minden egy pillanatra vagy sok, egymást követő pillanatra megáll, mi pedig élvezhetjük a megállított időt.”
Kasza Izabella pszichológus