A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Papi Továbbképzési Program 2024-es évi rendezvénysorozatának ötödik alkalmára június 12–13-án került sor a csíksomlyói Jakab Antal Házban ifjúságpasztoráció témában.
A fiatalokért végzett és a fiatalokkal való közös munka – annak különböző aspektusai – minden PTK-évadban tematizálva volt a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) segítségével, idén a Mit akar a fiatal? című képzés a játékra fókuszált. Simon Imre főegyházmegyei ifjúsági főlelkész és csapata – Kerekes István tréner, szervezetfejlesztő, Dezső Renáta, Kristály Veronika, Borka Botond FIF-munkatársak – mondhatni „játszóházat” (emögött és ezzel együtt azonban komoly, elméleti tudásátadásra és aktív személyes megtapasztalásra épülő tanulási lehetőséget) kínáltak a jelenlevő 17 papnak.
A főegyházmegyei ifjúsági pasztorációt koordináló szervezet nagy odaadással munkálkodó és lelkes munkatársai – sokéves tapasztalattal és szakmai tudással a tarsolyukban – egy derűs hangulatú, mozgalmas, interakatív képző műhelyt tartottak, melynek során a résztvevőkkel közösen kerestek és találtak válaszokat a képzéscímben feltett kérdésre, de nem a hagyományos, elméletet-gyakorlatot, előadást-műhelymunkát váltakoztató módon, hanem játékosan – a szó szoros értelmében.
A lelkipásztorok – az ezüstmiséjét már maga mögött tudó vagy hamarosan ünneplő generáció és a legfiatalabbak egyaránt – szívvel-lélekkel, önfeledten, gyermeki szabadsággal és örömmel kapcsolódtak be a játékokba, ezekből később közösen szűrve le a tanulságokat arra nézve, hogy mit, miért és hogyan játsszunk, amikor a fiatalokat a játékok segítségével (is) a plébániai közösségbe szeretnénk vonzani és abban megtartani. Csapatokat alakítva, véletlenszerűen kiválasztott kellékeket használva, saját játékokat is kitaláltak egymás számára a papok, majd azokat levezetve, közösen elemezték, bővítették és tovább építették, hogy a játék igazán „célszerű” legyen: fejlessze a tudást, a készségeket, az attitűdöt és a spiritualitást.
Simon Imre ifjúsági főlelkész megfogalmazásában „amit a játékban produkálunk, abban látjuk magunkat, azt, ahogyan az életben egyes helyzetekben cselekszünk, viselkedünk, reagálunk”, ezért a játék igencsak komoly dolog, tudatosan alkalmazva kiváló fejlesztési-tanítási eszköz, amely nagyon jól hasznosítható az ifjúságpasztorációs munkában.
A fiatalok szórakozásra vágynak, arra, hogy jól érezzék magukat, és ez nem rossz, nem elítélendő, nem kell őket erről „lenevelni”. Klerikus és világi felnőttekként az a dolgunk és felelősségünk, hogy a fiatalok boldogságkereső vágyait a keresztény értékek mentén teljesítsük, Isten felé irányítsuk. A játékoknak nagy szerepe van, lehet abban, hogy olyan szerető és elfogadó közösséget biztosítsunk a fiatal generáció számára, ahol szórakozhatnak, lelkesen játszhatnak és éppen a szórakozásban, a játékban, azáltal is kiteljesedhetnek, tudásban és hitben növekedhetnek, értékekben és értékekkel gazdagodhatnak, közelebb kerülvén Istenhez.
A kisebb-nagyobb kihívásokat hordozó, mozgalmas és csendes, könnyed és elgondolkodtató játékokban, ugyanakkor egymásra figyelésben, egymás erősítésében gazdag együtt töltött két nap legfőbb tanulságát így foglalták össze a résztvevők: ne csak imával, de tettekkel is – például játékkal, velük együtt játszva – segítsük a fiatalokat, „hogy életük legyen és bőségben legyen”.
Szöveg és kép: Dávid Tünde
