A Márton Áronról szóló játékfilm ötlete évekkel ezelőtt felmerült, Papp László és a Mustármag közösség ügyködik azon, hogy az álom valósággá váljon. Papp László maga írt forgatókönyvet, amiről a nagy püspök életét jól ismerők véleményét is kikérte, majd filmes szakembereket keresett, akik úgy állnak az elképzelés mellé, hogy abból Márton Áronhoz méltó, ugyanakkor a hitbeli közösségből fakadó és a hit közösségét formáló alkotás születhessen. Úgy tűnt, a lelkesedés kevés, sokan kételkedtek abban, hogy ezt egyáltalán meg lehet valósítani. Naivnak tűnt az az elképzelés, hogy a helyi közösségeket megszólítva elég erőt lehet felvonultatni, a finanszírozás a szegény emberek és asszonyok két fillérére alapult, nagyobb befektetők nem akadtak. A terv egy próbafilmezés erejéig elindult, majd hosszú ideig csend volt körülötte. Aztán honlapunk is hirdette, hogy Kolozsváron elkezdődnek a komoly munkálatok, amikhez statisztákat keresnek. Április 27-én, pénteken a Szent Mihály templomot rendezték be a valamikori állapotok szerint, hogy ott másnap, szombaton a püspökszentelés néhány jelenetét felvehessék, illetve az 1944-es papszentelését, amikor a szószékről a zsidók védelmében szólt Márton Áron.
Manapság mindenki néz filmeket, főleg a hollywoodi filmipar termékeit, amelyek nagyrésze ideális képet mutat a világról, ezek alapján a nézőnek nagyon ideális elképzelése van arról, milyen is a film világa. A valósággal szembesültek mindazok, akik önkéntesen vállalták a statisztálást, ami kemény és igen komoly munka, bár a filmek stáblistáján a sztárokat tüntetik csak fel. Itt ráadásul többnyire teljesen amatőrök vállalták a szombat hajnali 6-kor keződött és délután 6 órakor végetért munkát. Ami a hozzá nem értő számára ismétlések sorozata, ide kell állni, oda, ide nézni meg oda… A filmes szakember nyilván jól tudja, miért kéri hatodszor is megismételni a felvonulást: ő képernyőn követi, amit a kamera lát, amiből majd egyszer a vágóaszatalon a néző elé kerülő képsor összeáll. Ráadásul a szombati 12 órás „műszakból” a tényleges filmbe lehet, hogy csak néhány perc kerül majd be.
Nem csoda, hogy Papp László számtalanszor ismétli: a híradásba ne írjak neveket, ne emeljek ki senkit, itt a közösség és a Szentlélek ereje működtet mindent, a főszereplővel egyenrangúan fontos az utolsó sorban ülő statiszta is.
Viszont szinte csoda, ahogyan a két forgatási napon működött minden és mindenki. A hozzáértők azt válaszolják érdeklődésemre, a 12 óra filmezés nagyon kevés, ennél több időt szokott igényelni az itt leforgatott erős, nehéz jelenetek többsége. Egy komoly nagyjátékfilmnél ennél nagyobb létszámú a stáb, gyakorlott statiszták dolgoznak 16–18 órát – mondja Laurenţiu Dincă, aki a forgatás mindenese: ő osztja be az időt, diktálja a tennivalókat, felügyeli a munkamenetet, amit a stáb előre egyeztetett és leszögezett. A film ugyanis valójában nagyüzem, rendkívül komoly, precíz összehangoltságot igényel, ezért kell olykor egy hadnagy vagy felügyelő szigorúságával fellépni. Az operatőr is bukaresti román, Marius Panduru, ismert és elismert rendezők munkatársa, aki nem véletlenül vállalta a munkát: ismerte Márton Áront és rendkívüli tisztelője. Amikor a forgatás előtt Papp László azt kérte, imádkozzanak a munka elkezdése előtt, leállította a profi stábot, mindenkit a templom padjaiba küldött, és románul, magyarul elhangzott a Miatyánk, az Üdvözlégy. Ha az olvasó most meglepődik, hogy a székely pap és püspök Márton Áron életrajzi filmje hogy kezdődhet így, románul és magyarul, akkor azt hiszem, nem ismerik a püspök felfogását, törekvését: úgy volt nagy székely és nagy magyar, hogy mindig az éppen kisemmizett mellé állt, a peremre tolt kisebbség mellett emelte fel szavát. Erre többek között Vargyas Márta rendező is felfigyelt, ő ezért is érzi jelszerűnek, ahogyan a stáb összeállt, ahogy az erdélyi nemzetiségek összefognak a film elkészítésére, ahogyan a bukaresti szakemberek kapcsolódni tudnak az egész vállalkozás lelkiségéhez. Tovább árnyalja a képet, hogy a hangmérnök francia, Jean Umansky, első szóra repülőre ült és jött; a sminkes bolgár, a kiváló Petya Simeonova, az ő szerepe kulcsfontosságú, mert a színészt hitelesen kell „öregíteni”; a grafikus, a román Felix Lepădatu munkája abban fontos, hogy a ma felvett városképeket korhűvé varázsolja.
Tofán Zsolt producer arra hívta fel a figyelmemet, a munka többszörösen hatalmas felelősség: Márton Áron miatt, akit hitelesen érdemes csak bemutatni, éppen rá való tekintettel csakis maga színvonalú filmet szabad készíteni. De óriási a felelősség azért is, mert ez egy erdélyi magyar nagyjátékfilm lesz, amilyen száz éve, Janovics Jenő óta nem készült.
A hangulatot nehéz szavakkal kifejezni, de talán az olvasó számára kifejező lesz, ha az egyik statisztáló papot, Jakab Gábort idézem, aki a néma részvételtől fellelkesülve paptestvéreinek ezt írta: „évek óta többnyire csak beszélünk alkalmanként több-kevesebb lelkesedéssel a Papp László által megálmodott nagyszabású MÁRTON ÁRON-játékfilmről. A tegnapi nappal viszont (végre) a tényleges megvalósítás szakasza is elkezdődött a filmesek részéről kemény szakmai munkát, a szereplők részéről pedig nagyfokú türelmet igénylő kolozsvári forgatással. Tudom, miről beszélek. Nem titok, hogy hatalmas anyagi befektetést igényel ennek a nagy MŰ-nek a színvonalas létrehozása, s istenigazából e pillanatban csak a magunk erejére támaszkodhatunk. Viszont, mint írtam korábbi levelemben, nagy veszteség és nagy szégyen is lenne ha pénz hiánya miatt a vállalkozás sikere megbukna. Nagybetűs Ügyról, a mi ügyünkről van szó, ami itt és most igen jelentős pénzbeli támogatást kíván részünkről. Ezért azt merem javasolni, hogy minden erdélyi egyházmegyés pap, a nyugdíjasok és a külföldre távozottak is, ajánlják fel egy havi fizetésüket vagy nyugdíjukat (szigorúan az önkéntesség elve alapján!) e nemes célra. Áron püspök a miénk volt! Különben az intenzív munkát igénylő forgatás a különféle helyszíneken még hetekig eltart. Befejezésül csak annyit, hogy kisebb-nagyobb csoportokban Papp László óhajára az ügy sikeréért mindkét nap folyamán többször is imádkoztunk.”
Végül a Mustármag közösség két tagját, a csendes háttérmunkát végző Maki Júliát említem, és Tarjányi Krisztinát, akivel szinte egyszerre fogalmaztuk meg: eddig minden egy-egy kisebb csoda – ahogy mindennnek ellenére sikerült elkezdeni a munkát, amilyen profi stáb állt össze, ahogy a munka zajlott, amilyen képeket sikerült rögzíteni –; Márton Áronhoz méltó csoda lesz ez a film.
Bodó Márta
