Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések eltérő nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. Emberközelben Incze Sándor csíkszépvízi kántorral készített beszélgetésemet olvashatják.
Milyen szerepet töltött be gyerekkorodban a vallás, a templomba járás? A kántori szolgálat mennyire volt gyerekként ismerős?
Csíkdelnén születtem, földműves, római katolikus, egyszerű székely család második gyerekeként. Azokban az időkben, amikor az internetről keveset hallottunk, de mégis boldog gyermekkort éltünk. Iskola után délutánonként, hétvégenként együtt futballoztunk, hokiztunk, szánkóztunk, a tanító néninkkel, Zöld Ilonával színdarabot tanultunk, táncoltunk, patakban fürödtünk, együtt jártunk templomba, hittanra és kórusba. Ismertük a környezetünket, a kis falunkhoz tartozó erdőket, mezőket és az úgynevezett Torda falva mezejében lévő, Árpád-kori eredetű Keresztelő Szent János-templomot. A családom után elsősorban ennek a kis falunak, egyházközségnek köszönhetem a hitemet, a nemzeti öntudatomat, a közösség utáni vágyakozásomat és Isten után a hivatásomat is. Szüleimtől és néhai nagyszüleimtől tanultam az első imádságokat. Szüleimmel és testvéremmel együtt mentünk templomba szentmisékre. Már gyerekként megtapasztaltam azt, hogy kétkezi szorgos, tisztességes munkával hogyan lehet boldogulni. De megtanultam azt is, hogy a munka, a megélhetés mellett mennyire fontos az Istenbe vetett hit, az ima, hogy Isten áldását kérve a munka gyümölcsöző legyen. Az első imádságokat szüleimtől tanultam meg, amikor a szürke hétköznapokban, a sok munka és megpróbáltatás mellett, mindig jutott idő az imára, akár az asztal mellett, de reggel ébredés után és este lefekvés előtt mindenképp. Még az elemi iskolában kezdődő hittanórák előtt megtanultam a családban az alapvető imákat, fohászokat. Egy-négy osztályban két hittanóra volt hetente. Egy az iskolában és egy a plébánián. Mindkettőt az akkor egyházközségünkben szolgáló Szecsete László plébános és Antal György kántor úr tartották. Visszaemlékezve a hittanórákra eszembe jut az, hogy nagyon családias hangulat volt. A plébános úr mindig szeretettel, de ugyanakkor szigorral viszonyult hozzánk, s mégis mindenki rajongott érte. A plébániai hittanon olyan is volt, hogy közel százan voltunk Delnéről és Csíkpálfalváról. Mindig az egyházi év ünnepeihez választott szentírási részeket magyarázta a plébános, a kántor úr, az aktuális egyházi ünnepek énekeit tanította nekünk. A plébánia és a templom teli volt gyerekekkel, élettel. Első-második osztályos koromban kezdtem el ministrálni. Annak ellenére, hogy a hit szempontjából annyi évesen sok mindent nem értettem, mégis valaki/valami vonzott az Isten házába. Nagyon sokan ministráltunk. Meg is sirattuk a plébánost, amikor 2006-ban áthelyezték a Gyimesek völgyébe, Gyimesközéplokra. A plébános hatéves szolgálata alatt hárman tervezgettük, hogy az egyházban szeretnénk szolgálni. Hármunkból Obermájer Ervin a papi szolgálatot választotta, ketten Chinda Péter barátommal pedig a kántori szolgálatot. Úgy vélem, hogy hivatásunk kialakulásában sokat köszönhetünk a plébánosnak és a néhai kántor úrnak, mivel hitelesen és példaadóan szolgáltak.
A zene világába Benő Mária óvó néni és Zöld Ilona Tanító néni vezettek be, akiktől a zene ábécéje mellett nagyon sok gyerekdalt, népdalt is elsajátítottunk. Az első hangszeren való billentésre a szomszédban kerül sor, ugyanis egy kiváló lakodalmi zenész, harmonikás, Hegyes Lajos tanította meg az első hangsorokat, gyerekdalokat. Gyerek voltam, amikor Lajos nősülés előtt állva építkezni kezdett. Szerettem mindig a felnőttek között lenni, s így háza építésének alapjától a födésig, ott segítettem, amit gyermekként tudtam. A fizetés az volt, hogy újabb hangsort vagy gyerekdalt tanított nekem. Ez alatt természetesen folyamatosan ministráltam a szentmiséken, de figyelmem mindinkább a kápolnánk hangszerére és Antal György kántor úrra, finom, csillogó, selymes hangjára irányult. Nemes lelkű, aszkéta szívű, nagy szaktudású, lelkiismeretes, ugyanakkor nagyon szerény, de annál inkább határozott, következetes és nagy tiszteletnek örvendő ember volt.
Elérkezett az az idő, amikor kevésbé szerettem volna ministrálni, inkább a kántor mellett szerettem volna lenni a szentmisék alatt. Mivel nagyon szerettem a plébánost, ezért megegyeztünk, hogy egyik mise alatt ministrálok, a másikon felmehetek a kórusba. A kántor úr, mivel látta, hogy érdeklődéssel vagyok az egyházi énekek iránt, elkezdett tanítani, énekelni és hangszeren játszani. Mivel a szomszédban van Csíksomlyó, a plébános elvitt néhányunkat egy Szent Antal-kilencedre ministrálni, többek közt Csíkpálfalváról Chinda Pétert is. Akkor kerültünk barátságba Péterrel, amely barátság a mai napig tart. A ferences barátokat nagyon szerettük, sokat voltunk náluk, a táboraikban. Sebi és Balázs testvér, Asztrik, József, Leánder, Szabolcs, Károly, Tibi, Erik atyák nagy hatással voltak ránk, nagyon szerettük/szeretjük őket. Ministrálás közben szerettünk bele Bíró János kántor hangjába és az orgonába. Harmadik, negyedik osztályos lehettem, amikor eldöntöttem, hogy kántor szeretnék lenni. Nagy élmény volt, amikor fellopóztunk a Kegytemplom kórusába Péterrel, és ott először találkoztunk Jánossal és Borcsa Gergellyel. Példaadó volt számunkra, hogy milyen jó barátok, és hogy milyen szépen tudnak együtt szolgálni. Nagyon sokat bicikliztünk le Somlyóra, amikor csak tehettük. Jánostól tanultunk énekelni, Gergelytől orgonálni.
Az általános iskolát a csíkszeredai Segítő Máriában végeztem, ahol nagyon jó hangulat volt, kedves osztálytársak, kiváló pedagógusok és iskolai alkalmazottak. Az iskolai órákon kívül nagyon sok közös tevékenység, lelkigyakorlat, zarándoklat, kirándulás volt. Ötödik osztályos voltam, amikor Simó Gáspár spirituális atyával Gyulafehérvárra zarándokoltunk a nagycsütörtöki, olajszentelési szentmisére. Ő mutatta be a székesegyházat, a kriptát, a püspökséget, teológiát és a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceumot, a kántoriskolát. Akkor döntöttem el, hogy nyolcadik után oda felvételizek, hogy majd annak elvégzése után gyerekkori vágyam valóra válhasson és kántor lehessek. Nyolcadik végén, a sikeres kisérettségi után felvételt nyertem a kántoriskolába. Életem akkori szakaszán meghatározó volt az ottani közösség, az elöljárók, tanárok, osztálytársak, Péter barátom, osztályfőnökünk Korom Imre-Gyula, a programok, a székesegyházban a szentmisék, illetve a kántorképzés vezetője, szervezője, Geréd Vilmos karnagy-tanár személye. Őáltala tanultam meg a liturgiát, ő tanított oly lelkesen a gregorián énekekre, a népénekekre, és ő tanított orgonálni. Az ő közbenjárására vehettünk részt diákként azokon a színvonalas egyházmegyei lelkigyakorlatos kántortovábbképzőkön, melyeknek olyan jeles előadói voltak, mint Dobszay László, Barsi Balázs és sokan mások. Részben ott ismertem meg Bíró Zsoltot, aki akkor Csíkszentmiklóson szolgált. Zsolttal nagyon jó barátság alakult ki közöttünk. Vakációban Jánoson kívül nála tanultam és gyakoroltam. Ennek eredményeképpen már tizedik osztályos koromtól helyettesítettem őt és más kántorokat is a vakációban. 2011-ben a kántoriskola elvégzése és a sikeres kántorvizsga után, abban az évben öt helyre hívtak kántornak, többek között a szépvízi egyházközségbe. Szépvizet választottam azért, mert drága édesanyám szülőfaluja, közel van szülőfalumhoz, és azért, mert új orgonája van. Azóta ebben az egyházközségben szolgálom az Urat és az egyházközség híveit. Idejövetelemkor 23 kórustagot örököltem elődeimtől. Azóta bővült ez a létszám, így az idei kórustalálkozón kórusunkkal összesen 43 taggal vettünk részt. Ezen kívül a plébános úrral, Gábor Zoltánnal közösen gyermekkórust alapítottunk, és helyi közbirtokosság kezdeményezésére fúvós-vonós zenekart. A közbirtokosság vásárolta a hangszereket, szaktanárok tanítják a gyerekeket, akik a Vámszer Géza-népiskolából járnak ki tanítani, a próbatermet és a velejáró közköltséget a községháza támogatja, a zenekari próbákat pedig én tartom. 2016-ban sikeresen felvételiztem a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenepedagógia szakára, és ott szereztem tanári diplomát.
Mi egy kántor hitvallása, feladata?
Nagyon egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy a jó Isten és az emberek szolgálata az egyházzene által.
Hogyan telnek egy kántor mindennapjai?
Az én napjaim nagyon változatosak. Szerda kivételével általában minden nap van szentmise. Több helyen végzünk szentmisét, úgyhogy nagyon sokszor van az, hogy egyik templomból a másikba pakolunk, hangszert, vetítőt és egyéb, a szentmiséhez és a kántori szolgálathoz szükséges eszközöket. A mindennapok nagy része az a munka, ami nem látványos, de elengedhetetlen része a kántorságnak, a készülés, elsősorban a gyakorlás. Minden nap 1-1,5 órát gyakorolok orgonán. Plébániai hittanórákat tartok, erre készülök az adott témával kapcsolatosan, az énekek kottájával, audiós anyaggal és csoportos feladatokkal, játékokkal. Minden nap van egy kétórás szólampróba valamelyik szólamnak. Azon kívül ott van a kórus szervezése, készülés a próbákra, kottaanyag beszerzése vagy szerkesztése. Zenekari próbákat tartok az egyházi és polgári ünnepekre. Nem annyira kántori feladat, de szorosan kapcsolódik hozzám, mindennapjaimhoz a kórusutánpótlásához az iskolába való betanítás és ugyancsak az erre való felkészülés.
A gyulafehérvári főegyházmegyében létezik egy egyezményes kántorvizsga. Milyen emlékeket őrzöl erről?
Kilencedikes koromban, amikor hallottam, hogy tanév vége felé, májusban lesz a kántorvizsga, nagyon érdekelt, hogy az miből is áll, hogyan kell elképzelni. Emlékszem, hogy a végzősöket faggattuk, hogy miből kell vizsgázzanak, milyen tárgyak vannak, milyenek a vizsgázatók, szigorúak-e vagy sem. Kilencediktől osztálytársammal, Sándor Bélával és barátommal, Chinda Péterrel nagyon sokat gyakoroltunk, négy évig folyamatosan készültünk a kántorvizsgára. Mindig vártuk a pénteket, hogy mikor gurul be az iskola udvarára Geréd Vilmos autója. Igyekeztünk az időt kihasználni és minél többet tanulni tőle. A négy év alatt letisztult az, hogy mit kérnek a vizsgára. Két napot tartott a vizsga, talán 13 tantárgyból vizsgáztunk, Istennek hála sikeresen.
A kántor figyelme több mindenre kell kiterjedjen a szentmise alatt. Mennyire tudsz figyelni az igeliturgiára, a prédikációra?
Igaz, hogy nagyon sok mindenre kell figyelni a szentmise alatt, orgonálni, énekelni, vetíteni, figyelni a szentmise menetét, nagyobb ünnepeken vezényelni a kórust, zenekart és még a saját magam lelkivilágára is figyelni. Bevallom, nagyobb ünnepeken, amikor kórus és zenekar is van, ami 75-80 embert jelent, sokkal nehezebb odafigyelni bármire is. Az igeliturgiára és a prédikációra a legkönnyebb talán – főleg amikor nagyon színes, tartalmas, elgondolkodtató, lelkileg feltöltő –, mert azalatt nekünk nincs feladatunk.
Csíkszépvízi kántorként a kórusvezetés is feladataid közé tartozik. Milyen ez a feladat? Zenekar is tartozik a kórushoz?
A kórus és a zenekar vezetése, vezénylése, szervezése az én kántori munkaidőm felénél többet vesz igénybe, de segítségemre van a plébános, Gábor Zoltán, ő is szívügyének tekinti a kórust. Szépvízen a kóruséneklésnek volt hagyománya, vagy a kántorok vezették, vagy a tanítók, tanárok. A feladat nagyon összetett, és a mai világban, amikor az önkéntes dolgok háttérbe szorulnak, nem könnyű feladat: bevonzani a tagokat, megszerettetni a közös munkát, szolgálatot, fenntartani az érdeklődésüket, közösséggé formálni, elérhető célokat tűzni ki, buzdítani őket stb. Általában a nagyobb ünnepeken éneklünk a kórussal, amelyet kísér a zenekar különböző formációja. Hetente minden szólamnak van egy próbája, kéthetente és az ünnepek előtt pedig összpróba. A szolgálaton kívül időnként szoktunk együtt zarándokolni, kirándulni, farsangolni, az erdőn sütni-főzni, népdalokat énekelni egy-egy próba után s ezt a népi zenekarunkkal kísérni. Véleményem szerint közösségben érzik magukat a tagok, és úgy érzem, szívesen vesznek részt benne.
Az egyházi év mely időszakának énekeit énekled a legszívesebben?
Mivel több helyen is feladatokat látok el, egyház, iskola, délutáni hangszerórák, zenekarok és még a lakodalmi gazdáskodás-vőfélység is, ezért az adventi és nagyböjti időszakot szeretem, és e két időszak énekei, amelyek segítik az elcsendesedést, várakozást vagy böjtöt, jobban megérintenek lelkileg.
A faluban még erősen élnek a hagyományok, vőfélyként is tevékenykedsz. Mesélj erről!
A vőfélységgel gyerekkoromban találkoztam, amikor a rokonságban vagy a faluban lakodalmak voltak. Ilyenkor a nászmisén ministráltunk, majd utána elkötöttük az utat a templomtól pár száz méterre (az út egyik szélétől a másikig áthúztunk egy kötőt derékmagasságban), kérdéseket tettünk fel a vőfélynek, násznagyoknak, és cserébe cukorkát vagy süteményt kaptunk. Szüleim néha minket, a nővéremmel is elvittek az első fogásig. Nekem akkor nagyon tetszett a vőfély szerepe, a szövegek a humor miatt. Székelyföldön az egyik legkiválóbb ebben a szakmában akkor Csibi József volt, aki Csíkcsocsóban szolgált kántorként. Ő több lakodalmat vezetett a rokonságban, így ismertem meg. 10–12. osztályos koromig szombatonként helyettesítettem a szentmiséken, és ő cserébe megtanított a lakodalmi gazdáskodásra. Amikor Szépvízre jöttem, nagyjából két kérésem volt a plébános úrhoz és az egyháztanácshoz, az egyik a kántori lakás felújítása, a másik, hogy szombatonként lakodalmakba mehessek gazdáskodni, vőfélynek.
Milyen tapasztalatokat szereztél az elmúlt évek során kántorként? Van-e valamilyen mottó, bibliai rész, énekszöveg, ami erőt adott, utat mutatott az elmúlt évek során?
Aki emberekkel dolgozik, az kap hideget, meleget, de kántorként és tanárként is fontosnak tartom, hogy ne a rosszat, hanem egymás erényeit, jóságát, nagylelkűségét tartsuk számon. Azt tapasztalom, hogy érdemes Istenért és az emberekért élni és dolgozni. S ebben megerősítő példa számomra az egyházam: mindig elcsodálkozom, hogy mennyi jó és tehetséges ember lelkesedik Jézus és az evangélium szolgálatáért. Kedvenc bibliai részeim közé tartozik: „Először keressétek az Isten országát, s minden hozzáadatik nektek, mondja az Úr Krisztus” (Mt 6, 33) és a 36. zsoltár.
Időközben családot alapítottál, megnősültél és gyermeked is született. Hogyan tudod a családapai feladatokat összeegyeztetni a kántori szolgálattal? Családod érdeklődik a zene iránt?
2021-ben házasodtunk össze feleségemmel, Erzsébettel, mely házasság gyümölcse Eszter kislányunk. Istennek hála jó családi harmóniában élünk. Feleségem oszlopos tagja a kórusnak. Segít a kórus összetartásában, ő készíti elő a próbák, ünnepek utáni agapét a kórusnak. Igyekszünk megosztani a családban, a gyermeknevelésben a feladatokat, és így akkor mindenre jut idő.
Mit üzennél a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?
Rengeteg öröm van a kántori szolgálatban, azáltal, hogy az embereknek és az emberekért szolgálsz, Isten nagyobb dicsőségéért. Részed van szép ünnepekben, liturgiákban. A kántorság nem ér véget a kántoriskola elvégzésével vagy a kántorvizsga megszerzésével. Fejleszteni és képezni kell magunkat évről évre, ami kihívással is jár, elvárással, aminek meg kell tudni felelni. Egyik tanárunk, Geréd Vilmos kántor-karnagy mindig is mondta, hogy a kántorság mellett érdemes még valamilyen szakmát választani, ami idekapcsolódik, akár tanításba kezdeni. Megéri szolgálni, sok élménnyel jár, lelki feltöltődéssel, viszont ott van a másik oldal, ami sokkal nehezebb, az a megélhetés és a családfenntartás.
Az interjú a Vasárnap hetilap 2024/18-19 számaiban jelent meg.
