„A diakónusok a Lélek által nekünk adott ajándékok” – diakónusszentelés Gyulafehérváron

0
744
Fotók: Kováts Álmos Botond/SIS

Kovács Gergely érsek április 13-án diakónussá szentelte a székelykeresztúri Balázs Barnabást és a csíkcsekefalvi Gergely Józsefet. Az ünnepi szentmisét megelőzően a diakonátusra jelöltek Kovács Gergely érsek jelenlétében letették a hitvallást és a hűségesküt az érseki palota kápolnájában.

A szentelési szentmisében az evangélium felolvasása után András István szemináriumi rektor kiszólította a jelölteket és kérte az érseket, hogy szentelje fel őket a szerpapi – diakónusi – szolgálatra.

Kovács Gergely érsek homíliájában az elköteleződés fontosságát emelte ki. Elmondása szerint „mai világunkban különösen nagy bátorság kell az elköteleződéshez”. Az érsek rámutatott, hogy a szegénység, az Istennek szentelt tisztaság és az engedelmesség „nem vonzó és paradoxnak hat”. Ehhez kapcsolódóan a főpásztor feltette a kérdést: „Isten miért lelné kedvét abban, ha az ember lemond az Isten által jónak teremtett dolgokról?” Majd válaszként elmondta: „Ha Jézus földi életét tanulmányozzuk, akkor az evangéliumokban világosan kirajzolódik, hogy a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség Jézus »életstílusának« mondható”, utalva azon tényre, ami alapján elmondható, hogy „Jézus ekképpen, a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség révén lett egészen szabad a küldetésre, az Atya akaratának teljesítésére, és arra, hogy életét mindenkiért adja.” Majd hozzátette: „Ezért aki Jézushoz akar hasonló lenni, annak az életében meg kell, hogy jelenjen e három evangéliumi tanács”, különösen is a szent szolgálatra készülő jelöltek életében.

Továbbá kiemelte, hogy az első hét diakónust az apostolok az özvegyek és az árvák megsegítésére választották ki és szentelték fel, ezáltal a feladatuk az engedelmes és szeretetteljes szolgálat volt (vö. ApCsel 6,1–7). Korunk kultúrájában az Isten és a felebarát szolgálata felcserélődik az egocentrikus mentalitással, amely zsákutcába vezet, és amely ellen aktívan tenni kell. A főpásztor Ferenc pápát idézve kijelentette: „A diakónusok a Lélek által nekünk adott ajándékok (…), akik megmutatják, hogy a helyes út épp ellenkező irányba vezet: az imádságban szolgálok, a közösségben szolgálok, a szolidaritásban szolgálok. Szolgálom Istent és testvéreimet” – ráirányítva a figyelmet és bíztatva a szentelendőket a diakónusi szolgálat mikéntjének méltó megélésére.

A homília után a jelöltek letették a szentelési ígéreteiket, majd tiszteletet és engedelmességet fogadtak a mindenkori főpásztornak. Ezt követően a teljes átadás jeleként földre borultak, miközben a Mindenszentek litániáját imádkozva a jelenlévők kérték a családtagokkal, rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel megtelt gyulafehérvári székesegyházban a szentek közbenjárását a jelöltekért.

A litánia elimádkozását a diakónussá szentelés két lényeges mozzanata követte: a püspök általi kézrátétel és a felszentelő ima. Az újonnan felszenteltek magukra öltötték a diakónusi liturgikus ruházatot, vagyis a bal vállon átvetett és a jobb kar alatt megkötött stólát és a dalmatikát, valamint átvették az evangeliáriumot, majd a diakónusi rendbe való befogadással zárult a szentelés szertartása.

Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük! Ad multos annos!

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ