Minden ember életében tapasztalható jelenséget vizsgáltak meg a Szentháromság-plébánia által felnőttek számára szervezett katekézissorozat ötödik találkozóján hétfőn, 2024. február 26-án, a nagybányai esperesség Oazis Philia rendezvényteremében. A szenvedés misztériumának megértésében nyújtott segítséget a hallgatóságnak Vik János, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának oktatója.
Az előadó a misztérium szó magyarázatával vezette be előadását, ami titkot jelent, és előrebocsátotta, hogy senki ne számítson a beszélgetés után úgy hazamenni, hogy ezt sikerült volna teljes mértékben megfejteni, hiszen kimerítően egy misztériumot soha nem lehet megismerni. Az ember is misztérium, tehát a szenvedése is misztérium fog maradni. Törekszünk ennek jobb megismerésére, de az előadás végén sem fogunk mindent megtudni a szenvedéséről – állította Vik János.
Legfőképpen két kérdés foglalkoztat minket a szenvedéssel kapcsolatosan: miért történik, és mi az értelme? Ennek a két kérdésnek teljesen más a fajsúlya. Aki a „miért”-et feszegeti, az jogosan teszi, az nem hitében kételkedik, csak szeretné tudatosabban megközelíteni a szenvedést. A vendég azt is elmondta, hogy a miért kérdésre nem ebben az előadásban keresik közösen a választ. Ezzel szemben inkább arra a kérdésre szeretnének válaszolni, hogy mi értelme van a szenvedésnek, ezt pedig nem annyira teológiai hangsúllyal, mint inkább lélektani megközelítésben, Viktor Frankl bécsi orvos logoterápiája alapján.
Viktor Frankl 1905 és 1997 között élt, átélte és saját bőrén tapasztalta meg a II. világháború szörnyűségeit. Magát Sigmund Freud és Alfred Adler iskolája után, a harmadik helyre helyezte. Mindkét iskolát jól ismerte, de elégedetlen volt velük, mert azt gondolta, hogy túlságosan redukálják az embert, aki nem lehet csak testi és pszichikai folyamatok összessége.
Az előadó a logoterápia és logopédia közötti különbségre is kitért. A logoterápia értelemközpontú pszichoterápia. Viktor Frankl zsidó származású volt, ő maga is gyakorló hívő, halálos ágyán is zsoltárokat imádkozott. Szakorvos volt, ideggyógyász Bécsben, filozófiából is doktorált. Hitlernek 1938-as Bécsbe vonulása után bár szakmájánál fogva kiváltságot élvezett, mégis osztozott a többi zsidóval együtt az üldöztetésben. 1941-ben amerikai vízumot kapott, de nem élt a menekülés lehetőségével, vívódása ellenére Bécsben maradt. Három év alatt négy koncentrációs lágerben fordult meg, egész családját elveszítette, első feleségét is. 1945-ben szabadult, 1946-tól ismét orvosként működött, katolikus nőt vett el. Élete végén szinte teljesen megvakult. Hihetetlen türelemmel viselte a szenvedésnek ezen formáját is. Nem szívesen beszélt a háborús szenvedéseiről, egyszer kitörésszerűen három napon át elmondott mindent jövendőbeli második feleségének, utána soha nem beszélt többet róla. Halála előtt a Homo patiens könyvet feleségének dedikálta, vaksága miatt alig olvasható betűkkel: „Ellienek, akinek sikerült a szenvedő embert szerető emberré alakítani.” Ezzel köszönte meg a több mint ötvenévnyi házasságot.
Frankl életrajzának rövid ismertetését követően az értékmegvalósítás hármas útját mutatta be Vik János: 1. Az élet értelmét az alkotás adja meg; 2. Az élet értelmét élmény vagy élmények adják meg (pl. a szeretet megtapasztalása: „Csak ezért a pillanatért megérte élni…”); 3. Az életnek feltétel nélkül is van értelme (Mégis mondj igent az életre című könyve), még a szenvedés ellenére is.
Meg kell különböztetni két típusú szenvedést: az egyik enyhíthető, meg lehet szüntetni (pl. betegséget gyógyszerrel), a másik a sorsszerű szenvedés, ezt nem lehet megszüntetni. A világ legtermészetesebb dolga egy érték, vagy egy számunkra kedves személy elvesztése miatt szenvedni. Ezt csak felvállalni lehet, a felvállalás által pedig emberi értékek valósulnak meg. A szenvedés elől tehát nem kell elmenekülni (pl. alkoholfogyasztásba vagy más szenvedélybe, munkába stb.). Attól vagyok igazán ember, ha a szenvedést úgy fogadom el, mint az életem részét. Nem tudom megváltoztatni a valóságot, nem tudom visszaszerezni a veszteséget, de amit tehetek az, hogy megváltoztatom a hozzáállásomat, mint az Ószövetségben az igaz szenvedő Jób. A szenvedés felvállalása nem nekünk lesz hasznunkra, de hihetetlen példamutató erejű környezetünk számára. Nemcsak fejben kell felvállalni, hanem lélekben is. Nem lázadozva, hanem tudatosítva azt, hogy az emberi életnek nincs egyetlen szenvedés nélküli felülete sem.
A szenvedésképességet el lehet sajátítani. Az elkerülhetetlen szenvedést felvállalni egy önalakító aktus. Nemcsak megadom magamat a sorsnak (beletörődök), hanem megpróbálok valamit kezdeni magammal. Nem a „miért történt, miért velem” foglalkoztat, hanem a „hogyan tovább”, a további lehetőségek keresése. A szenvedés megerősít, személyiséggé alakít. Az számít lelkileg egészségesnek, aki az elkerülhetetlen szenvedésre is képes.
Úgy gondoljuk, hogy aki sikertelen az életben, az szenved. Ám nem biztos, hogy ez mindig így is van. A másik sík a beteljesedés és a kétségbeesés közötti feszültség. A sikertelenség ellenére is el lehet érni a beteljesülést. A szenvedéssel való megküzdéshez egyformán tartozik a gyógyítás és a vigasztalás. Akarnunk kell kigyógyulni a szenvedésből, keresnünk kell a vigasztalást.
Hallgatói kérdésre az előadó kifejtette, hogy a böjt nem szándékosan keresett vagy okozott szenvedés, hanem egészséges, céltudatos áldozatvállalás, aminek van hozadéka. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a szenvedéssel való szembesülésre fel is lehet készülni, mégpedig úgy, hogy ne legyen több, mint egy abszolutizált érték az életünkben, az pedig maga Isten. Ne legyen több, mint egy abszolut érték az életemben, illetve legyen egészséges értékrendem! – tanácsolta az egyetemi oktató.
Kép és szöveg: Szentháromság-plébánia, Nagybánya
