A csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Jakab Antal Tanulmányi Házban szervezték meg az idei lelkigyakorlatos kántortovábbképzőt február 5-8. között. A színvonalasnak ígérkező programokra 110 kántor érkezett. A gyulafehérvári főegyházmegyéhez tartozó kántorokon kívül jelen voltak a nagyváradi, a szatmári és a temesvári egyházmegyékből is, sőt, Magyarországról is érkeztek résztvevők. A hétfő délután kezdődött lelkigyakorlatos továbbképző Szentlélek hívó énekkel és köszöntéssel vette kezdetét a kegytemplomban, majd bűnbánati cselekményre és gyónásra is volt lehetőség. Az eseményről Sándor Béla kadicsfalvi-bethlenfalvi kántor személyes hangú beszámolóját olvashatják.
Az első előadást Kerekes László segédpüspök tartotta a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális éve – 2024 – Imával megújuló közösség címmel. Az előadás középpontjában a megújulásra való törekvés állt, amit jól hangsúlyozott a minden vetítőkockán olvasható „Újuljatok meg!” felhívás. Sok hasznos és gyakorlatias példával szemléltette a megújulás lehetőségeit, hiszen nekünk, kántoroknak is gyakran van alkalmunk bekapcsolódni az élő közösségekké való formálásba. Az előadás során tudatosítottuk, hogy rajtunk is sok múlik, hiszen mindenki fontos, nemcsak a hívők 15–20 százaléka, aki templomba jár, hanem a többi 80–85 százalék is. A lelkipásztorokkal közös feladataink közé tartozik, hogy az adott egyházközségben szeretetközösséggé váljunk, aktív részvételre bátorítsuk a híveket és tovább kell sugározzuk azt a gazdagságot, amivel Isten megáldott minket. A tennivalóinkat igényesség kell jellemezze és fontos, hogy közben ne feledkezzünk meg imádkozni, toborozni, ötletelni, közösséget formálni és megtérni, vagyis megváltozni, magunkba szállni és alázatot gyakorolni. Az előadást megnyitó és egyben záró ima az a most ismertetett imádság volt, amit a gyulafehérvári főegyházmegye a 2024-es pasztorális téma kapcsán adott ki Imádság megújulásért címmel.
A napi program a 18 órától kezdődő Veni Sancte szentmisével folytatódott, amit vacsora követett, majd a találkozás örömét bizonyító jó hangulatú beszélgetésekre került sor.
A második nap reggeli imaként népzsolozsmát énekeltünk és a szentmisét követően Balogh P. Piusz gödöllői premontrei apát, egyházzenész tartott elmélkedést Az anyaszentegyház és a templom címmel. A téma kapcsán többek között elhangzott, hogy mindenki rendelkezik egy templommal. Ez a templom mi magunk vagyunk, amit rendben kell tartsunk. Jézus Krisztusra épült épület vagyunk, hozzá kapcsolódjunk. Kötőanyagunk pedig nagyon erős kétszeres megkötés: Krisztus megtestesülése és megváltása. Elhangzott, hogy régen a templom, mint kőépület, a kő szaggatásával és gyötretésével épült, ami szükséges volt ahhoz, hogy szépen összeilleszkedjenek egymáshoz a részek. Ugyanígy mi is folyamatos csiszolódásra szorulunk, ami szükséges ahhoz, hogy a hibáinkat kijavítsuk és nekünk is legyenek közösséget összetartó alkotóelemeink. Mindig fel kell tennünk a kérdést, hogy van-e valami, amiben egyetértünk? Tudnunk kell ugyanis, hogy hogyan formálódunk a közösségben. Fontos, hogy magunkon kezdjük ezt az építkezést!
A napirend folytatásaként Farkas Domonkos, a gödöllői Premontrei Iskolaközpont zeneiskolájának vezetője és tanára tartott előadást a Graduale Hungaricum tartalmáról és gyakorlati hasznáról. Az előadás során szóba került az új, magyar nyelvű gregorián énekek eredete, működése és szerepe. Iránymutatásokat kaptunk a gregorián ének első helyen való tartására, amelyet a Liturgikus Konstitúció is oly szépen pontokba szedve leszögezett. Gyakran elhangzott Dobszay László neve, valamint szóba került Rajeczky Benjamin és Szendrei Janka is, akik nagyon sokat segítettek az utókornak a szent zene ápolásában és kincseinek gyarapításában. Dobszay nevéhez több mint 2300 új, magyar nyelvű gregorián tétel fűződik. Részletesen megvizsgáltunk és elénekeltünk jó néhány magyar nyelvű gregorián éneket, valamint össze is hasonlítottuk őket az eredeti dallamaikkal. Szó esett az egyházzenei reform céljáról, miszerint a liturgikus szövegek üzenete közvetítve kell legyen a gregorián által és őrizzünk meg a gregoriánból minél többet.
Az előadássorozatot Balogh P. Piusz folytatta a Graduale Hungaricum orgonakíséretei témájában, részletezve a gregorián énekek kíséretének mikéntjét. Tudván, hogy a gregorián ének egy egyszólamú énekkultúra, izgalmasan vitatható a dilemma, hogy kísérhető-e az egyszólamúság, aminek a jellemzője, hogy már önmagában kész van, teljes, nem szorul semmilyen kiegészítésre. Elhangzott, hogy „léteznie kell egy harmóniavilágnak, ami az egyházi énekekre, a gregoriánra használatos”. De sok a kérdés: Hogyan kell kísérni? Milyen szempontok vannak? Zeneileg a hívőknek mi a dolga? A hangszer segít vagy gátol? Arra a következtetésre jutottunk, hogy egy közösség énekét segíteni kell. De ha gátol ebben a hangszer, akkor jobb, ha nincs. Ugyanis a hangszeren való kíséret fő célja, hogy amit éneklünk, azt minden erejével segítse. Továbbá figyelembe kell vegyük, hogy hány emberrel vagyunk együtt, mekkora a templom, milyen a hangszer, valamint sok függ az orgonista térhallásától is. Óriási segítség e témában a Graduale Hungaricum orgonakíséretes könyve, ami a stílusvonalat folytatja, mert megtartották benne a harmóniakezelést. Az előadás végén arra kaptunk buzdítást, hogy fejlesszük magunkat, sokat gyakoroljunk és legyünk „orgonista pásztorok”.
Az ebédidő után újra Farkas Domonkos tartott gyakorlati előadást a Graduale Hungaricum énekeiről, ahol traktusokat vizsgáltunk három szinten. Elénekeltük a nagyböjt vasárnapjainak traktusait és megvizsgáltuk a nagyböjt hétköznapjainak traktusait is. Megismerkedtünk egy Korzikáról származó 17. századi, férfikarra írt Tantum ergo sacramentum motettával, melynek eléneklését a csütörtöki záró szentmisére tűztük ki.
A nap utolsó előadását Horváth Márton Levente zeneszerző és orgonista tartotta, aki Budapestről érkezett. Az olvasmányközi ének (válaszos zsoltár) éneklésének lehetőségeiről mutatott be egy kísérletet. Angol és francia területen általános megoldás, hogy a válaszos zsoltárokra énekeket komponálnak. A kérdésfelvetés az, hogy a magyar hagyomány tud-e ehhez kapcsolódni. Meghallgattunk együtt több hangfelvételt és bemutatott nekünk néhány négy szólamos zsoltár–tónus kíséretet.
Az este további felében zsolozsmát imádkoztunk, amelyen a kántornők látták el az előénekesi feladatot. Vacsora után 20 órától orgonakoncerten vettünk részt a kegytemplomban. Varga László orgona- és zongoratanár előadásában hallhattunk műveket J. S. Bach, Samuel Scheidt, Johannes Brahms, Georg Philipp Telemann, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Marcel Dupré zeneszerzőktől.
A szerdai napirend időbeosztása hasonlóképpen nézett ki, mint az előző napon. Az előadások tematikái is szorosan kapcsolódtak az elkezdett anyaghoz. A napot reggeli imával kezdtük, az anyaszentegyházról szóló népzsolozsmát végeztük el, amit szentmise követett, melyet Dobszay Lászlóért és az elhunyt kántorokért mutattak be.
Balogh P. Piusz elmélkedésének első nagyobb gondolatmenete Szent Caesarius írása nyomán történt: a keresztség után Isten élő templomává válunk és mivel Isten temploma szent, tudatosítanunk kell, hogy mi vagyunk azok. Amint belépünk egy templomba, úgy akar Isten is belépni a mi lelkünk templomába. Isten különleges módon akar belépni a bűnös lelkébe. Az ember pedig rászorul Isten irgalmára és kegyelmére. A második gondolatmenet Szent Ágoston templomszentelési beszédét bontotta ki. Isten háza mi magunk vagyunk, ebben a világban épülünk, s majd a világ végén fogunk megszentelődni. Az épülésünk kötőanyaga: a szeretet. „Szeressétek egymást, hogy felépüljetek romjaitokból!” – hangzott a felszólítás. Amint a templomnak részei a padló, fal, lámpás, oszlop és tető, úgy nekünk is részünk kell legyen az alázat, az ima, a tanúság, a betegek és szegények iránti érzék. Ha így épülünk fel, akkor szilárd alapon fogunk állni és ez lesz az, ami majd összetart és megvéd bennünket.
A nap második előadója Farkas Domonkos volt, előadásában a magyar népének jellemzőiről és rangsorolásának szempontrendszeréről hallottunk. Tudomást szereztünk arról, hogy interneten fellelhetőek az énekes könyvek régi változatai a www.mek.oszk.hu oldalon és láttuk a www.nepenektar.hu honlap gazdagságát és könnyű kezelhetőségét. Az előadás során kiemelt figyelmet kaptak azok a himnuszok, amelyek a Dicsérjétek az Urat énekeskönyvünkben a különböző egyházi időszakok elején találhatóak. Ezeket legfőbb énekekként kell kezeljük, mert összefoglalja az adott ünnep tartalmát. Külön foglalkoztunk a nagyböjti idővel, az énekek megfelelő kiválasztásával és el is gyakoroltunk ezekből néhányat.
A harmadik előadást Horváth Márton Levente tartotta Modernitás, tradíció és funkcionalitás a 21. századi katolikus liturgikus zenében címmel. A felvezetőben elhangzott, hogy a liturgia az a vallásos cselekmény, amit egyházi személy az egyháznak végez, szövege biblikus. Az énekekben is a liturgia saját szövegei kell legyenek. A továbbiakban említették Harmat Artúr nevét a zene fejlődése kapcsán. Az előadó röviden bemutatta a doktori disszertációjában szereplő zeneművészeket és azok munkásságát. Több hangfelvételt is meghallgattunk. A művek használhatóságával kapcsolatban szempontként elhangzottak, hogy liturgikus érzékre van szükség, oda kell figyelni az énekelhetőségre, legyen megtanulható, jól illeszkedjen a liturgiához és a harmóniák között legyen vonzás.
Varga László az Énekek bevezetése, intonáció, harmonizálás című előadását szemléltette zongorán is. Fontosnak tartja, hogy jól bánjunk az idővel az énekek megkezdése előtt. Az intonáció nemcsak a dallamot és a tempót kell megadja, hanem egyfajta légkört is kell teremtsen. Kodály Zoltán nézetét vallja, miszerint az a legjobb, ha az ember kezében megkomponált darab van, amikor orgonajátékkal kísérjük a liturgia mozzanatait. Buzdítást kaptunk arra, hogy bátran vonjunk le következtetéseket a komponisták műveiből és használjuk fel azokat, kísérletezzünk otthon a bejátszási lehetőségekkel és ültessük gyakorlatba őket. Ne vesszünk el egy céltalan dallamban, hanem tudatosítsuk a harmóniák irányát!
Farkas Domonkos tartotta a nap utolsó előadását, folytatva a Graduale Hungaricum énekeivel kapcsolatos témát. A www.egyhazzene.hu oldalon is megtalálható Mitől szkóla a szkóla? válaszait beszéltük át. Ezenkívül megerősítést kaptunk abban, hogy legyen zenei igényességünk, ne legyünk készületlenek, mert minden hangért felelősek vagyunk. Beszéltünk az adventi időről, valamint a melizmatikus Allelujákról és el is gyakoroltunk sok szép dallamot. Az est folytatásaként zsolozsmát énekeltünk a kegytemplomban, majd vacsora után megnéztük a Les Choristes (A kóristák) című filmet.
A lelkigyakorlatos továbbképző utolsó napját a Csíksomlyó szomszédságában lévő csobotfalvi templomban indítottuk, ahol újra elénekeltük és imádkoztuk az anyaszentegyházról szóló népzsolozsmát. A reggeli étkezést követően a befejező elmélkedésre került sor, amit Balogh P. Piusz Az Anyaszentegyház, Isten háza bennünk épül címmel tartott. Felolvasta a Salamon templomszentelési imádságát és erre alapozta mondandóját. Az Istennek tiszta szívből adott értékről, az egyházban való bentlétről, a mindenható Istenről elmélkedtünk. „Békesség a betérőknek, s az innen távozóknak” – reflektált vissza Balogh Piusz többször is a zsolozsmában hallott antifóna szövegére kiegészítve azzal, hogy „békesség azoknak, akik terheket hordoznak”. Meglátása szerint az egyházról szóló zsolozsma és szentmise gazdagítaná imádságunkat, meg a hitünket, ezért azt ajánlja, hogy ne csak templomszentelés ünnepén, hanem máskor is éljünk vele. Az előadás végén a kántorok választ kaphattak különböző gyakorlati kérdéseikre.
A záró szentmisét Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrálta. Az áldozás utáni hálaadásban sor került a Tantum ergo sacramentum kórusműre, amit a kántorok a továbbképzés alatt tanultak meg, ezt követte a Te Deum, az egyház legszebb magasztaló-hálaadó éneke. A szentmisét élőben közvetítette a Mária rádió, amelynek végén Ilyés Zsolt sepsiszentgyörgyi plébános (aki egyben az Egyházzenei Bizottság titkára) köszönetét fejezte ki Balogh P. Piusz premontrei apátnak, egyházzenésznek és csapatának, hogy elfogadták a meghívást és abból a kincsből, amit ők gyűjtöttek, velünk is megosztottak. Megköszönte Tamás József püspöknek a jelenlétet és hogy nagyon sok éven keresztül volt igaz atyja a kántortovábbképzőnek, ahogyan mellette állt és támogatta. Továbbá megköszönte a főegyházmegye legfőbb elöljárójának és a Főegyházmegyei Hatóságnak az anyagi támogatást és a sok segítséget, amellyel hozzájárultak a képzés megvalósításához.
Köszönet illeti Hargita Megye Tanácsát és a Vámszer Géza Művészeti Népiskola támogatását. Köszönet a Jakab Antal Tanulmányi Ház vezetőségének és munkatársainak, hogy mindig készségesen, nagyon rugalmasan fogadnak és alkalmazkodnak ahhoz a nagyon komplex dologhoz, amit egy ilyen kántortovábbképző jelent. Hálásak vagyunk a ferences atyáknak, hogy mindig olyan szeretettel fogadnak, hogy Somlyón itthon lehetünk és belakhatjuk egy kicsit a kegytemplomot. Köszönjük az Egyházzenei Bizottság tagjainak, akik minden évben vállalják a szervezést önkéntesen, áldozatkészen, hogy ezek a programok megvalósuljanak. Köszönjük a plébánosoknak és plébániáknak a támogatást, valamint hogy szabaddá tették a kántorokat a képzés idejére. A jó Isten áldása legyen mindenkin, aki bármivel hozzájárult és támogatott minket!
Sándor Béla, a székelyudvarhelyi kadicsfalvi-bethlenfalvi egyházközség kántora
