Karneváli maszkok alkotásával és fánksütéssel készültek a csejdi édesanyák a farsangra a helyi kultúrotthonban, ahol Hodor Délia gyógypedagógus volt a házigazda. A jól bevált pánkóreceptet és az elkészítés módját Albert Ágnes, a maszkdíszítés fortélyait pedig Fogarasi Gizella, a Gyulafehérvári Caritas önkéntesei mutatták meg a fiatal anyukáknak. A szépkorú hölgyek már egy éve besegítenek a Gyulafehérvári Caritas Marosszentgyörgyön és Csejden működő programjaiba. Tavaly gyerekeket tanítottak a két településen működő Hand in Hand Nappali Foglalkoztatóközpontban, idén pedig a Biztos Kezdet Házat látogató édesanyákkal osztják meg élettapasztalataikat. Mit adnak át, és mi motiválja őket az önkéntes munkavégzésre – erről beszélgettünk.
Minek az apropóján segédkeznek a Caritas programjaiban?
Fogarasi Gizella: Felkértek, hogy mi, idősek, próbáljunk közeledni a fiatalokhoz. A közeledést a gyerekekkel kezdtük, elsősorban nekik szerettük volna átadni tudásunkat. De persze, maga az ötlet is nagyon tetszett. Egy évet foglalkoztunk a gyerekekkel. Velük is készültünk a farsangra, de sok más foglalkozást is tartottunk. Havonta találkoztunk, és minden hónapnak megvolt a maga tematikája az szerint, hogy éppen milyen ünnepek vagy világnapok voltak az adott hónapban. Amikor nem voltak ünnepek, akkor is kitaláltunk valamit. Most például a twillingezést akarom bevezetni. Ez egy sodrásos technika. Én inkább a kézművességgel vagyok barát, Ági pedig a sütés-főzés terén mozog ügyesen. Amúgy Ági nagyon jó a kötésben, varrásban is, így kiegészítjük egymást.
Eddig milyen tevékenységekbe vonták be a gyerekeket?
Albert Ágnes: Amikor még a konténerbe jártunk, sütöttünk-főztünk, laskát és almás tésztát készítettünk. Tanítottam volna kézimunkát is, de úgy láttam, hogy a gyerekek nem nagyon élvezik a horgolást. Bármilyen kézimunkát szívesen tanítanék, mert több technikát ismerek, sok mindent készítettem. Anyukám mindent megtanított nekem, amit egy nőnek tudnia kell. Szövödében is dolgoztam. Amikor középiskolás voltam, a nyári vakációban egy vendéglő konyháján dolgoztam a Gyilkos-tónál, ahol nagyon megszerettem a sütés-főzést. Ez a lelkem csücske. Ebből kifolyólag nagyon sok könyvet és receptet összegyűjtöttem. Három lányom van, és hát igényelték a süteményeket.
Gondolom, a gyerekek is élvezték a sütés-főzést. Most pedig fiatal anyukákat tanít sütni.
A. Á.: Igen. Decemberben zserbót sütöttünk, most fánkot készítünk.
Mi motiválja önöket az önkénteskedésre?
A. Á.: Én elmondom, mi motivál. Amikor Gyergyóból eljöttünk, idős szomszédok mellé költöztünk, akik nagyon sokat segítettek. Akkor még segítőkészek voltak az emberek. Amikor munkába álltam, nagyon elfoglalt voltam, de szerettem volna viszonozni a szomszédaim jóságát. Elhatároztam, hogy amikor nyugdíjas leszek, valamilyen formában meghálálom ezt a segítséget. Függetlenül attól, hogy kinek. Buba (Fogarasi Gizella) hívott, és itt vagyok.
Önt mi motiválja?
F. G.: Azt hiszem, anyukámtól és apukámtól örököltem a segítségnyújtási vágyat. Mi is gyergyóiak vagyunk. Onnan költöztek el a szüleim, és én már itt születtem, Marosszentgörgyön. Édesanyám olyan volt, hogy mindenkin segített. Gyerekkorunkban sokszor vitt magával mindenfelé, ahová segédkezni ment, disznóvágásra például, és mi is segítettünk, amiben tudtunk. Gyergyóban most is vannak helyek, ahol kalákákat tartanak. Így építenek fel egy házat. Mindenben segítik egymást az emberek. Együtt szenvednek és örülnek. Ez valahogy belém ivódott. Máskülönben nagy csodálója vagyok Teréz anyának. És máshogyan is szoktam segíteni. Ennek a támasznak, amit itt nyújtunk a fiatal anyukáknak, az a célja, hogy ők maguk tanulják meg elkészíteni, amire szükségük van, és esetleg továbbadni a gyerekeiknek. Mi is kevés pénzből kezdtük az életet. Régebb nem volt annyi minden az üzletekben. Anyukámék nagyon találékonyak voltak. Én már gyerekkoromban azt láttam, hogy anyukám mindent felhasznál: papírból vágja ki, készíti a díszeket, azokat akasztja a karácsonyfára. Én ezt hoztam magammal, és ezt szeretném olyan anyukáknak átadni, akik ugyancsak kevés pénzből élnek.
Sok mindent el lehet készíteni kreatívan.
F. G.: Úgy van. Kézzel. És a kreativitás is jön idővel. Egyre inkább. Minél jobban gyakorolja az ember. Én sokáig nem is tudtam, hogy lenne kézügyességem. Ez csak akkor derült ki, amikor nyugdíjba jöttem. Nem azért, mert több időm volt, hanem mert voltam egy kézműves táborban, amelyet a lelkiségi csoport szervezett, ahová tartozom.
Ott fedezte fel, hogy ez tetszik önnek?
F. G.: Igen. Akkor kezdtem el a twilling technikát, a papírcsíkokat feltekerni, azokból virágokat és sok más tárgyat készíteni. Annyira tetszett, hogy kezdtem beleásni magam, egy tanfolyamon is részt vettem, ahol olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik már régóta gyakorolják. Mára már képeket is készítek a módszerrel. Szeretném mással is megosztani ezt a tudást, hogy ne maradjon csak az enyém. Üvegeket is díszítek. Borosüvegeket, például. Ha valaki kér, készítek neki is. Nem kérek pénzt érte. Azt szoktam mondani: ha adományozni szeretne, megteheti, és én majd veszek valamit a szegényeknek. A tehetséget nekem a jó Isten adta, ingyen. Én ugyanígy adom tovább. Jó lesz az anyukáknak is, ha majd megtanítják a gyerekeiket díszeket készíteni vagy sütni. Jobban fel fogják találni magukat az életben.
A foglalkozásokat a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatal támogatja.
Orbán Júlia
Forrás: Gyulafehérvári Caritas
