Az új év első Vasárnapjában arról írtunk, szerzőink arról írtak, hogy olvasni öröm, olvasni jó. Tiszta szívvel valljuk, hogy az írott szó által gazdagodik a szellem, a lélek, épül, erősödik, edződik, ugyanakkor tanul az ember, kicsi és nagy. Mindehhez mi, a szerkesztők lelkesen vagy olykor fáradtan, csüggedten, de újra erőt gyűjtve igyekszünk hozzájárulni még akkor is, ha — mint az utóbbi napokban portálunk esetében tapasztalhatták, technikai gondok nehezítik munkánkat. Technikai gondok, amelyek reményeink szerint napokon belül megoldódnak.
Ha körülnéznek a nyomtatott lapok piacán, láthatják, hogy ezek évek óta kisebb-nagyobb hullámvölgyeken kell átevickéljenek, melyik lapnak hogyan sikerül. Vannak, amelyeken meg se látszik se gazdasági nehézség, se a jelen idők eszmei kavargása. Mások megszűntek és újraalakultak, vannak, amelyek csak a számítógépen, telefon képernyőjén át elérhetőek.
Az egész hírvilág megváltozott, a legnagyobb világcégektől a különböző országos, nemzeti hírügynökségekig. Egy helyi eseményről hamarabb olvasunk a közösségi hálón, mint a hivatalos híradásokban. És ahogyan a közszájon forgó, pletykaszerűen áradó információkkal lenni szokott, azokhoz hozzátesz vagy elvesz, aki továbbadja. Aki azonban érintett, mert például egy baleset nyomán a gyermekét keresi, míg a helyszínre ér, csak kapkodja a fejét, sír, elkeseredik vagy reménykedik. A hivatalos híradás ehhez képest később születik meg, mert akiknek fizetett munkánál több, hivatásuk ez, alaposan utánanéznek a részleteknek, és csak biztos, ellenőrzött tényeket közölnek.
A kedves olvasónak sem mindegy, különösen ha maga is érintett, hogy pontosan, vagy csak hallomásból, fantáziával vegyes tálalásban értesül a történtekről! Régebben az újságírás alaptétele volt, hogy a hír szent, a vélemény szabad – igen ám, de egy újságban láthatóan el kell különíteni, mi a vélemény, s mi a tény. Ha oknyomozónak nevez a szerző egy anyagot, akkor ott szerepelnie benne kell minden érintett fél álláspontjának. De ha nem válaszol, akit megkérdeztek, ez önmagában sem ártatlanságát, sem a bűnösségét nem jelenti. Egyszóval írni ma szinte mindenki tud, a cikkírás mégis egy külön szakma, amelynek számtalan csínja-bínja, összefüggése, velejárója, háttere és szabálya van.
Ahogyan írni, úgy olvasni is mindenki tud ma már, de értő olvasónak lenni: erre nevelni és nevelődni kell! Ha elég a pletyka, ahhoz csak össze kell fűzni a mondatokat. Aki tájékoztatást, mégpedig hiteles tényeken alapuló tájékoztatást akar, annak meg kell tanulnia olvasni a sorok közt, átlátni a szitán, tudatos hírfogyasztóvá lenni. Szűrni és mérlegelni. Megválogatni, milyen forrásból tájékozódik. Tudatos olvasást, sok jó olvasmányt!
