Manapság sok embertársunktól halljuk, nem vágyik másra, csak arra, érje egy kis öröm is végre. Egy filozófus szerint „az apró örömök olyanok, mint az útszéli kis virágok; csak azok találnak rájuk, akik igazán keresik őket”. Minden ember jogos igénye az öröm, de nem tölthetjük életünket kizárólagosan a „nagy” boldogságra várva. Életünk minden napján történnek olyan csodálatos, jó dolgok, amelyek élvezetessé, tartalmassá és széppé teszik az életünket.
Ugyanezekben a pillanatokban fájdalmas dolgok is történhetnek velünk vagy szeretteinkkel. Az öröm és a bánat párhuzamosan futnak egymás mellett életünk minden egyes pillanatában. Eközben észrevétlenül elszalad mellettünk az élet, sok apró örömteli pillanatával együtt, amelyeket észre sem veszünk, semmire nem becsültük, hiszen mindvégig a nagy érzésre, a nagy eseményre vártunk. Tudnunk kell, hogy a nagy boldogság az élet apró öröm-mozaikjaiból tevődik össze, abból épül fel. Ezért nagyon fontos, hogy legyünk fogékonyak, nyitottak a kicsiny örömök befogadására is, mert csak így telik meg a boldogság-poharunk. Nehogy azt képzeljük, hogy ebben a képzeletbeli pohárban csak örömcseppek vannak, sajnos a bánatból is kijut elég. De pont ez ad viszonyulási alapot ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jót, mert csak így van mihez hasonlítani az előbbit.
Életünkben számtalan örömforrás van, csak nem tudunk, vagy egyszerűen nem veszünk tudomást róluk. Talán a létfenntartáshoz kapcsolódó örömöket emelném ki elsősorban. Hisz kinek ne okozna örömet egy kedvenc étel, egy pohár gyöngyöző sör, egy korty ital a szomjazónak, vagy egy tál étel az éhezőknek. Ide tartozik a ruhánk, amelyben jól érezzük magunkat, puha takarónk, amelybe beburkolózhatunk, és a kályha hívogató melege a hideg téli időkben. A szerelem, a gyermek születése, fejlődése mind örömforrás. Ne feledkezzünk meg azokról az apró örömökről, melyeket a belső elégedettség, a béke, az elismerés, sőt a munka okozhat. Sokan nem is vesszük észre azokat a boldogító élményeket, amit egy jó barát, egy őszinte beszélgetés, a társasági élet, esetleg mások önzetlen segítése adhat. Ez utóbbi azért fontos, mert így önmagunkon is segítünk, megerősödhetünk, önmagunkra találhatunk.
Az öröm egy másik forrása a nyitott szemmel való járás a világban. Vegyük észre mindazt, ami szép, amiben gyönyörködni lehet. A világon, sőt közvetlen közelünkben is, annyi apró csoda van, hogy nem kell egyebet tenni, mind átadni magunkat a látvány élvezetének. A mozgás, a séta, a biciklizés, a kirándulás rengeteg boldogsághormont szabadít fel a szervezetben. Öröm lehet a templomba járás is, hisz itt megleljük lelki nyugalmunkat. A keleti bölcsek elmélete szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.
A legfontosabb, hogy feltétel és fenntartás nélkül fogadjuk el önmagunkat olyannak, amilyenek ma vagyunk! Tiszteljük, becsüljük és szeressük ezt a „mai magunkat”, tárjuk fel jó tulajdonságainkat, képességeinket! Hinni kell önmagunkban, erőnkben, mert ez elősegíti a testi-lelki egyensúlyunkat, sőt, ha betegek vagyunk még a gyógyulást is. Az embernek öröm lehet az is, ha a kitűzött kisebb-nagyobb céljait elérte. Álljunk meg, vagy legalább lassítsunk ahhoz, hogy megörökítsük egy pillanatra az oly értékes apró élet-örömöket. Azt, hogy hogyan és milyen tempóban habzsoljuk az életet, azt szinte mindig az életkorunk határozza meg. Ebben a versenyben már gyermekkorunktól rész veszünk, és soha nem állunk meg. Ahogy érettebbek leszünk, alkalmanként lassítsunk, hogy körülnézzünk és élvezzünk azokat a bizonyos örömteli pillanatokat.
Tanuljunk meg nevetni! Egy kiadós nevetés ellazítja az egész testet, az izmokat, igazi feszültségoldó fegyver. Idős korunkban se hanyagoljuk el „örömforrásainkat”! Örvendjünk az életnek, és amikor a tempó lelassul, időnk legnagyobb részét emlékezéssel töltjük, felidézve azokat az eseményeket, amelyek örömet okoztak életünk során.
Minier Csaba
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/02-es számában.
