A gyulafehérvári főegyházmegyében a 2024-es év az imával megújuló közösség éve, mottója: „Újuljatok meg!” (Ef 4,23-24). Hiszen „az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők”, ahogyan azt Márton Áron mondta. ,,Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.” Kerekes László segédpüspök a pasztorális bizottság vezetője, őt kérdeztük a tervezés folyamatáról, a pasztorális tervezés, vízió egészéről, távlatairól, nem utolsó sorban pedig a teendőkről.
A főegyházmegyében a pasztorális bizottság átalakult, milyen formában, kikkel, hogyan működik most? Milyen gyakran találkoznak a tagok? Hogyan kezdődött a közös munka?
A Gyulafehérvári Pasztorális Bizottság már régóta jól és hatékonyan működik a főegyházmegyénkben, és célja, szolgálata, hogy a megyés püspök megbízása szerint a főegyházmegyénkben összehangolja és segítse a lelkipásztori munkát, ugyanakkor ötleteket adjon, mindig figyelve az idők jeleire. A világegyházat vizsgálva nincs minden egyházmegyében pasztorális bizottság vagy paszotális terv, hiszen minden főpásztor és lelkipásztor tudja, hogy mi a hivatása: hirdetni az evangéliumot, kiszolgáltatni a szentségeket.
Dr. Kovács Gergely érsek úgy látta jónak, hogy a főegyházmegyénkben rám bízza a lelkipásztori munka koordinálását. A struktúra ugyanaz maradt, a pasztorális bizottság albizottságokból áll, mindenik albizottság különösen figyel egy lelkipásztori területre, rétegre azért, hogy közelebb vigyük az evangélium üzenetét minden emberhez. Így a családpasztorációs, a ministráns- és hivatásgondozó, az ifjúságpasztorációs, a román nyelvű bizottság, a lelkiségi mozgalmak bizottsága, a cigánypasztorációs bizottság és a missziós bizottság tartozik ide, és ezzel nincs lezárva, hiszen más területek/hívek is vannak, akikre különösen is figyelni kell, mint például a fogyatékkal élő személyek, a cserkészek stb. A világegyház lelkipásztori témáját figyelembe véve a főegyházmegyénk szükségleteire figyelünk. Kiváló lelkipásztorok vállalták a külön szolgálatot, hogy a plébániai lelkipásztorkodás mellett az adott főegyházmegyei rétegre is figyeljenek, és programokat szervezzenek minden más juttatás nélkül. A pasztorális bizottsághoz tartozik az a néhány lelkipásztor is, akik bár külön nincsenek megbízva egy-egy réteg lelkipásztori koordinálásával, hanem a saját plébániájukon eredményes szolgálatukkal és páratlan ötleteikkel igazi evangelizátorok. Természetesen ez kevés a főegyházmegyénk pasztorációs átfogásához, így minden albizottság képviselőjének van egy csapata, egy magcsoportja (lelkipásztorok és világi krisztushívők), akikkel figyelnek arra a hívő rétegre, ötleteket gyűjtenek, és átbeszélik a hatékonyabb lelkipásztori szolgálatot.
A közös munka kiindulópontja az idők jeleinek meglátása volt: ma hogyan tudjuk továbbadni az örömhírt, mi a valóság, mi határozza meg az emberek gondolkodását, hol tudjuk elérni őket, és nem eladni, de dekódolni az evangéliumi üzenetet. Nagy segítség volt az érsek atya kérése, hogy egy lelkipásztori témát találjunk a 2024-es évre a lelkipásztori szolgálat előmozdítására. Ez összehozott bennünket többnyire a fizikai térben, de pár alkalommal a virtuális térben is, körülbelül negyedévenként egyszer.
Milyen távlatokban és milyen szükségletekből kiindulva tervezett a bizottság?
Nagyon nehéz hosszú távra tervezni, hiszen a nagy lelkipásztori terv már készen van: a mi Istenünk elküldte az ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki meghívott mindannyiunkat Isten országába, megszerezte számunkra az örök életet, és a Szentlélek kiáradásával képessé is tesz bennünket arra, hogy ezen munkálkodjunk. Erre törekszünk a lelkipásztori szolgálatunkkal. Az idők jeleinek változása miatt azonban lelkipásztori szempontból egy-két évre tervezünk. A 2025-ös jubileumi év van előttünk, amire szeretnénk felkészülni, és annak lelki hatásait megtapasztalni. Ehhez meg kell újulni mindannyiunknak.
Látjuk, hogy a templom, a szentmise mellett milyen fontos nemcsak a parkolási lehetőség, hanem egy tér, ahol a közösség találkozni tud, egymásra figyel, meghallgatja egymást. Ehhez tartozik a közösségépítés, ami sok szinten történik, és amely bevonja az egész közösséget. Külföldi magyar lelkipásztorok beszámoltak arról, hogy sokszor éppen ez a lehetőség vitte az embereket a templomba, találtak rá Istenre, egyházra, katolikus hitünk gazdagságára.
Hogyan választotta ki a bizottság a tematikát erre az évre? Miből indult ki, és hová szeretne eljutni, hová szeretné eljuttatni a nagyközösséget, a főegyházmegyét?
A 2025-ös jubileumi évre készülve főpásztorunk megbízásából és biztatására, a pasztorális bizottságunk a 2024-es évet az imával megújuló közösség témájának szenteli. A világegyház Ferenc pápa kérésére a 2024-es évet az imádság évének szenteli, mi a főegyházmegyében a megújulást tartjuk elengedhetetlenül fontosnak, így lett ez a témánk: az imával megújuló közösség éve. Megújítva személyes és közösségi életünket szeretnénk felkészülni a nagy jubileumra.
A 2024-es pasztorális év témájának alapja mindaz a valóság, ami a világegyházban és főegyházmegyénkben jelen van, történik. A 2001. december 2., advent I. vasárnapjától érvényes főegyházmegyei zsinatunk rendelkezései és javaslatai közül nagyon sok megvalósult, ugyanakkor sok más olyan jó meglátás van, amit meg lehet tenni.
A másik kiindulópont a szinodális út témái: az aktív részvétel, a szeretetközösség és a misszió életbe léptetése, ami folyamatban van.
A jelen helyzetünk is adott tény: a fogyatkozó közösségünk, plébániáink aktív katolikusai 15-20%-ot alkotnak, akik valóban gyakorolják a vallásukat. Hol van a többi 80-85%? Hogyan lehet őket megszólítani, bevonni az egyházközség vérkeringésébe? A felszínes vallásosságunkon túl törekednünk kell egy felnőtt, öntudatos keresztény-katolikus hit kialakítására, ami nem zárja ki a népi vallásosság elemeit sem.
Egy nagyon összetett képet látunk, amikor a világunkat szemléljük. A megállapítások szerint a jelen valósága az, hogy a lelkipásztorok jórésze meg van terhelve az épületek javításával, adminisztrációval, ugyanakkor az emberek eltávolodnak/eltávoznak az egyházból/plébániáról, az elvilágiasodásnak is nagy hatása van a híveinkre, a szekták aknamunkája egyre elterjedtebb, a közömbösség is nagyfokú tényező a hívek távol maradásában.
Az is egyre jobban szembetűnő, hogy csökken a gyerekekkel való plébániai foglalkozás: kevés a plébániai hitoktatás, az iskola elszakadt a közösségtől, sok nagy közösségben hiányzik a nyári tábor és más közösségi programok, mint a ministránsok toborzása, a velük való foglalkozás, a cserkészet stb. Az ifjúság egy töredékével foglalkozunk, az ifjúság elszakadt a plébániaközösségtől, nem találja helyét a helyi közösségben.
Ötletekkel próbálunk segíteni a lelkipásztoroknak: ami sok közösségben már megvalósult, működik, az az én közösségemben, plébániámon is gyümölcsöző lehet. A gyulafehérvári érsekség weboldalára folyamatosan töltünk fel olyan jó ötleteket nagyobb, kisebb plébániák számára, amelyek segítenek a megújulásban, a közösségépítésben. A rétegpasztoráció számára is megannyi jó ötletet találunk, amelyek segítségével az egész liturgikus év folyamán, másokat is bevonva, elindul valami.
Néha az önjelölt önkéntesek bennfentesekké váltak: hitoktatók, egyháztanácsosok, felolvasók, ministránsok. A szentmisék olykor lehangolóak. Növekszik az elvárás, de nem jönnek többen. A kommunikáció fő formája a panasz. Sok program van helyenként, mindenféle közösségi program, aminek az a veszélye, hogy az egyház piaccá válik, mindig újat kell kínáljon. A fogyasztói kultúra is nagy csapda, hogy minél több és változatosabb programot szervezzenek, de az elkényelmesedés is uralkodik. Ha sokat kínálunk, félő, hogy fogyasztókká neveljük a híveket.
A hit és a vallás kevésbé fontos az emberek életében, inkább a személyes elvárásaiknak megfelelést várják, megfelelési kényszer vehet erőt rajtunk. Az alázat nélküli vezetés kísértése is megtalálható, amikor a pozíció fontos, nem a szolgálat. A munkaadó és munkavállaló kapcsolata is jelen van, ami kialakíthatja azt a helyzetet, hogy a pap és a személyzet csak alkalmazott, az alkalmazottak pedig unottan végzik a szolgálatot. Kevés az adakozó kedv, ami kezd úrrá lenni a híveken.
Olykor tele vagyunk negatív kisugárzással, másokat okolunk, hibáztatunk a jelen helyzetért: a lelkipásztorok a püspököket, a püspökök a lelkipásztorokat, a hívek a papságot, a papság a híveket, az új pap/plébános az elődjét, az előd az utódot stb.
Az első lépés, hogy megújuljunk gondolkodásunkban, szemléletmódunkban, és erre csak Isten segítségével vagyunk képesek. Ezért egy szép imádságot is megfogalmaztunk, amit mindenki egyénileg is, de közösségben is elimádkozhat. Az imádság a weboldalunkon és a Facebook-oldalon is elérhető, nyomdában van, nyomtatott formában is eljut a hívekhez mind magyar, mind román nyelven.
Imádság a megújulásért
Mindenható, irgalmas Istenünk! Szerető mennyei Atyánk! Neked ajánljuk egyházmegyénket, egyházközségünket, saját személyes életünket! Kérünk, küldd el a szeretet, az imádság és az egység Lelkét, hogy egyre jobban megismerjük szent Fiadat, Jézus Krisztust, mint Üdvözítőnket és Megváltónkat, és egyre jobban szeressünk téged. Adj nekünk reményt és vágyakozást a megújulásra, hogy közösségben közelebb kerüljünk hozzád, és hűségesen teljesítsük akaratodat. Szűz Mária, édesanyánk! Imádkozzál érettünk, és vezess minket egyre közelebb szeretett Fiadhoz, Jézus Krisztushoz! Ámen.
A víziónk az, hogy egyházközségeink élő közösségekké alakuljanak, olyan helyekké, ahol mindenki találkozhat Istennel: a jóságos mennyei Atyával, a Megváltóval, Jézus Krisztussal, és a Szentlélekre figyel. A saját egyházmegyénk/egyházközségünk fontosságát jó hangsúlyozni: ez a mi templomunk (a saját templom a szentségkiszolgáltatás helye), a mi közösségünk, itt mindenki számít, nemcsak a 15-20%, aki a templomba jár, hanem a többi 80-85% is.
Szeretetközösséggé kell alakítani a plébániát, elutasítani az arroganciát, a lekezelő magatartást! Aktív részvételre kell bátorítani a híveket: felsorolni a szolgálatokat, és megszólítani önkénteseket. Bizalmat kell előlegezni a plébániai kiscsoportnak (néha azzal, hogy kulcsot adunk a hittanteremhez). Megvallani és továbbsugározni azt a gazdagságot, amivel Isten megáldott. Az egyházközségünk egy főesperesi kerület és egyben a főegyházmegye része, nem magunkban és magunknak vagyunk, hiszen léteznek kis és szórvány egyházközségek is, akiket segítenünk kell.
Lesznek nagyobb, központi rendezvények? Vagy le kell bontani a teendőket helyi szintekre? Ehhez korábban volt egy munkafüzet, most mi az elgondolás? Hogyan, honnan lehet megismerni a teendőket, a lehetőségeket?
Egyelőre nem gondolkodunk nagyobb rendezvényekben, bár ennek megtapasztalására, a közös imádságra is nagy szükség van. Első lépésben saját magunk megújulásán munkálkodunk, saját portánkon, személyes és közösségi életünkben szeretnénk rendet teremteni. Ezért is volt egy kedvcsináló rendhagyó rekollekció 2023. október 16-20. között a főesperesi kerületek papságának, amikor Jézusnak a tékozló fiú példabeszéde alapján próbáltuk egymást bátorítani a megújulás útján, kedvet teremteni. Ha ugyanis nekünk sikerül megújulni, másokat is tudunk ebben lendíteni. Azt gondolom, hogy az első lépések között van annak kimondása is, hogy újuljunk meg, tegyünk valamit ezért, imádkozzunk. Nagyon sok lelkipásztornak és a híveinknek is fáj a valóság, és szeretnének valamit tenni a változásért. Tehát a lelkipásztor szintjén, plébániák szintjén kezdődik, majd főesperességek szintjén, főegyházmegye szintjén folytatódik.
Lelkipásztorokkal beszélgetve mindannyiuk közös tapasztalata, hogy sok próbálkozás közül valamennyi beválik, ha próbálkozunk. A munkafüzetet elektromos formában szeretnénk közzétenni, hiszen annyira sokszínű az egyházmegye, hogy könnyebb kiválasztani elektromos formában és kinyomtatni az adott plébániának a releváns programot, ötletet. Van sok szép példa a világegyházban, amikor öt vagy több évi lelkipásztori tervet is kidolgoztak, és helyenként jól is működik, azonban annyira gyorsan változik a világ körülöttünk, hogy egyelőre egy rövid távú lelkipásztori tervet szeretnénk kínálni.
Mit kell e terv valóra váltásáért tennünk? Azaz mit tegyen, tehet egy segédlelkész, plébános, hitoktató, kántor, plébániaközösség, csoport, és mit tehet az egyén, az ,,egyszerű hívő”?
Mindenekelőtt saját magunkkal kell kezdeni, meg kell újítani az életünket, a gondolkodásunkat. A kedvesség, a bizalom kialakítása tőlünk függ. Kedvet kell találjunk ahhoz, hogy másokat is bátorítani tudjunk. Csodálom azokat a lelkipásztorokat, akik a szórványban vannak, és nagy erőfeszítéseket tesznek az egy-két gyermekért, fiatalért, ministránsért, hívőért, és örülnek a kisebb eredménynek, gyümölcsnek is.
Próbáljunk meg valami hasonlót elindítani, ami évekkel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban történt: a Katolikusok, gyertek haza! próbálkozást. 1997-ben a phoenixi püspökség felkérte Tom Peterson frissen megtért reklámszakembert Szent II. János Pál pápa kívánsága szerint arra, hogy a közömbössé vált katolikusokat hívják vissza haza, az egyházba. Először a Katolikusok, gyertek haza! nagyon egyszerű változata készült el. Két és fél hétig vetítették a helyi televízióban, és csodálatos módon 3000 lélek tért vissza hatására az egyházba (ma már egy weboldalt is működtetnek).
Tegyük félre a sértődést, hiszen az életünk nem erről szól. Próbáljuk egymást megérteni, licitáljunk felfelé, Isten felé, hiszen ő a fontos. Ez a prioritás. Segítsük egymást! Nem önmagunkért vagyunk, hanem együtt kell járnunk. Tegyünk valamit egyházközségünkért, templomunkért, közösségünkért. Vegyük komolyan azt a kisközösséget, ahová tartozunk, azt a szolgálatot, amit vállaltunk, lehet az egyháztanácsosi, kántori vagy rózsafüzér társulat vezetői szolgálat. Pontosan jelenjünk meg az imaórákon, programokon, legyen ez az első számunkra. Legyen fontos számunkra a szentmise, az azon való részvétel, de az arra való felkészülés is, mind a homília, mind az ének-zene terén. Hívjunk meg másokat is. Nagyon jó példa, amikor a lelkipásztor házi feladatot ad a híveknek, hogy a következő vasárnapra hozzon mindenki magával valakit.
Beszéljünk pozitívan egyházunkról, egyházközségünkről, híveinkről, lelkipásztorainkról, lássuk meg az élet szép és örömteli oldalát. Vegyük észre egymásban a jót, ne pletykáljunk, ahogyan erre Ferenc pápa is több alkalommal felhívta a figyelmünket.
Van valamilyen módja annak, hogy a pasztorális bizottság a tematikus év végén számbavegye, mi mennyire sikerült, s esetleg arra alapozva tervezzen majd tovább?
Egy nagy hálaadás és kiértékelés mindenképpen fontos, hiszen sokat tanulunk ebből. A megújulás egy folyamat, a közösségépítés úgyszintén, hiszen annyi minden történik körülöttünk. Biztos vagyok benne, hogy lesz még sok jó ötlet, amit a következő években életbe ültethetünk. A megújulás jó lehetőség, nagyon sok lelkipásztor látja a valóságot, hogy belterjes szolgálatot végez (a tizenöt százaléknak), ugyanakkor annak lehetőségét is, hogy meg lehet szólítani másokat is, közösséget lehet építeni. Ezért inkább ajánljuk, mint előírjuk, bátorítjuk, mintsem elvárásokat állítunk, amiknek meg kell felelni, segíteni próbálunk és nem programokat kényszeríteni az amúgy is sokat dolgozó lelkipásztorokra. Mindez csak együtt működik, ha megosztjuk lelkipásztori örömeinket és kudarcainkat, ha figyelünk egymásra.
A világegyház — helyi egyház összefüggés, a szinódusi munkamódszer milyen hangsúlyt kap az év során a pasztorális terv életre váltásában?
Már eleve úgy indultunk, hiszen nem egy elkészített minta szerint indultunk a tervezéskor, hanem a találkozások és megbeszélések hozták ki a legtöbbet és legjobbat belőlünk. Nagyon sok imára, alázatra és bizalomra van szükség. Isten ügyéről van szó, mi csak kutyák vagyunk, ahogyan Godó jezsuita páter mondta, ő a pásztor, nekünk azonban ugatnunk kell. A szinódusi módszer, az egymás meghallgatása, az egymásra figyelés nagyon is jelen kell hogy legyen.
A világegyház számára javasolt témákra mindig figyelünk, így a 2025-ös jubileumi évre, hiszen az érsek atya már a felelőst is kinevezte, akivel együtt próbáljuk előkészíteni azt. Ehhez fontos, hogy összekapjuk magunkat. Figyelni az egyházunkra mint édesanyánkra. Nem kritizálni, hogy milyen évet hirdet meg, hanem bekapcsolódva azt figyelni, hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni a magunk számára, hogyan segít bennünket, a megfogyatkozott és egyre jobban elszórványosodó egyházmegyénket.
A jó Isten áldása kísérje minden törekvésünket!
