Barbie és az Oppenheimer hatalmasat tarolt a mozikban 2023-ban, de 2024 kifejezetten eseménydús év lesz a nemzetközi mozis fronton: olyan nagy nevek jelentkeznek új alkotásokkal, mint Bong Joon-Ho, George Miller, Francis Ford Coppola vagy Pablo Larraín. A sikervárományos filmekből a magyarok is jócskán kivették a részüket, a Magyarországon forgott a Dűne várva-várt folytatása, az Alien új epizódja: Jenna Ortega egyszarvús kalandja is Magyarországon készült. Talán Röhrig Gézát is láthatjuk Jézusként.
Dűne: második rész (r.: Denis Villeneuve)
A hollywoodi sztrájkok miatt tavaly őszről 2024 tavaszára tolták át a második rész bemutatóját. A első film alapján Denis Villeneuve sikeresen váltotta valóra gyerekkori álmát, David Lynch balul elsült adaptációja után a kultikus regény ismerői és rajongói már jóval elégedettebbek ezzel a változattal. Most kezdődik igazán csak a harc az Arrakis bolygóért, és közvetve az egész galaxisért, amit nagyrészt Magyarországon forgattak. A már eddig is impozáns szereplőgárdához további világsztárok csatlakoztak: Léa Seydoux, Florence Pugh, az Elvisként berobbant Austin Butler, a császár szerepében Christopher Walken. Mikor láthatjuk? Február 29-től.
A kiméra (La chimera, r.: Alice Rohrwacher)
A toszkán Alice Rohrwacher (A szent és a farkas, Csodák) mágikus neorealista kalandozása fantázia és rögvalóság határvidékén az egyik legjobb dolog, ami 2023-ban Cannes-ban történt. A kiméra a rendező gyerekkorának helyszínén, Umbriában, az egykori etruszk civilizáció központjában játszódik. Hősei, a tombarolo banda az etruszk kincsek gátlástalan fosztogatói, akiket máig lázban tartanak az értékes sírok. Rohrwacher játékos, végtelenül szabad és ihletett meséje lehetne a szabad rablás elvén alapuló műkincspiac, sőt, az elnyomó hatalmi rendszerek kritikája, de annál sokkal több: bolyongás egy sajátos, földöntúli birodalomban olyan nagyszerű színészek kalauzolásával, mint Josh O’Connor, Carol Duarte és Isabella Rossellini. Mikor láthatjuk? Február 15-től.
Az űrhajós (Spaceman, r.: Johan Renck)
Ha Adam Sandler néha hajlandó elszakadni a lusta humorban tocsogó vígjátékoktól, azt valami különleges projekt kedvéért teszi, mint például a kitűnő Csiszolatlan gyémánt. Remények szerint Jakub Prochazka űrhajós drámája, amit a Csernobil-sorozat rendezője jegyez, is ebbe a kategóriába fog kerülni. Az első cseh asztronauta (Sandler) hat hónapnyi magányos távollét után próbálja helyrehozni a kapcsolatát a feleségével (Carey Mulligan). Ebben egy rejtélyes, az idő kezdetéről származó földönkívüli (Paul Dano) lesz a segítségére, akinek a hangja egyszer csak megszólal az űrhajó árnyai között. Mikor láthatjuk? Versenyen kívül mutatják be a 74. Berlinalén, majd március 1-én kerül fel a Netflixre.
Mickey 17 (r.: Bong Joon-Ho)
Robert Pattinsont „eldobható” munkásként küldik a jégborította Niflheim bolygó kolonizálására. Mickey-t az teszi könnyedén lecserélhetővé, hogy a halála esetén új testet lehet neki növeszteni és az friss verzió megtartja előző énjének emlékeit. Egyelőre nagyjából ennyit lehet tudni Bong Joon-Ho új alkotásáról, így is 2023 legjobban várt sci-fijének ígérkezik, mivel az Oscar-nyertes Élősködők rendezője öt év múltán először jelentkezik új filmmel. A sci-fi kaland alapját egy regény adja, de az írója szerint Joon-Ho meglehetősen sokat változtatott a történeten. Toni Colette, Mark Ruffalo és Steven Yeun erősítik a dél-koreai rendezőzseni első tisztán hollywoodi produkciójának renoméját. Mikor láthatjuk? Az Egyesült Államokban március 29-én mutatják be.
A kaszkadőr (The Fall Guy, r.: David Leitch)
Kellenek a laza popcornfilmek is, amelyekre a felhőtlen szórakozás reményében váltunk jegyet. A jelenlegi filmsztárok közül tehetségben, karizmában és szerethetőségben is kiemelkedik Emily Blunt és Ryan Gosling, ők alakítják az akcióvígjáték terhelt múltú párosát, akik egy sci-fi forgatásán ismét vonzódni kezdenek egymáshoz. Újrainduló kapcsolatukat beárnyékolja, hogy a film sztárját elrabolják. A Gosling által alakított kaszkadőr indul a megmentésére, és emiatt kénytelen a való életben is hőst játszani. Ezt az önironikus szerepet mintha csak a kanadai színészre írták volna. Mikor láthatjuk? Május 2-án érkezik a magyar mozikba.
Furiosa: Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga, r.: George Miller)
Egy Mad Max-film Mad Max nélkül, sőt női főhőssel? Ilyen mozifilmet is élvezhetünk 2024-ben, a posztapokaliptikus látványorgia hatásosságát pedig a korábbi részeket is jegyző George Miller garantálja. A Furiosa egyben előzményfilm is: 45 évvel játszódik a Mad Max: A harag útja előtt, az abban Charlize Theron alakított karakter fiatal énjét Anya Taylor-Joy kelti most életre. De láthatjuk Chris Hemsworth-t is főgonoszként! George Miller 70 éves volt, amikor a Mad Max: A harag útjával mondhatni csodát tett: a posztapokaliptikus filmje tempójában, látványában, hangulatában könnyedén előzte a teljes akkori hollywoodi blockbuster-kínálatot. Eltelt azóta kilenc év, de hasonlóan katartikus moziélmény várható, Miller 79 évesen is képes a csodára. Mikor láthatjuk? Valószínűleg Cannes-ban a francia fesztiválon lesz látható májusban.
Alien: Romulus (r.: Fede Alvarez)
Tavalyelőtt a meglepően jóra sikerült Prey a sírból hozta vissza a Predator-franchise-t, és hasonló célja van a Romulusnak is, hiszen az Alien-filmek is inkább csak keresték az identitásukat az elmúlt évtizedekben. Rendező az uruguayi Fede Alvarez, akiben a Vaksötét című thrillere miatt okkal lehet bizakodni, hogy Scott, illetve Cameron filmjéhez méltó folytatást készít. A történetet titokban tartják, annyit lehet tudni, hogy A nyolcadik utas: a Halál és a Bolygó neve: Halál között fog játszódni, és ismét egy női akcióhősre hárul a feladat, hogy megküzdjön a xenomorphokkal. Cailee Spaeny számára alighanem 2024 lesz az áttörés éve, az új Alien mellett Alex Garland sci-fijében, a Civil Warban és Elvis Presley feleségeként, a Priscillában is láthatjuk majd. A filmet Magyarországon forgatták.
Mikor láthatjuk? Augusztus 15-én érnek a magyar mozikba a xenomorphok.
Horizon: An American Saga I-II. (r.: Kevin Costner)
Többször keltették már a halálhírét, de a western zsáner a mai napig él, és ezt többek között Kevin Costnernek is köszönheti, aki nemcsak a műfaj elkötelezett rajongója, de a 21. század egyik legjobb westernjét, a Fegyvertársakat is neki köszönhetjük. Idén még a Farkasokkal táncolónál is ambiciózusabb projekttel áll elő, a két részből álló Horizonnal az amerikai Nyugat történetét akarja elmesélni. A történet az amerikai polgárháború éveiben játszódik, a határvidék meghódítása áll a középpontjában, hangsúlyozva az ezzel járó nagy vérontást és szenvedést, és az őslakosok nézőpontja is megjelenik benne. A főszerepet – ahogy szokta – magára osztotta Costner. Mikor láthatjuk? Amerikában az első rész június 28-án, a második pedig augusztus 16-án debütál a mozikban. Warner produkció lévén záros határidőn belül fel fog kerülni az HBO Maxra.
Paddington in Peru (r: Dougal Wilson)
Michael Bond könyveiből, majd Paul King két nagyjátékfilmjéből megismert, kék kabátos, piros filc kalapos medve kiismerte London minden rejtett zugát, majd visszatér szülőföldjére, a ,,sötét Peruba”. A medvét ezúttal Dougal Wilson instruálta, aki a Brown családdal együtt utazik Dél-Amerikába, és látogatja meg Lucy nénikéjét (hangja: Imelda Staunton) az agg medvék otthonában. A rejtély és az ármány ide is kíséri a főszereplőket, ráadásul új sztárok is csatlakoznak a csapathoz, Olivia Colman, Antonio Banderas. Mikor láthatjuk? A filmet az Egyesült Királyságban november 8-án mutatták be.
The Way of the Wind (r.: Terrence Malick)
A Mennyei napok, Az őrület határán és Az élet fája legendás rendezője, Terrence Malick 2019-ben forgatta le Jézusról szóló filmjét. Azóta találgatják újságírók és rajongók, mikor kerül végre a nagyvászonra. Malick különc személyiségéhez hozzátartozik, hogy nem szab magának határidőket, akár éveket is eltölt a vágószobában, hogy végül megszülethessen egy csak rá jellemző, lírai, szabad folyású látomás. Jézust a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza, a Sátánt Mark Rylance alakítja, Szent Péterként Matthias Schoenaerts lesz majd látható. Malickot érzékenysége és vallásossága ideális jelöltté teszi az Újszövetség feldolgozásra.
Varga Dénes, Kovács Kata, Horváth Bálint és Molnár Judit Anna, valamint Szabados Dániel ajánlatai alapján.