Vártalak. Te, aki önmagad keresésében néha elmerülsz és néhány helyzetben meglepődsz azon, hogy egyes fordulatok mit hoznak ki belőled, én, aki vártalak, ismerem benned ezeket a fordulatokat. Tudom, milyen az arcod, amikor a boldogság életed részévé válik, ismerem azokat a hullámokat, amikor elkezdesz reszketni és magad elől is eltitkolod, hogy félsz attól, hogy egyszer átlag leszel és nem fognak szeretni. Én tudom, milyen a lelked, amikor magányos vagy és azt kell mondanod, mutatnod, hogy minden rendben van veled. Szavaidat előbb hallom meg, mint te, olvasom a gondolataidat, melyeket nem mondasz ki és sajnálom, hogy annyi jó benned maradt. Néhány szó által kibékülhetnél azzal a személlyel, aki visszaélt a bizalmaddal és hátad mögött gúnyolódott a gyengeségeiden.
Tudom, hogy sokat harcolsz önmagaddal, nem akarsz átlag életet élni, mert gyerekkordtól fogva hittél a csodában, mely veled is megtörténik. Aztán ezek a csodák kissé átalakultak, és ma már tudod, hogy a csoda van a legközelebb hozzád, ahányszor teszel valamit önmagadért, hogy álmodni tudj és ne nyomorodj bele az emberek unalmas mutogatásaiba. Sokat vitatkozol másokkal, szeretnéd, hogy melletted változzanak az emberek, legyenek megértőbbek és előzékenyebbek, de néha feldereng a felismerés, hogy mindez benned kezdődik, tisztelned kell az életedet és nem leselkedni a felettesed elguruló dicsérő szavára, melytől pillanatnyilag jól érzed magad.
Sajnálom, amikor beleunsz mindenbe, amikor feladod és nem akarod még egyszer újrakezdeni, hallom, ahogy vacog a szíved és kimondod: ,,tovább nem bírom, mert nincs értelme”. De másnap adsz néhány garast a koldusnak, aki már utad részévé vált, és számít neki a te néhány ledobott pénzérmed. Sírás szorongatja a torkodat, mert ma is hallottál egy hírt, hogy valaki a környezetedben súlyosan beteg lett, drukkolsz neki, hogy győzzön a betegség fölött.
Ismerem azokat a szavakat, melyekkel hozzám beszélsz és egy ideje nem önmagadért könyörögsz, hanem valakiért, akinek jól jönne az a csoda, amelyről gyerekkorod óta biztos tudással tudod, hogy van. Látom, hogy nincs időd, leginkább önmagadra nincs, és temérdek sokat hagysz ki az életedből, ami a te bensőd tükörképe, ezért valójában nem tudod, hogy nemcsak bukásaid és előnyeid vannak, hanem áldott életed van. Ezt nem érzed és legfőképp nem éled.
Azonban néha én is meglepődöm, amikor hagyni tudsz mindent, amiről azt mondják, hogy fontos, és azonnal a szíveddel felemelkedsz hozzám. Ilyenkor átöleljük egymást, Isten és ember, súgjuk egymásnak a csodát, hogy egyikünk sem várt hiába.
Az élet legszebb gesztusa, amikor várni tudok önmagamra, hogy gyógyuljon a seb, ami annyira fáj a bensőmben, várni a másikra, hogy egyszer bocsánatot kér és elkezd másképpen látni és élni, várni az Istenre, mert megérzem a csodát a szívemben, amiről gyerekkorom óta tudom, hogy van, hogy várni kell rá, legfőképpen akkor, amikor nincs is kire várnom, mert eltörött valami vagy valaki mellettem és bennem.
Bilibók Géza
