Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke szerető szíve hirtelen megszűnt dobogni december 7-én életének 54., házasságának 10. évében. Temetése december 12-én 10 órakor lesz, a csíkszeredai Kalász negyedi ravatalozóból kísérik utolsó útjára a helyi temetőbe. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! Szeretettel és fájdalmas szívvel búcsúzik tőle az Erdélyi Mária Út Egyesület. Péterfi Attila Csongornak Molnár Sándor halálra írt versét a búcsú szavai után olvashatják.
Isten veled, Sándor!
Annyi mindent kéne még elmondani…, mondanánk az Ismerős Arcokkal. Nélküled zártuk le a tegnapot és Nélküled kezdtük el a mait. Most nagyon fáj minden szó. Kétségbeesetten keresünk képeket, emlékeket, szavakat, jeleket… És kétségbeesetten nézünk a hátunk mögé, az ajtó felé, hátha betoppansz. Hátha mégsem igaz. Kérdések özöne jön szembe: Mi lett Sándorral? Beteg volt? De, hát a tegnap még beszéltünk telefonon… Találkoztunk az utcán… Csomagokat osztogatott… Megnevettetett a kórházban…
Alig tudunk írni, mert egy baráti, közvetlen, egyenes, kitartó, nagylelkű, cselekvő, segítőkész szív megállt. Hirtelen nagy csend, nagy űr támadt közöttünk. Mert úgy voltál jelen az életünkben, hogy mindig adtál, egy jó szót, igazi székely humort, segítő támaszt, jó tanácsot, alternatívát, másik utat. Utakat építettél emberek, felekezetek, nemzetek között.
Úgy talált rád a Mária-út, amikor hazajöttél Németországból, mint minden zarándokra. Bár alig ismerted, hirtelen életed szenvedélye lett, megszállottja lettél – jó értelemben véve – ennek a hihetetlen álomnak. Sokszor mondtad, hogy a Mária-út akkor lesz ismert, amikor meglesznek az első áldozatai. Néha sokkoltál minket, néha tudtál nagyon nyers és határozott lenni, amikor az ügy megkívánta vagy vékonyodott a cérna. Tudtuk, hogy ilyenkor bent, törékeny szívedben már orkánok csapnak össze, viharok tépik szét az Isten teremtette békét. Kint sokszor volt nyugalom, de bent a mélyben nagyon vert az éltető, szerető szív.
Derűs, lelkes, közvetlen, szókimondó személyiséged, székely kitartó konokságod sokunknak rokonszenves volt. Úgy voltál jelen a közösségünkben, hogy rögtön köréd gyűltek az emberek. A zarándokok melletted biztonságban érezték magukat. Minden felfestett Mária-út jelnek története van, a te lenyomatod, a te történeted, mert önkéntesek sokaságát szólítottad meg, hívtad meg a festésre, az útépítésre. Minden határkő környékünkön rólad mesél, ahogy a lövészárkok és elfeledett bunkerek is.
Köszönjük a munkádat, köszönjük a szolgálatodat, hogy barátaid, zarándok testvéreid lehettünk, köszönjük, hogy lelkesedéseddel másokat is lelkesítettél, hogy oly sok zarándok, jó barát számára voltál az a meghallgatás, az a csend, az a mélység, amit máshol nem értek el, és általad új útra tértek. Hisszük, hogy a Szűzanya, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának előestéjén tárt karokkal fogadott és már magas hegyeken jársz az örök hazában.
Nagy műtétre készültél. Reméltük, hogy megtalálod a számodra legjobb utat. Orvosok, szakemberek csepegtettek beléd reményt és félelmet is. Mi lesz, ha nem bírja ki a motor? – tetted fel a napokban a kérdést. Mi lesz? De erre senki sem tudja a választ. Most hiányod, elvesztésed némít el, tölti meg könnyekkel a szemünket és érezzük sokan, hogy szívünk vadul kalapál. Tiltakozunk, hogy ez nincs rendben! Ez másként kellett volna történjen! De azt is tudjuk, mit mondanál! Tudjuk, hogy nem koszorúkat kérsz, és nem könnyeket!
Szeretettel gondolunk rád zarándokéletünk alatt és imáinkban hordozunk, ahogyan kedves családodat is, kedves feleségedet, Tündét, és árván maradt gyermekeidet. Valahányszor meglátjuk a Mária-út jelzéseit, olvassuk a zarándokkalauzokat, megszervezünk egy konferenciát, zarándoklatot, szakrális maratont, rád gondolunk, és hisszük, hogy az örök hazában is festegeted már számunkra az utat Isten felé.
Isten veled, Sándor! Isten veled, kedves barátunk, zarándoktársunk, vezetőnk, mentorunk!
Szeretettel és fájdalmas szívvel búcsúzik Molnár Sándortól az Erdélyi Mária Út Egyesület minden tagja, önkéntese és zarándok testvére!
Amikor hívnak az égi hegyek
Molnár Sándor (Csulak) emlékére
a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának napján
Havat szitál az ég a Hargitán
S fájdalmat belém az elmúlás.
Felkavar. Mint vihar a hegy hátán
Úgy tép szét a hír, hogy eltávoztál.
Hirtelen szakadt rám a téli csend,
Létemre az adventi várakozás.
Lelkemre hiányod jégvirágot fest,
Szótlan keresek vigasztalódást.
Tomboló vihart, perzselő napot
Dédelgettem gyakorta benned.
Derűd, vigaszod, baráti jobbod
Hűen táplált, vezetett, felemelt.
Köszönöm a szótlan meghallgatást,
A baráti, nemes elfogadást,
Megcsodáltam benned a kitartást,
A magányos farkas konokságát.
Féltettelek a megnemértés útján,
Könnyed most is az egekbe kiált;
Életünkben miért esszük egymást,
Miért nincs örökös megbocsátás?
A szemedben megszépült a bozót,
A hegyeket veled szerettem meg,
Tiszteltem benned a határjárót,
Mária Útját építettem veled.
Amikor hívnak az égi hegyek,
Eltörpül sok emberi vívódás.
Menj! Mária, tudom, nagyon szeret.
Az örök hazába tárt karokkal vár.
Péterfi Attila Csongor
[…] Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! Szeretettel és fájdalmas szívvel búcsúzik tőle az Erdélyi Mária Út Egyesület… Tovább […]