A Gyulafehérvári Caritas önkéntesei számára képzést tartottak az elmúlt hétvégén a hatékony időmenedzsmentről. Az alábbiakban az egyik résztvevő saját hangú élménybeszámolóját olvashatják.
,,Jó munkához idő kell” – szokták mondani. Na de honnan annyi idő? Mi is ezzel a kérdéssel vágtunk neki a hétvégének Molnár Juckó vezetésével, a Gyulafehérvári Caritas munkatársai által szervezett Összefűző keretében. Harminchárom fős csipet-csapatunk egy dologban biztosan hasonlított ebben a két napban: abban, hogy mindannyian szerettük volna jobban beosztani az időnket. Én szeretem ezeket a képzéseket, mivel mindig tanulok valami újat, még akkor is, ha azt hiszem, tisztában vagyok egy adott témával. Ugyanez történt most is, egyénileg és csapatban is fejlődtünk, tanultunk, hogy alkalmazni tudjuk mindennapjainkban az elhangzottakat.
Pénteken egy összerázó és ráhangoló napot tartottunk, megismerkedtünk egymással, a hellyel és a hétvégénk témájával. Például megtudtuk: hat embertípus van, ha időbeosztásról van szó. Érdekes volt eldönteni: melyik is az, amelyik igazán ránk illik, látni, milyen változatos a társaság, megtalálni a hozzánk hasonló személyeket, és megbeszélni velük az adott típus időbeosztási nehézségeit, majd megoldásokért ötletelni. Hogyan könnyíthetne a feladatain egy túlvállaló? Hogyan fogjon neki a munkának egy halogató? Hogyan eresszen a gyeplőn egy maximalista? Hogyan tervezze meg jobban a teendőit egy alulbecsülő? – ezeket a kérdéseket érintettük, és beszéltük meg. Este egymás megismerése volt a cél a kerekasztal-beszélgetésen, társasjátékozáson, a városban tett sétán vagy éppen egy kis pihenésen belül, kinek mihez volt kedve.
Szombaton újult erővel és izgatottan fogtunk neki a munkának, hogy jobban belelássunk a témába, és még többet tanuljunk magunkról. A nap elején elméletről beszélgettünk. Például arról, hogy mi a különbség vágy és cél között, mi a komfortzóna és hogyan lépjünk ki belőle a fejlődésünk céljából, hogyan pihenjünk, és hogyan merjünk ünnepelni egy elért cél után. Az ebédet követően különböző játékokkal mozgattuk meg magunkat, gyümölcssalátát készítettünk, és megfejtettük: hogyan lesz a kiscsibéből Superman vagy éppen Wonderwoman. Aztán indulhatott az igazi csapatmunka, forogtak az agykerekek, mindenki beleadta magát szívvel lélekkel. Minden csapat öt főből állt, és időbeosztásra kerestünk megoldásokat, amelyeket aztán be is mutattunk a többieknek, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő módszert.
Eisenhower mátrixával rangsorolhatjuk a feladatainkat. A pomodoro technikával hatékonyabban tudunk tanulni megszakítások nélkül. Megismerkedtünk a time batching fogalmával, és még pár applikációval, amelyek a rendszerezésben segítenek. Két „szabály” is elhangzott: lenyeled a békát, és bármennyire nem szeretnéd, a nehezebb feladatot végzed el először; és az ötperces szabály, hogy fogj neki, csinálj meg belőle öt percet, és utána már menni fog, bele fogsz lendülni. „Pizzát” is sütöttünk, ugyancsak közösen, három csapatra osztva, miközben rájöttünk, mennyire fontos megbeszélni a feladatköröket, és az erősségeinknek megfelelően leosztani a munkát. Beosztottuk az időnket ki jobban, ki kevésbé, hogy minél nagyobb profitunk legyen a végén, és minél hatékonyabban menjen a gyártás. Megtapasztaltuk, mennyire másak vagyunk, másképp gondolkodunk, másként tervezünk, másként kivitelezünk, de megoldottuk, hogy mindenki harmóniában legyen a társaival, és tudjunk együttműködni.
Összességében egy aktív és élménydús hétvége volt, amit szerintem kevesen cserélnénk el bármi másra. Tanultunk, pihentünk, szórakoztunk. Az idő csak úgy elfutott, mégis milyen sok minden történt…
Makkai Eszter / Gyulafehérvári Caritas
