A Magyar Örökség és Európai Egyesület elnöksége a gyulafehérvári székesegyházat a Magyar Örökség díjban részesítette. A 106. díjátadó ünnepséget szeptember 23-án Budapesten a Ráday-ház dísztermében tartották. Dr. Kovács Gergely érsek megbízásából mint a székesegyház nagyprépostja, Marton József és László Szabolcs kanonok, plébános vette át a díjat.
Ez alkalommal hangzott el az alább olvasható, Marton József egyháztörténész professzor tollából született laudáció.
Jó 200 évvel ezelőtt, 1816 nyarán Kazinczy Ferenc Gyulafehérvárra zarándokolt, ahol első útja a római katolikus székesegyházba vezetett. A középkor Istent kereső áhítatának, vallásos alkotni tudásának erről a kőbe vésett, megkapó csodájáról röviden, de velősen így nyilatkozott: „Szegény, de Nagy, Méltóságos.” A Batthyaneum megtekintése után ismét felkereste a „szegény, de nagy, méltóságos” katedrálist, hogy elbúcsúzzon tőle: „Még egyszer betérék a templomba, megállék az általam forrón tisztelt Martinuzzi hamvainál s áldást mondottam rájok; s órámat s szerencsés gyűrűmet feltevém a Hunyadi sírkövére, hogy megszentelve mehessenek maradékimra… Isten hozzád szent hely! mondám magamban, midőn végpillanatot veték a templomra.”
A „zarándok” Kazinczy Ferenc ezzel a gesztussal a gyulafehérvári székesegyház iránti mélységes tiszteletét juttatta kifejezésre. Az ősi katedrális múltunkat jeleníti meg, magában rejti Erdély magyarságának dicsőséges és vészterhes történelmét – ezer évre visszamenően. A Szent István király által alapított tíz püspökség egyike az ország keleti területeit átfogó erdélyi egyházmegye volt. A középkor folyamán a püspök egyházi, művelődési, gazdasági és társadalmi tekintélyét és hatalmát a székesegyház szimbolizálta. Építésének elkezdése a 11. század végére, Szent László király korára nyúlik vissza. A legkülönbözőbb korok, emberek és események építették, gazdagították vagy éppen rongálták, pusztították.
A román stílusú katedrálist a 13. században két súlyos pusztítás sújtotta. Az elsőről Rogerius nagyváradi kanonok Siralmas énekében tudósít, 1241-ben elborzadva ír a tatár hordák kártételeiről, a templom véres, üszkös falairól; a második 1277 nagyböjt második vasárnapján történt, amikor a vízaknai és szebeni szászok betörtek a templomba és felégették, kincstárát kirabolták.
Az ékességeitől megfosztott székesegyházat a 13. század végén Monoszlai Péter püspök restauráltatta, élvezve IV. László király kiváltságait, anyagi támogatását. Ekkor a katedrális oldalhajóit gótikus boltozattal látták el és olaszos stílusban kezdték el építeni a déli tornyot, melyet később Hunyadi János és Bethlen Gábor is bővítettek. Hunyadi Jánosnak köszönhető az új szentély és a gótikus főkapuzat.
A 14. században Szécsy András püspök a templom északi kereszthajójához egy kis kápolnát épített Szent Anna tiszteletére, melyet Várday Ferenc püspök a 16. század elején tovább nagyobbított. Itt találhatók Szapolyai János király feleségének, Izabellának, és gyereküknek, János Zsigmond fejedelemnek a szarkofágja, a Szécsy püspökök épen maradt sírlapjai a 14. századból. Ugyancsak a Szécsy–Várday kápolnában emléktáblák jelzik, hogy a székesegyházban nyugodnak Fráter György kancellárnak, az erdélyi fejedelemség létrehozójának, valamint Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmeknek a hamvai.
A 16. század elején Lászai János telegdi főesperes-kanonok nagyméretű építkezést kezdeményezett a székesegyház északi részén. A humanista műveltségű és világjárt kanonok későgótikus-reneszánsz előcsarnokot, a Hívő Lelkek-kápolnáját építtette meg, Erdély első reneszánsz építményét.
A 16. század második felétől – a reformáció kibontakozásakor – az építések leálltak, számos oltár, szobor, kép, orgona stb. megsemmisült, amit csak fokoztak a 17. század első éveiben – 1601-ben és 1603-ban – bekövetkezett kegyetlen csapások. 1605-ben Bocskai István fejedelem a református egyháznak adományozta a katedrálist. Ezt követően a fejedelmi udvar igényének és ízlésének megfelelően bővült és szépült. Az építésben Bethlen Gábor fejedelem jeleskedett, aki a déli tornyot növelte és toronyórával látta el. De félévszázad múlva, 1658-ban, valamint 1661 és 1662-ben súlyos megpróbáltatások érik a fejedelmi központot és a székesegyházat, a II. Rákóczi György fejedelem megbüntetésére Erdélybe jött török-tatár hadak rabolták, pusztították az épületet és környékét. Ali pasa csapata az ősi katedrálist istállónak használta és Gyulafehérvárt fekete várrá változtatta. Ekkor rombolták szét Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek díszes márvány síremlékeit. 1716-ban a római katolikus püspök visszakapta és elfoglalhatta régi rezidenciáját és a katedrálist. Ezt követően alapos restaurálási és építkezési munkálatok kezdődtek el benne.
Sztoyka Zsigmond Antal püspök helyreállíttatta és meghosszabbíttatta a tönkrement főszentélyt, Demeter Márton nagyprépost a szentély déli oldalához új sekrestyét csatoltatott neoklasszikus stílusban, Batthyány Ignác püspök díszes barokk bútorzattal (főoltár, kanonoki stallumok, szószék, mellékoltárok, orgona) látta el a templomot.
Az 1848-as forradalom vérzivatarja sem múlt el nyomtalanul. Az ágyúzások következtében leégett tetőzetet Haynald Lajos püspök idején változtatás nélkül állították vissza, és a tönkrement barokk orgonát Erdély nagy orgonakészítője, Kolonics István újgótikus stílusban építette újjá. Műemlékvédelmi szempontból nagy jelentőséggel bír Möller István építész 1907-től 1918-ig folytatott munkája, aki az állagmegőrzésen túl arra törekedett, hogy a székesegyház eredeti megjelenését változtatás nélkül adja vissza. A katedrális mai formáját a 2000-ben elkezdődött restauráláskor nyerte el, melynek legmagasztosabb pillanatát Márton Áron püspök szarkofágjának felállítása jelentette.
A gyulafehérvári székesegyház mai – helyreállított – formájában nemcsak a történelmi Erdélynek, hanem az egész Kárpát-medencének is a legnevezetesebb műemléke, egyúttal az Árpád-kori székesegyházaink ékköve. A magyar románkori művészet remek alkotása, mely megőrizte a románkori formáját és egyedül ad méltó képet középkori püspöki székesegyházaink megjelenéséről. Évszázadokon keresztül méltó színhelye volt a püspöki és székeskáptalani ünnepi ceremóniáknak, istentiszteleti liturgiáknak és paraliturgiáknak. A fejedelemség idején többször tartottak benne országgyűlést. 1595. április 16-án itt nevesítették először a négy bevett erdélyi vallást, a „catholica sive romana, lutherana, calvinistica et ariana recepta religiókat”, melyeket ma erdélyi történelmi egyházaknak nevezünk.
Az ősi katedrális valóságos Panteon, a magyarság történelmi alakjainak nyughelye. Itt alusszák örök álmukat a Hunyadiak, a nemzeti fejedelmek, az erdélyi püspökök és kanonokok. Röviden így jellemezhetjük e csodás építményt: a gyulafehérvári székesegyház a végeken őrt álló, a múltról regélő, maradásra, megmaradásra figyelmeztető igazi Magyar Örökség.
Marton József
A Magyar Örökség-díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma 1995-ben hozta létre. A bizottság elnöke 2000-ig Mádl Ferenc volt, 2000-től pedig Hámori József. A Magyar Örökség-díj gondozását 2003-tól a Magyar Örökség és Európa Egyesület vette át. A díj azoknak a magyar teljesítményeknek, alkotásnak, intézményeknek, csoportoknak adható, akik, amelyek hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, egészében a magyar társadalom erkölcsi, szellemi és életminőségének felemeléséhez. A Magyar Örökség-díj bírálóbizottsága választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, esetenként hét-hét díjat osztanak ki kulturális műsor keretében. (Forrás: a Magyar Örökség-díj honlapja)
