EVANGÉLIUM
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból. (Jn 20,1-9)
„Krisztus nem csodálókat, hanem követőket akar.” A dán egzisztencialista filozófus, Søren Kierkegaard (+1855) gondolata tömören fejezi ki a szent három napon történtek lényegét. A Jézussal való közösséghez nem elég a csodálat, az ünneplés, annál sokkal többre van szükség: a hétköznapokban való helytállásra és a következetes magatartásra. Őt nem elég csodálni, részt venni a húsvéti szent három nap szertartásain és az ehhez kapcsolódó ünnepi szokásain, hanem találkozva a földtámadt, élő Üdvözítővel és szemlélve, már „nem lehetünk csak vasárnapi hívők, akik a sokasággal tapsolnak, de nem tudnak helytállni a hétköznapok forgatagában, s vesztesen kerülnek ki sok harcból”. Ezért Jézus feltámadásának a napja a kereszténység legnagyobb ünnepe, az ünnepek ünnepe. Húsvét minden örömünk és ünneplésünk, találkozásunk forrása, magva és alapja.
Egy ősrégi példa találóan világítja meg Krisztus húsvéti misztériumát, feltámadását. Valaki súlyosan megsértette a királyt. Halálra ítélték, és hogy minél nagyobb kínokkal haljon meg, arra ítélték, hogy vadállatok tépjék szét. Vasketrecbe zárták, ahol várta kivégzésének időpontját. Oda akarták beengedni a vadállatokat, hogy végezzenek vele. A rácson kívül ült már a király, aki elítélte a bűnöst. Ott szorongott, tolongott a kíváncsi tömeg. Trombitaszóra kellett a vadállatok ketrecének ajtaját felrántani, hogy a vadállatok előrerontsanak és szétmarcangolják az elítéltet. A bűnös remegett, várta a szörnyű halált. Amikor a király megadta a jelet, a harsonák, kürtök szólaltak meg és íme… Az oroszlánok, tigrisek helyett egy fiatal fehér bárány ballagott be, piros szalaggal a nyakán. Szelíden közeledett a halálraítélthez, és csendesen lefeküdt a lába elé. Krisztus ellenségei azt várták, hogy feltámadásakor elérkezik a leszámolás ideje, és a sírból egy bosszúálló, rettenetes király lép ki. Talán lángpallost vesz a kezébe és megkeresi azokat, akik ellenségei voltak, akik elítélték, akik tövissel koronázták, gúnyt űztek belőle, akik különböző módon megkínozták és mindenkinek megadja, amit érdemel. Jézus viszont egészen másképp viszonyult az emberekhez. Feltámadása után valahányszor megjelent: így köszöntötte őket: Békesség nektek! Sokszor még meg is kérdezte őket: Miért ijedtetek meg és miért támad kétely a szívetekben? Ne féljetek! Íme ez az isteni magatartás, ez az isteni gesztus, amit tanúsít a feltámadt Jézus még ellenségeivel szemben is. Mi sokszor mennyire messze állunk a feltámadt Jézus magatartásától. Az Isten ember iránti irgalmassága mutatkozik meg ismét. Feltámadása után nem számon kérni jön. Valóban ezért a húsvét – keresztény létünk, életünk örömének és reményeink alapjának az ünnepe. Lelkesítsen minket a föltámadt Üdvözítő, aki élettel tér vissza hozzánk. Ha megéltük és megértettük húsvét mondanivalóját, akkor bizalommal remélhetjük, hogy mi is nem csak csodálói, hanem követői lehetünk annak a húsvéti csodának, amelyre minden keresztény meg van híva.
Gál Hunor
Megjelent a Vasárnap április 1.-8.-i összevont számában.
