Ványolós András és felesége, Orsolya négy gyermeket nevel, mindketten zenével foglalkoznak. Felesége, Orsi zeneiskolában tanít zongorát és blockflötét, András kórusokkal foglalkozik szabadúszóként, kórusokat vezet Csíkszereda környékén. Kolozsvárról Csíkszeredába, végül Madéfalvára költöztek. Munkájuk mellett állatokat tartanak, növényeket termesztenek. Ványolós Andrást kérdeztük a természetközeli életforma előnyeiről, nehézségeiről.
Ahová költöztünk, az a terület kissé távol esik a falutól, és így nincsen áram. Viszont mi úgy gondoltuk, hogy ameddig áram lesz, addig is lehet így élni, hisz évszázadokon, évezredeken keresztül így éltek az emberek. Bebizonyosodott, hogy élhető létforma ez, mert már tíz éve itt lakunk négy gyermekünkkel, a legnagyobb most érettségizett és a legkisebb első osztályos.
A helyi adottságoknak megfelelően próbálunk állatokat is tartani. Úgy gondolom, nagyon fontos dolog, hogy az ember a természetben éljen, és a természet közelsége mindig egyfajta nyugalmat ad az embernek. Nem könnyű dolog ellátni az állatokat reggel, este, és még egy csomó más dolgot végezni, de nem kell szalonba járjunk, a mozgás adott, és van látszata annak, amit csinálunk. Kós Károly mondta, hogy a szellemi munkát végzők naponta két óra kemény fizikai munkát kellene végezzenek ahhoz, hogy ne találkozzanak a depresszióval. Ezt én is így látom, hogy az a fajta fizikai munka, ami ilyen helyen szükséges, az az embert állandóan, a nehézségek mellett persze, örömmel tudja eltölteni. A szellemi munka eredménye nem kézzelfogható, ezért is kell a szellemi munkát kiegészíteni.
A munka mellett nem mindig gördülékeny a gazdálkodás: rengeteg más tevékenység van az életünkben, van olyan, hogy éjszaka vagy délben rendezzük el az állatokat, de olyan állatokat tartunk, amelyek ezt tolerálják. Voltak méheink is, de le kellett mondanunk róluk, mert azokkal tényleg nem lehet éjszaka foglalkozni. Most egy tavat ásattunk a területen, halat szeretnénk tartani benne. Próbálunk egy kicsit önműködő gazdaságot létrehozni. Vannak veszteségeink is, de azt látom, az, hogy tudjuk, mit eszünk, nagyon sokat számít. A másik dolog, ami számomra nagyon lényeges mindamellett, hogy a gyermekeink ebbe belenőnek, megtanulják, meglátják, hogy az ételt elő lehet állítani. Az az étel, amit saját magunk állítunk elő, az másfélszer annyiba kerül, és a munkát nem számítottam, mint az üzletben vásárolt. Ráfizetés, viszont megéri hosszú távon, mert egészségesebb az étel, és egyszerűen az élethez való attitűd vagy hozzáállás is más. Tudjuk, hogy az étel áldozatból van. Ezek mind olyan dolgok, melyeket így lehet megtanulni és megtapasztalni. Ez számomra se volt egyértelmű. Itt tapasztaljuk ezt, közösen tanuljuk, hogy milyen súlya van a dolgoknak. Hogy akkor is ki kell menni, amikor esik az eső, fúj a szél, hideg van, meleg van, és az állat vasárnap is ugyanúgy eszik. Amikor este 11 órakor fáradtan hazajövök egy próbáról, akkor én még egy óráig látom el az állatokat. És lehet, hogy reggel korán kell keljek…
Mi a szakmánkból élünk, ezt úgymond hobbiként csináljuk. Amit megenged a szakmánk, azt csináljuk. Ez is jó arra, hogy megtapasztaljunk egy csomó mindent, ami a természethez tartozik. Az áram hiánya is érdekes, hisz van egy generátorunk, de másfél éve nem is indítottam el. Egy napelem és egy autó akkumulátorral elég ahhoz, hogy kivilágosítsa a házat. Még van egy jó oldala ennek az életformának. Így élni egyedül nem lehet. Egy család külön nem tudja csinálni, ehhez szükség van segítségre. A természet mindig közösséget kér. Tehát az ember, aki egy közösségi lény, az egymásrautaltságából adódóan egyszerűen nem tud megélni egyedül. És nap mint nap tapasztaljuk, hogy segítség nélkül ezt nem tudnánk csinálni. Tehát például anyósom, a szüleim, a testvérem, a szomszédok segítsége nélkül nem tudnánk ezt csinálni. Ugyanúgy mi is segítünk, és ezt jó megtapasztalni. Ez az egymásrautaltság szerintem az egyik alapvető létformája az embernek. És ez az, ami az embert embernek tartja meg. A mostani „jóléti” állapotot nem lehet sokáig fenntartani. Biztos, hogy vége lesz, és ha nem a gyermekeink, hanem az unokáink, ükunokáink idejében, akkor is, értük is felelősséggel tartozunk. Ha az ő idejében lesz vége ennek a jólétnek, kényelemnek, akkor értük felelősséggel tartozunk, rájuk kell hagyjuk ezt a tudást, hogy tényleg meg lehet élni a természet gyümölcseiből. Azt a jó Isten adja ingyen az embernek. Csak kell tudjon az ember kezdeni vele valamit.
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/35-ös számában a A gazdálkodó ember a Teremtő munkatársává nemesül, Hálaadás a termés betakarításáért című összeállítás részeként.
