A víz szalad, a kő marad – könnyezzük meg ünnepségeken a közhellyé csépelt Wass Albert-verssort, de csak ritkán nézünk a hangzatos frázis mögé. Első olvasatban talán a legtöbbünkben a múló és mulandó időt szimbolizáló víz, illetve a maradandó, a változások közepette is állandó kő képe rajzolódik ki elménkben. Gyakran az idézett rész politikai, ideológiai felhangtól terheltté válik, miközben kimondatlanul is értékválasztás történik, miszerint a „kő”-nek kell a mi választásunknak lennie.
A serpenyő egyik oldalán a konzervatív, tradicionális, hagyományos kifejezések tűnnek fel, míg a másikon a progresszív, haladó, liberális címkék. Bár ezek meghatározásuk szerint nem feltétlenül egymás ellentérpárjai, rendszerint megbélyegző módon, de egymással felcserélhető kifejezésekként gyakorta használjuk a másik, a tőlünk különböző gondolkodású ember felcímkézésére és lekicsinylésére, „oldaltól” függően. Kő és víz. Elhitettük magunkkal, hogy csak az egyik jó, a másik rossz, aztán értékválasztás függvényében gyűlölni kezdjük a „másik oldalt”. Pedig a fentebbi szavaink nincsenek kőbe vésve, megannyi értelmezésük, egymással is szemben álló magyarázatuk létezik ugyanazon kifejezéseknek. Ahogy a víz sem mindig szalad és a kő sem mindig marad.
Meggyőződésem szerint sokkal közelebb állna a jézusi tanításhoz, ha a követ és a vizet, a hagyományt és a haladást, a régit és az újat, a változatlant és a változót megpróbálnánk egyensúlyba hozni személyes életünkben és társadalmunkban. Gyönyörűen és szemet kápráztatóan tárja mindezt elénk Michael Grab művész: a vizek medrében vagy a parton olyan egyensúlyozó műalkotásokat hoz létre az egymásra pakolt kövekből, amelyek szinte ellentmondanak a fizika törvényeinek és a gravitációnak. Megteremti a víz és a kő tökéletes egyensúlyát.
Kurt Steiner a víz és a kő egy másik harmonikus kapcsolatának a mestere. Az amerikai férfi a kacsázás rekordere: a víz felszínére dobott lapos kövekkel úgy sző, hogy a víz tetején „pattogó” kavics szinte végigsiklik a víz felületén. 2013-ban 88 egymást követő ugrással felállította a jelenlegi Guinness-világrekordot. A kacsázásáról készült videókat nézve óhatatlanul is Jézus vízen járása jut eszembe. Éppen a mai evangélium meséli el a történetet, amelyben Péter, a kőszikla, akire később az egyház irányítását bízta, kicsinyhitűségének köszönhetően Jézussal ellentétben elmerül a vízben.
A kő és a víz nem egymás ellentétei! Keressük meg a közöttük türelemmel és odafigyeléssel megteremthető egyensúlyt!
