Szívmelengető volt. Elbűvölő. Elragadta őket a mezőségi táj, a tavak bája, a virágok pompája, a falvak rendezettsége, a házak takarossága, a templomok fönsége, a múzeumok gazdagsága, a népi hagyományok ősi ereje, falusi házban a tiszta szoba, szobában ágy, ágyon a hímzett párnák tornya. Csak az emlékházakat lengte be valamiféle dohos szomorúság, poros hangulat, bár makulátlan volt a tisztaság. Nagy Mária Judit, Molnár Mária és Tar Zelma a marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjának hűvös termében meséltek a kirándulásról. Arról, hogy Kolozs megye legszebb településein barangoltak hatvan kortársuk társaságában, akikkel a Gyulafehérvári Caritas szépkorúaknak szánt programjait látogatják.
Pusztakamarás, Sütő András szülőháza volt az egyik állomás. „Ebben a házban ígért könnyű álmot András fiának a jó édesanya” – hirdette az emléktába a bejárati ajtó felett. Frissen meszelt falak, zöldre festett ajtók, ablakok, emlékportré a falon, amely a neves író életét, kopjafa a tornác sarkában, amely a halálát idézte. A helyiségekben családi fotók, filológia szakdolgozat, kézzel írott levél sugallta mindazt, ami az alkotó számára érték lehetett. „Számunkra is érték a Sütő András műveiből áradó szellemiség, felemelő érzés volt a szülőházában járni, ugyanakkor kétségbeejtő is, mert kevesen tudnak róla, alig látogatják” – vallották keserűen a kirándulásról mesélő hölgyek. Az is elszomorította őket, hogy Válaszúton még egy egészen aprócska emlékplakett sem hirdette, itt született Wass Albert, az erdélyi tájakról utánozhatatlanul regélő magyar író.
De a mélabú gyorsan elillant, helyére ámulat libbent a mérhetetlen gazdagságú kiállítás láttán, amelynek ereklyeszámba menő darabjait hetven évig gyűjtötte Kallós Zoltán néprajzkutató, és saját kezűleg rendezte el a családi birtok vadászházában, amely ma kibővített formában Kallós-múzeumként működik. Színes faliszőnyegek, szőttesek, festett kancsók és tányérok, hímzett párnák, régi fotók, bútorok, de még a kutató gyűjtőkészüléke is látható volt a szobákban. Szegfű- és tulipánmintás szerelemhírnök ládákban lapult az eladósorban lévő lányok kelengyéje, a tiszta szobában az ágyon tornyosuló párnák száma jelezte a család módosságát, és az édesapa a fejét fogta, ha lánygyermeke született, mert egy vagyonba került a fiatal lányok ruhája. A gyönyörű díszítéséről méltán híres kalotaszegi női viselet ötvenezer gyöngyszemet tartalmaz és kilenc kilogrammot nyom, míg a hozzá tartozó párta tömege három kilogramm. A modell, amelyet Kallós a múzeumban kiállított, rendelésre készült, egyedi darab, mert a faluban senki nem volt hajlandó eladni a viseletét. Az emberek olyannyira értékelték népviseletüket, hogy inkább eltemettették benne magukat, semhogy túladtak volna rajta. Egy másik érdekesség, amit a szépkorúak a látogatás során megtudtak, a székek története volt. A festett-faragott ülőalkalmatosságok mozgatható támlákkal voltak ellátva, amelyeknek tetején a kacskaringós hajlatok iránya mutatta a férj és feleség viszonyát: az egymásra tekintő kacskaringók haragot, az egymástól eltekintők pedig boldogságot jeleztek.
A széki református egyházközség templomának látogatásával folytatódott az idősek kirándulása. Míg a fehér falak alól előbukkanó csodás freskókat nézegették, a templom történetével is megismerkedhettek Sallai Márton lelkipásztor jóvoltából. A felújított műemlék templom és a rendezett falu látványa, amely inkább kisvárosra hasonlított, megörvendeztette a szépkorú látogatókat. A lelkipásztor elbeszéléséből megtudták: a templom a község központja, ide vezet a helység három fő utcája: Csipkeszeg, Forrószeg és Felszeg. A három különböző falurész lakói a lakhelyüknek megfelelő utcák szerint foglalnak helyet a templom három hajójában, nemek szerint elkülönülve. Istentiszteletre ma is népviseletben járnak: ez az egyetlen ünnepi öltözetük. Az egyes generációknak különböző viseletük van, így ránézésre meg lehet állapítani, ki melyik korosztályhoz tartozik. Augusztus 24-én, Szent Birtalan napján – merthogy itt „i”-vel beszélnek az emberek –, naponta három istentiszteletet tartanak, így emlékeznek a tatárbetörések napjaira, amikor a támadások megszűnéséért imádkoztak, és fohászkodnak ma is békéért, védelemért. Az idős látogatókat tisztelet töltötte el a község lakói iránt, amiért ilyen mértékben sikerült megőrizniük és ápolniuk hagyományaikat. Mesélték, milyen szépek a faluban a virágok, a gyümölcsösök, és milyen jó olyan emberekkel találkozni, akik ma is tudják, hogyan kell gyümölcsfákat oltani.
Megismerkedtek Holland Mihállyal, azaz Michel van Langevelddel, a holland származású férfival, aki Korniss Péter fotóművész Elindultam világ útján című fotóalbumának hatására utazott Erdélybe, majd telepedett le Széken, ahol jelenleg tájházat és táncházat működtet. Jól beszél magyarul, ropja az erdélyi táncokat, és tangóharmonikán is muzsikál. Szereti a népi hagyományokat és a vendégeket. Látogatóit maga vezeti körbe múzeumában, ahol száradó kukoricacsövek társaságában lógnak a csizmák a magasban, sőt lengedeznek is, ha táncra kéri őket a szél. Ezen az udvaron, a házigazda társaságában fogyasztották el ebédjüket az idősek, jó hangulatban.
Az utolsó megálló a szamosújvári örmény székesegyház volt. „Csodálatos építmény” – áradoztak róla az idős hölgyek. Három oltára van: a főoltár Szűz Máriát ábrázolja angyali üdvözletkor, az egyik mellékoltáron a Szentháromság, a másikon pedig Világosító Szent Gergely, az örmények védőszentje látható. A templom ékessége a Levétel a keresztről című Rubens vagy a Rubens-iskola egyik festőjének tulajdonított kép másolata, amelyet I. Ferenc király ajándékozott az örményeknek 1806-ban. A látogatók érkezéskor kishölgy jelent meg a templom előtt, kezében súlyos kulcscsomóval. Ő nyitotta a kaput. Távozóban időseink a kezében kulcsokat tartó Szent Péter szoborra pillantottak: ő nyitja majd a másik kaput.
A kirándulást a Gyulafehérvári Caritas Teréz anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjának munkatársai szervezték.
Orbán Júlia / Gyulafehérvári Caritas
