Isten létezésének „bizonyítékai”, ahogyan Aquinói Szent Tamás látta

Bár halála után többször elítélték a hétszáz éve szentté avatott Aquinói Tamást, írja a Vasárnap 29. számának Fókusz rovatában Jitianu Liviu (Romkaton ITT olvasható), de később rehabilitálták, majd az egyház hivatalos filozófiájává nyilvánította tanítását XIII. Leó pápa. Ebben az összeállításban két témát mutat be Jitianu Liviu Szent Tamás írásaiból: Isten – ember, valamint az ebből a kapcsolatból származó helyes életforma milyenségét.

Tamás legismertebb gondolatsora Isten létezésének „bizonyítéka”. Úgy tűnik, vallja, a teológia egyáltalán nem tudomány, mert azzal foglalkozik, ami meghaladja az emberi értelmet, és valójában csak a hit számára hozzáférhető. Közelebbről megvizsgálva azonban ez az érv megalapozatlannak bizonyul: a teológia nem csupán egy tudomány a sok közül, hanem minden más felett trónol: elvégre végső igazságokon alapul, amelyeket Isten kinyilatkoztatott nekünk (nem ő a szolgálólány!). Míg az emberi értelem nem mentes a tévedéstől, a kinyilatkoztatás isteni eredetű, ezért tévedhetetlen.

Isten létezését az „Istenhez vezető öt út” segítségével lehet bizonyítani: 1. Semmi sem mozdul magától. Minden mozgásba lendült valamikor. Isten a mozgás első okozójaként létezik, mintegy „mozdulatlan mozgatóként”. 2. A világ okokból és következményekből áll. Ok nélkül nincs hatás. Kell lennie egy első oknak – és ez Isten. 3. Lehetséges, hogy a földön minden dolog legyen vagy nem. Következésképpen léteznie kell egy szükséges lénynek, aki a puszta lehetőségből a létezésbe emelte őket: Isten. 4. Minden dolgot és lényt fokozatos tulajdonságok jellemeznek: valami mindig melegebb, nagyobb vagy szebb, mint valami más. Csak egy létező lehet a tökéletesség legmagasabb szintjén: Isten. 5. A világ számtalan elemből alkot tökéletes egységet. Csak egy tervező intelligencia lehet felelős a benne rejlő rendért: Isten.

Isten korlátozott elmével való megismerése azonban meghaladja a képességeinket. Ezért Isten valódi megismerése csak az ő kegyelme által lehetséges. Isten ragyogó fényével szemben az emberek éjszakai madarakként viselkednek a napfényben.

A rossz kérdésének tárgyalása – a kanti és hegeli kritikáig – (Ágoston gondolataira alapozva) évszázadokig „elfogadható” magyarázatként szolgált a teológusoknak. Tamás érvelésében: minden létezés oka Isten, aki végtelen, ezért bölcsessége és ereje is végtelen. Ezeket nem lehet emberi mércével megítélni. Ezt a rossz okának kérdésénél is figyelembe kell venni: Ha végső soron minden Istenre vezethető vissza, nem vonatkozik-e ez a rosszra is, és akkor Isten is gonosz? – kérdezi. Nem, mert a gonosz a tökéletesség hiánya, a nemlét felé való mozgás – érvel Tamás. Mivel Isten tökéletes lény, nem lehet az oka ennek a hiányosságnak. A gonosz az oka a rossznak és a bűnnek, ami az ősszülők bukása által került az ember világába. Bűnük az volt, hogy maguk akartak különbséget tenni jó és rossz között, azaz olyanok akartak lenni, mint Isten. A választási szabadság, ami emberré tesz bennünket, fontos Tamás számára: elvégre a rossz alternatívája (és ennek választhatósága) nélkül nem lenne jó sem.

Embertana

Tamás embertana (az ember természete és eredete) az ágostoni antropológia továbbvezetése. Az embert test és lélek/szellem egysége alkotja. A test csak a lélekkel kapcsolatban létezhet, mert a lélek adja a formáját. Az emberi lélek egyedülálló a természeti világban: az érzéki lélektől eltérően, amelyet az állatok is megkapnak, az emberi kognitív lélek a testtől függetlenül is létezik és halhatatlan. A lélek, akárcsak a test, visszatér Teremtőjéhez. Az ember rendkívüli helyét a teremtésben az biztosítja, hogy Isten tökéletlen képe. A tökéletes hasonlatosság állítása egyáltalán nem elfogadható, mivel Isten egyedülálló, és ezért minden más létformával összehasonlíthatatlan. (A férfi-nő mivoltot tárgyalva Tamást a „nőgyűlölet” vádja éri. Szerinte ugyanis: ahogyan Isten a kozmosz kezdete és vége, úgy a férfi a nő kezdete és vége. Szeretnie kell őt önmaga részeként, és a nőnek a férfit kell szolgálnia.)

Az ember erkölcsi felelőssége értelmi adottságán alapszik. Ez segít a természetes, ösztönös késztetéseket és hajlamokat jó irányba terelni. De mi az etikus cselekvés? Mi az erény? E kérdések megválaszolásához az ember végső célját, a boldogságnak a kérdését kell tisztázni. A tettek csak akkor kifejezetten emberiek, ha eltérnek az értelmetlen lények cselekedeteitől. Az emberi viselkedés szándékos, egy meghatározott cél felé hajlik, nem pedig ösztön vagy késztetés vezérli. Ahogy minden ok az elsőre vezethető vissza, a cselekvés is elkerülhetetlenül a végső cél felé irányul: a boldogság felé. Függetlenül az egyes emberi törekvésektől, ez végső soron Isten felismerésében rejlik. Ezért is az emberi akarat alapvetően a jóra irányult, még akkor is, ha a józan ész néha más következtetésre jut.

Az erkölcs az emberi cselekvésben Istenhez vezető út. A rossz akadályt képezhet ezen az úton, fontos viszont látni, hogy a rossz önmagában nem a létezés egy formája, hanem hiányállapot. A tökéletes létezés ugyanis teljesen jó. Amiből hiányzik a jóság, az rossz. Különféle szempontok befolyásolják a cselekvés jóságát: tartalom, szándék és körülmények. Amint e változók egyikének negatív kötődése van, a cselekvés már nem teljesen jó. (Ilyen például a jó szándékú pénzadomány egy rossz szervezetnek.)

Alapvetően a lelkiismeret – az erkölcs iránytűje – által vezérelt értelem határozza meg, hogy mi erkölcsös és mi a jó. A lelkiismeret Isten nevében parancsol, ezért abszolút jellegű. Innen forrásozik a természetes erkölcsi törvény. Ezt Isten belénk teremtette, és ezért döntéseinkben, különösen kétség esetén, az örök, isteni törvény eligazító az ember számára, gyakran ugyanis nem tudjuk korlátozott kognitív képességeinkkel felismerni az isteni akaratot. Ezzel kapcsolatban Tamás három, hierarchikusan egymáshoz kapcsolódó törvényformáról beszél: az örök, az isteni törvény mint minden dolog mértéke; a természetes törvény mint az értelem részvétele az isteni akaratban; az emberi jog mint az isteni törvény gyakorlati megvalósítása a közösségben. Az ember alkotta törvények soha nem írhatják felül a magasabb síkokat.

Az erényes ember felismeri a benne rejlő jóra irányuló képességeit – mondja Tamás. Ez azonban nem történik meg automatikusan. Az embert nevelni kell: gyermekkorában mások által, később mindenki egyre inkább saját maga nevelője. A nevelés célja: jó döntések meghozatala. Az erényes cselekedet olyan választás, amit az értelem hoz meg a természetes erkölcsi törvény talaján. A döntések veszélyzónái az egyén érdekeit szolgáló szenvedélyek és vágyak. Ezért állítja Tamás az egyén érdeke fölé a közösségi jót: a jó és rossz tettek mindig beágyazódnak az adott társadalmi kontextusba. Megítélni őket aszerint lehet, hogy hány ember húz hasznot belőlük vagy hány embernek okoznak kárt.

Az erény ellentéte a bűn. Ez ellenkezik az emberi természettel, mert szembeszáll az értelem természetes rendjével. A bűn elkövetése történhet lélekben és/vagy testben is, a lelki bűnök nagyobbak viszont, mint a testi bűnök, mert az Istentől való elfordulást jelentik, míg a testi bűnök csupán az érzéki örömökben való engedékenységet jelentik. A tudatlanság nem mentség a bűnt illetően, ezért feladat tanulással legyőzni ezt. Az ördögre mutogatás sem mentesíthet a bűn terhe alól. A gonosz bár megpróbálja rávenni az embereket a bűnre, szabad akaratunkban áll, hogy ellenálljunk vagy engedjünk a kísértésnek. A bűn betegséghez hasonlítható: ha gyógyíthatatlan károkat okoz vagy akár halálhoz is vezet, akkor halálos bűnről beszélünk, egyébként bocsánatos bűnről. Az eredendő bűn miatt az ember már nem képes saját erőfeszítéseivel teljesen megszabadulni a bűntől. Ehhez isteni kegyelemre van szüksége.

A kegyelemre adott válasz a hit, ami mindenek fölött áll. Tamás számára az igazi hit csakis Krisztus egyházában adott: annak érdekében, hogy megvédjük az embereket a tévhitektől és az eretnekségtől, szükség van az egyetlen, szent, katolikus és apostoli egyház intézményére. Hinnünk szükségszerű, mert maga Isten világosít meg minket. A hit fénye vezet el a teljes igazsághoz, vallja Tamás, ezért nem hinni észszerűtlen, az emberi értelem határai ugyanis nem feltétlenül az igazság határai. Az örök igazság maga Krisztus, a Szentháromság önfeltárulkozása. Aki ebben kételkedik, visszautasítja az örök igazságot és nem üdvözül.

Az „angyali doktor” tanítása (sokan egy gyönyörű gótikus katedrálishoz hasonlítják) a középkori kultúrát csodálóknak szakmai csemegének számít. A gondolatsorok tisztasága, a logikus demonstrációk, a pedagógiai stílus, a hatalmas tudás, a rendszerező képesség egyszerűen lehengerlőek. A néhány felvezetett, rövidre fogott gondolatsor mégis igazolja a Vasárnap 29. számának Fókusz rovatában (6–7. oldal) leírtakat: Aquinói Tamás tanítása (is) korfüggő maradt, kérdései, válaszai túlnyomó részt csak a dogmatörténet számára relevánsak. Ami viszont szinte hétköznapi hitéletünk része lett: az Úrnap liturgikus szövegei tőle származnak. Az Adoro te devote, a Lauda Sion Salvatorem vagy a Pange linqua himnuszok ma is a katolikus eucharisztikus imák alapvető alkotóelemei, és az „angyali tanító” mélységes jámborságáról tanúskodnak. A katolikus egyház Eucharisztia-értelmezése sem elképzelhető Tamás filozófiai és teológiai munkája nélkül. Az átlényegülés tanát Tamás dolgozta ki és fogalmazta meg.

A hit és az értelem „nagy harmóniája” kapcsán XVI. Benedek pápa is nagy elismeréssel beszélt Aquinói Szent Tamásról. A középkori teológust a „gondolkodás mesterének” és a hit tudományos tanulmányozása „mintájaként” tekintette. Ferenc pápa, az évforduló (szentté avatás) kapcsán hasonlóan fogalmazott: „Aquinói Szent Tamástól tanuljuk meg, mit jelent hinni Krisztusban. A hit azt jelenti, hogy hagyod magad átölelni Isten igazságának fénye által, amely teljes értelmet, értéket és célt ad életünknek.” A 13. századi egyházdoktor a hithirdetés maradandó példája és „a valóságra való figyelés mestere”. Ez ihletet ad(hat) a holnap egyházának – írja Ferenc pápa. Imával, tanulással, prédikációval és „lenyűgöző teológiai és kulturális munkával” szolgálta Isten ügyét. Tamás „erőforrás” és „értékes eszköz a ma és a holnap egyháza számára”. Mélyítsük el tanítását, tanuljuk meg tőle a „történelmi és kulturális adottságok” fontosságát, és azt, hogy miként „reagáljunk a mai kulturális kihívásokra”. Tamást szem előtt tartva üzeni a pápa a püspököknek: „türelmes és szinodális közösségépítést” kell gyakorolnunk, és nyitottnak kell lenniük „a teljes igazságra”, a „valóság sokféle dimenziójára”. „Menjünk az ő iskolájába” – mondta a pápa.

Jitianu Liviu

Az írás megjelent a Vasárnap 2023/29-es számában a Nagyító rovatban.

Kapcsolódó:

A hétszáz éve szentté avatott Aquinói Tamás öröksége