Kapcsolatainkban és találkozásainkban, amelyekben akár kezdeményezőként, akár befogadóként vagyunk benne, keressük a tartalmas együttléteket és a jóízű beszélgetéseket. Vágyunk arra, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akikkel könnyedén tudunk beszélgetni, ahol szó szót hoz, és ahol jó érzés dominál bennünket az elváláskor, és még sokszor utána is csemegeként ízlelgetjük a találkozás élményét. Sokszor tudatosan kerüljük azokat az embereket, akikkel az együttlét megterhelő, irritáló és feszültségkeltő, látszólag minden külső ok vagy téma nélkül. Ők azok, akikkel a beszélgetés nem jóízű, hanem fárasztó, energiaelszívó, és akiktől, ha már elkerülni nem tudjuk, nagyon vágyunk, hogy megszabaduljunk.
A jóízű beszélgetés nem arra vonatkozik, hogy kizárólag szép, pozitív, örömteli dolgokról, eseményekről beszélünk, hanem a beszélgetés módjáról, amely ebben az esetben az asszertív kommunikáció.
A jóízű beszélgetésben létrejön a másikkal való találkozás, a másikhoz való kapcsolódás, amelyben látom, hallom és érzem őt. Létrejön az önmagamra és a szükségleteimre való fókuszálás, valamint ezeknek a felvállalása és képviselése, ugyanakkor megszületik a figyelem a beszélgetőpartnerem igénye, szükséglete iránt. Olyan beszélgetések ezek, amelyekben helye van az én–nek és a te–nek, és olyan helyzetek, amikor nem maradsz magadra a gondolataiddal, élményeiddel, miután a társadnak egy félórás önmagáról való ömlengés után (hogy milyen szép, csodálatos, hogy a munkatárs így csinálta és ezt mondta, és képzeld, én, hogy nekem ez kell, hogy neked is ezt kellene tenned…) vagy egy dörgedelmes kirohanás után (amiért te éppen nem hallgatsz/nem segítesz/éppen mással vagy elfoglalva)villámgyorsan távoznia kell, anélkül, hogy te a bólogató János szerepéből fel lettél volna mentve.
A jóízű beszélgetésben van tudatos jelenlét, az önmagam és másik tisztelete, kíváncsiság és óhaj/vágy, hogy olyan élményben/konfrontációban legyen részem, amelynek célja a megoldáskeresés, a saját helyzetemnek (a megértetése) és a másiknak az adott helyzetre való reakciójának az összehangolása. És helye van az én boldogságomnak/nehézségemnek és a te nehézségednek/boldogságodnak, és ők se nem zárják ki és se nem feltételezik egymást.
Ha asszertíven kommunikálunk, akkor a: Halkítsd le azt az idióta zenét! Hogy vagy képes ilyen marhaságot hallgatni! Csak az idióták nem tudnak csendben maradni legalább egy fél órát! Buta liba, bárki el tud intézni egy ilyen apróságot! mondatok helyét átveszik a következők: Fáradt vagyok, és a zene számomra most hangos. Csendre van szükségem. Ezért, kérlek, halkítsd le. Valami fontos munkán dolgozom, és fontos, hogy erre koncentráljak most. Kérlek, légy csendben. Miután befejeztem, főzünk/játszunk valamit közösen. Csalódott vagyok, hogy nem intézted el, amire megkértelek. Ma volt a határidő, ami azt jelenti, hogy… Mit javasolsz/gondolkodjunk együtt, hogyan tudjuk megoldani.
Ha asszertíven akarunk kommunikálni, akkor ki kell lépnünk a hallgatás kényelméből, sokszor a lapításból, és fel kell vállalnunk a saját érdekeinket és határainkat is, meg kell változtatnunk azokat a kapcsolatainkat, amelyeket a másik érdekei/vágyai/szükségletei irányítanak. Tanulhatjuk kimondani a hasonló mondatokat, hogy Örvendek, hogy jó érzed magad velünk, de szükségem van énidőre, pihenni szeretnék. Köszönöm, hogy felhívtál. Nálunk most vacsoraidő, már mindenki az asztalnál ül, ezért most fejezzük be a beszélgetést… Ily módon meg tudjuk valósítani a mások érdekeinek a tiszteletben tartása mellett a saját érdekeink tiszteletben tartását is.
Hiszek abban, hogy az asszertív kommunikáció tanulható bármilyen korban, a technikák és stratégiák mellett fontos azonban, hogy a jóízű beszélgetésben egyes szám első személyben tudjam elmondani, hogy mi a problémám, és egyúttal kifejezni azt is, hogy ez miként hat rám, mire van szükségem, és milyen megoldást ajánlok/milyen megoldást találunk közösen.
Ma fáradt vagyok, nehéz napom volt a munkában. Ezért amikor hazajöttem és megláttam a mosatlan edényt, úgy éreztem ez túl sok nekem. Elmosogatnál kérlek? Ahelyett, hogy: Semmit se csinálsz egész nap! Lusta, semmirekellő vagy! Bezzeg másnak a gyereke/felesége/férje…
Készülök a beígért cikkel és tudom, hogy a határidő egyre közelebb van. Szükségem van még két nap haladékra, Lehet? Ahelyett, hogy: Lerobbant a gépem/nincs internet stb.
Ily módon kommunikálni lehet, hogy új és ismeretlen, de gyümölcsöző és építő, lehetőséget teremt a hiteles kitárulkozásra és olyan kapcsolatokra, ahol a tisztelet, megértés és növekedés nemcsak hangzatos szavak és fogalmak, hanem élmények, amelyek velünk történnek/történhetnek meg. Ellenkező esetben megmaradunk a szavak csapdájában. „Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg” – vallja Lao-Ce.
Kasza Izabella pszichológus
Az írás megjelent a Vasárnap július 9-i számának életmód rovatában.
