Gyergyószárhegyen és Güdücön fokozottan nagy sürgés-forgásra, tevékenykedésre lehet számítani július 3–8. között, mivel kezdetét vette a Gyulafehérvári Caritas által huszadik alkalommal megszervezett önkéntestábor. A közel hatvan fiatalból álló önkéntescsapat azzal a közös céllal verődött össze, hogy a hét leforgása alatt önzetlenségtől és lelkesedéstől vezérelve, segítsen ott, ahol csak tud. A résztvevő önkéntesek nem félnek bepiszkolni a kezüket, ha munkáról van szó, legyen az forrástisztítás, parkrendezés, szőnyegmosás vagy akár favágás. A tábor legelső napján azonban még tisztán maradtak azok a szorgos kezek, mivel hétfőn még a helyszínnel és a többi résztvevővel való ismerkedés volt a programban. Az tábor második napján a fiatal önkéntesek különböző munkapontokon szorgoskodtak, az időseknek pedig Péter Róbert szociális munkás tartott foglalkozást. Az önkéntestábor harmadik napján is volt program az időseknek: Gáll Gabriella és Nagy-Portik Rita vezetésével volt lehetőség a test és az elme megmozgatására.
A tábort szentmisével nyitották meg, ahol ünnepélyesen köszöntötték a tenni akaró fiatalokat. Gyergyószárhegy polgármestere, Danguly Ervin szívélyesen köszöntötte az önkénteseket, elismerve a szervezők munkáját és a fiatalok hozzáállását, kiemelve, hogy „ennek a tábornak értelme, jelentősége és fontossága van”.
A misén Nagy László szárhegyi plébános volt a főcelebráns, hangsúlyozta a napjainkban egyre inkább halványulni látszó önzetlen önkéntességnek a példaértékűségét. Ebben az anyagias világban ritka már az a jócselekedet, amit a tiszta szeretet és a segíteni akarás vezérel, bármiféle viszonzás vagy anyagi érték elvárása nélkül.
A július 3-i szentmise nem csupán az önkéntesek számára volt jelentőségteljes, hanem a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatójának, Sajgó Balázsnak is, mivel 19 éve éppen ezen a napon és éppen ebben a kis gyergyószárhegyi templomban szentelték pappá. A szentmise során Sajgó Balázs arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy külön-külön mindenki egy én, az együttműködéssel, és a másra, vagyis a másik emberre való figyeléssel azonban társakra találhatunk, és mi magunk is társakká válhatunk. Amikor ez a társas összefogás egy közös céllal párosul, már csak a cselekvés hiányzik az egyenletből. Ezt a misén elhangzó tanmese is érzékeltette, miszerint a szobafestéshez minden szükséges eszköz mellett mégiscsak a cselekvő ember ambíciója a legfontosabb.
A szentmisén Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója is felszólalt. Az önkéntességet a szerelem érzésével hasonlította össze, mivel az ember ilyenkor minden akadály ellenére, motiváltan, energiával telten cselekszik, a szerelem tárgyának elérése érdekében. „Az önkéntesek tulajdonképpen mind szerelmesek, szerelmesek a közös célba, ilyen módon pedig nem csupán egymás, hanem a jó Isten munkatársaivá is válnak.” Ezt követően Ludescher László arra buzdította az önkénteseket, hogy „társak, munkatársak legyenek a jónak a megteremtésében”. Ilyen családias, jó hangulatban zajlott a tábornyitó szentmise, amit majd vacsora és további közös program követett.
Vonatozás a magánytól az összetartozásig
A Caritas önkéntestáborának második napján, Gyergyószárhegyen, amíg a fiatal önkéntesek különböző munkapontokon szorgoskodtak, addig az idősek sem maradtak program nélkül.
Péter Róbert szociális munkás, a Caritas munkatársa két óra alatt egy képzeletbeli vonatutazásra kalauzolt el néhány nyugdíjast. A fülkében összeverődött társaság megosztotta egymással az életútját, nehézségét, fájó emlékeiket, a közösség elé tárva a legmélyebb sebeket is. A vonat robogásával a beszélgetés is folyamatosan haladt előre, felidézve, hogy bezzeg annakidején minden más volt, hogy a napszentület a mulatság végét jelentette, vagy, hogy a közös étkezéseknek mekkora értéke volt. Pontosan 48 perc kellett ahhoz, hogy a múlt rossz emlékeit és a nyugdíjas élettel járó megpróbáltatósokat egy pozitívabb légkör váltsa fel. A megnyílás oka a közösség befogadó ereje lehetett, mivel többször is elhangzott, hogy leginkább az hiányzik a mindennapokból, hogy legyen társaság, hogy legyen őszinte és nyílt beszélgetés, hogy ha kell, lehessen valakinek sírni, vagy éppen az unokákról dicsekedni.
A kor csupán egy szám, valójában az számít, hogy mennyire engedünk a külvilág elvárásainak. Idős emberként nyugodtan lehet búslakodni és számolni a még visszamaradt napokat, azonban tanácsosabb inkább magunkhoz ölelni saját életünket, minden fájdalmával és örömével együtt, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy egy közösség is magához ölelhessen – hangsúlyozta Róbert.
Az utazás végéhez közeledve a jelenlévők megtapasztalhatták, milyen felszabadító érzés kimondani a fájdalmakat és kapcsolódni a másik történetéhez. Jól esik kibeszélni, jól esik a találkozás és az, ha idősként van, amiért csinosan felöltözni és egy kis időre otthon hagyni a veteményest, a csirkéket és a magányos búslakodást. A tábor ideje alatt még bőven lesz lehetőség hasonló találkozásokra, kapcsolódásokra.
Gyulafehérvári Caritas, Pintér Anita Caritas-önkéntes
Karbantartás testnek, léleknek
A Caritas önkéntestábor harmadik napján is kínáltak programot a szervezők a sok tavaszt megért személyeknek. Átmozgató ülőtorna a testnek, karbantartó torna az elmének – ez szerepelt a műsorfüzetben. A Caritas két munkatársa, Gáll Gabriella és Nagy-Portik Rita 10–12 óra között vezette a tevékenységet, melynek része volt szórejtvény-fejtés, kifestőzés és emlékidézés is. Hamar előjöttek a múltbéli keserédes élmények, a szegénység, amikor „pénznek formáját sem látta a család, felvittek a hegyen át egy csirkét a piacra, kaptak érte egy kötényre valót”. Az az időszak volt ez, amikor az édesanya a cukorkát négyfelé vágta a négy gyermekének, de akkor is, nehézségben is adtak magukra az asszonyok, kötény és kendő nélkül még a boltba sem mentek el.
Melyik volt a legemlékezetesebb esküvő? – ez állt egy kérdéskártyán, és válaszként csak úgy kerültek elő a felejthetetlen emlékek. „Lakodalom volt, s azon az éjszaka meghalt apatárs, az örömapa. Mi elhallgattuk volna, de valahogy kiszivárgott. A zene megállt, hazament a násznép. Mi összepakoltunk, hazamentünk, fekete ruhát vettünk, s a lakodalmi maradékból lett ebéd a halottas háznál.” Volt még történet bőven, hisz volt rá hallgatóság is, a kis csoport végül ülőtornára váltott, jól átmozgatták testüket, bizonyítva: a testmozgásnak nincs felső korhatára. Búcsúzáskor ígérték: holnap is jönnek, érdekli, hogy miről mesél az előadó délután 5-től az Alzheimer Café rendezvényén.
A Gyulafehérvári Caritas szervezésében, Szárhegy Önkormányzatával partnerségben, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának támogatásával valósult meg a Caritas 20. önkéntestábora.
Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas
