A nagykárolyi magyar görögkatolikus közösség nagy álma valósult meg június 25-én, amikor Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyés püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita újraszentelte a külső-belső felújításon átesett templomot, az oltárt és a restaurált ikonosztáziont. Tizenhét éven át tartó, több szakaszos munka lezárásának ideje érkezett el, melyet méltó módon igyekezett megünnepelni az egyházközség. Koncelebrált a környék magyar és román ajkú papsága, a nagykárolyi római katolikus főesperes, Egeli Ferenc, valamint jelenlétükkel megtisztelték az ünnepséget az ortodox lelkipásztorok és Bartha Zsuzsanna unitárius lelkipásztor.
A liturgián jelen volt Nagy Szabolcs parlamenti képviselő, Hágó Nándor városi tanácsos, múzeumigazgató, Kiss András Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei önkormányzati képviselő, a határmenti megyei kapcsolatokért felelős megbízott. Érkeztek zarándokok Nagyváradról, Érseléndről, Szatmárnémetiből, Nagypeleskéről, hogy együtt adjanak hálát a megújult templomért.
Az ünnepség a templomszentelés nagy szertartásával kezdődött, melyet Aranyszájú Szent János liturgiája követett. Először körmenetet tartottak az oltárban elhelyezendő Szent Artemide Zatti-ereklyével, miközben a két főpásztor műróval (krizma) és szenteltvízzel megáldotta a templom külső falait, majd a főbejárati ajtó ünnepélyes nyitása következett párbeszéd formájában e szavakkal: „Nyissátok ki, fejedelmek, a ti kapuitokat, hogy beléphessen a dicsőség Királya! – Ki az a dicsőség Királya? – A seregek Ura, ő a dicsőség Királya!”
A bevonulás közben a templomszentelés tropárját énekelve kérte Istentől a nép, hogy „mutassa meg az ő dicsőségének idelent levő hajlékának ékességét is, mindörökre erősítse meg, és fogadja el benne folytonosan elé terjesztendő kérelmeinket”. Ezt követte az oltárszentelés, mialatt előbb elhelyezték benne az ereklyét és az okiratot, majd szenteltvízzel, rózsavízzel lemosták és műróval felkenték és felöltöztették a megfelelő terítőkkel.
Az okirat felolvasása után a szentelés záróimájában kérte a főpásztor a teremtő Istent e szavakkal: „…Tekints le kegyesen reánk, bűnös és méltatlan szolgáidra, kik ebben az égbe nyúló templomban, a földkerekség díszében, kimondhatatlan dicsőséged valóságos szentélyében tartózkodunk. Küldd le reánk, a te örökségedre Szentlelkedet, és az istenes Dávid szava szerint újítsd meg szívünkben az igaz lelket. Tégy nemes lélekkel erőssé minket. Adj vezetőinknek győzelmet a látható és láthatatlan ellenségek fölött, egyetértést és békességet mindazoknak, akik a templom fölépítésén és fölszentelésén isteni szeretettel buzgólkodtak. Ajándékozz nekik bűnbocsánatot, teljesítsd üdvösséges kérelmeiket, serkentsd őket parancsolataid teljesítésére, add meg nekik Szentlelked megújító, megszentelő ajándékát, hogy kárhoztatás nélkül imádjanak téged…”
A Szent Liturgiában a szentbeszédet Kocsis Fülöp érsek-metropolita mondta. Prédikációja elején a templom megújulásának apropóján fel is tette a kérdést: „vajon mi is képesek vagyunk-e megújulni?” „Ereklyéje által, Szent Artemide (Zatti), aki az első olyan szalézi szent, aki nem volt pap, ebben a templomban marad, és ahogy őt kiválasztotta az Isten, úgy mindnyájunkat arra hív, hogy szentekké váljunk. Isten látja bennünk a szentet, ahogy látta Péter apostolban, akire, mint kősziklára építette Egyházát, és látta az egyszerű betegápoló, gyógyszerkészítő szalézi testvérben is a szentet, aki, bár pap szeretett volna lenni, maga is súlyos betegsége miatt kénytelen volt lemondani a papságról. Följegyezték róla, nemcsak gyógyszert készített, hanem ő maga volt a gyógyszer. Azért mentek hozzá az emberek a kórházba, hogy találkozhassanak vele, mert mindenkihez volt egy-két kedves szava. A szentté válás nemcsak néhány kiszemelt ember külön útja, hanem mindnyájunké.
Az Isten iránti szeretet és a Szentlélekkel való együttműködés tudja szentté tenni az embert. Mint ahogy sok kitartó munka kellett ennek a templomnak a felújításához, úgy szentté válni sem lehet egy csapásra, szükséges hozzá az állhatatosság is. Isten ezt a szép templomot adta üzenetként, hogy mi kellünk ahhoz, hogy vele együttműködve, az ő terve a mi életünkben is megvalósuljon.”
A liturgia végén Virgil Bercea püspök felelevenítette, hogyan alakult át lépésről lépésre a templom állapota a tizenhét év folyamán, megköszönte a közösség összetartását, és arra buzdított, hogy továbbra is maradjunk egyek az imádságban. Ezt követően Vadas Krisztián parókusnak kitüntetésül egy papi mellkeresztet adott át a hívek pasztorációjában és a templomfelújítás során tanúsított odaadó munkája elismeréseként.
Végezetül Vadas Krisztián parókus köszönetül egy-egy, a templomot ábrázoló, Lendvai Zoltán nagykárolyi képzőművész által készített festményt ajándékozott a főpásztoroknak az egyházközség nevében. Továbbá megköszönte a magyar kormánynak, a Bethlen Gábor Alapkezelőnek és a román kormánynak a támogatást, a hívek áldozatos hozzájárulását, valamint a szentelési előkészületekhez nyújtott segítséget.
Mindenki lelkére kötötte Szent Pál apostol szavait: „Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok”! Az ünneplés agapéval zárult a templomkertben és a Károlyi-kastélyban, ahol a Lead&Follow Táncegyesület versenytáncosai egy meglepetés előadást adtak elő a vendégeknek.
Szöveg: Vadas Krisztián parókus
Fotó: Eugen Ivuț / Nagyváradi Görögkatolikus Püspökség
