„Azt kívánom a szatmári egyházmegye közössége számára: érezze át Krisztus Szívének akaratát, az ő nagy-nagy édességét és az örök nyugalom már itt e földi életünkben kezdődjön el” – hangzott el a Jézus Szíve-búcsún, amelyen hagyományosan több ezren vettek részt, érkezve hívek Nagybányáról, de Máramarosszigetről is, és amelyet két születésnapos püspök celebrált a székesegyház előtti téren.
A hagyományoknak megfelelő, ugyanakkor rendhagyó is volt a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye idei búcsúünnepe – hagyományosan a Kálvária-templomban reggel nyolc órától mutatták be a román nyelvű, fél tíztől pedig a német nyelvű búcsúmisét. A román ajkú híveknek Francisc Ungureanu, Romániai Püspökök Konferenciájának titkára, a német nyelvű híveknek pedig Ilyés Csaba irodaigazgató celebrálta a legszentebb áldozatot és mondott homíliát. A búcsú rendhagyóságát pedig az adta, hogy a nagymisén részt vevő mindkét püspök, Schönberger Jenő, valamint Berta Tibor is születésnapot ünnepelt.
A székesegyház előtti téren tizenegy órától mutatták be a Jézus Szíve-búcsú hagyományos nagymiséjét, amelyet Berta Tibor tábori püspök celebrált, aki János Pál két gondolatára építette ünnepi szentmiséjét: Aki Jézus Szentséges Szívét akarja követni, annak nagyon nagy helyet kell fenntartania az öröm számára, és ahhoz, hogy Istenről beszéljünk, előbb Istennel kell beszélgetnünk.
„Egyre többször jut eszembe, hogy a Krisztust követő embernek nagy munkája kellene legyen, hogy értelmével keresse: Jézus mit akar mondani? Jézus mit akar nekem mondani? Szinte lehetetlenségre vállalkozunk, mert a hit által támogatott keresésében is rengetegszer megbicsaklunk, megáll az értelem. Nem tudunk továbblépni, mert Jézus élete, tanítása, példabeszédei előtt mind-mind meg kell állnunk, és csendben kell maradnunk – és a csendben megszülethet bennünk egyfajta dicsőítés. Amikor nem egyértelmű számunkra Jézus tanítása, csak ez marad: megállni előtte csendben és dicsőíteni őt – és ekkor megszülethet egyfajta béke és nyugalom. De milyen nyugalom? – tette fel a kérdést a püspök.
„Nyugalmat talál a ti lelketek” – mondta, felidézve, hogy amikor kisgyermekként kérdései voltak, mindig nagymamáját kérdezte, többek között egy temetés kapcsán, az ott elhangzott örök nyugalomról. „Mit fog csinálni? Pihenni fog? – firtattam. A mennyország nem szanatórium! – volt nagymamám tömör válasza. Mai korunk embere nem nagyon mer a mennyről beszélni, s nem tudja eldönteni, azt hiszi vagy nagy pihenés, vagy a világi életből átvittek folytatása vár ott rá.”
„Nyugalmat talál a ti lelketek.” De mi is ez a nyugalom? Ez nem a pihenés nyugalma – Jézus arra a pihenésre gondol, amikor Isten a hetedik napon megpihent, a sábát, a szombat nyugalmára. Nagyon fontos, hogy értelmünkkel is átgondoljuk: mi is részesei vagyunk Isten életének, és amikor meghív erre a sábátra, azt mondja: az ő életében akar tudni bennünket. Kapcsolatban akarok veletek lenni, szeretni benneteket, mert ti személyek vagytok. Sokkal többre hivatottak, mintsem nap nap után csak dolgozzunk, csak úgy éljünk” – fogalmazott, emlékeztetve arra is: amikor az embernek megszakadt az Istennel való kapcsolata a bűn miatt, megszakadt a nyugalom is; kizuhantunk az isteni kapcsolatból, nyugalomból, s idézte Szent Ágostont: „Mindaddig nyugtalan lesz a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned, Istenünk.”
„Az első emberek szíve milyen nyugodt volt az édenkerti állapotban, mert állandóan megtapasztalták Isten szeretetét – ami olyan, mint a szülői ölelés: béke, öröm, biztonság volt benne. Ám ez megszakadt a bűnnel, s azóta vagyunk nyugtalanok, keressük a békét, a biztonságot. Jézus ezt hozta vissza, erről szól az ő egész élete: »Eljött az Úrnak a kedves ideje«, és azt mondja: beteljesedett az írás. Jézus ura ennek a szombatnak, a békesség nyugalmát akarja nekünk adni. A mi Krisztust követő életünk ennek a nyugalomnak a keresése, és belépés az általa adott nyugalomba – de ehhez vagy le, a pokol mélyébe, vagy fel, a mennyországba kellene szállnunk, ahol csak Isten és én vagyok. Beszélgetnünk kellene vele; azt kérni, hogy az ő szentséges világa szerint alakítsa a szívünket.
Gondolkozzunk el azon: újból és újból fel kellene venni a kapcsolatot Istennel, beszélgetnünk kellene vele – de komolyan, nem felületes, gyors imákban, hanem nagyon nagy csendességben, és dicsőítve őt” – hangsúlyozta. Gyermekkorába visszapillantva felidézte, hogy elsőáldozása előtt arra volt kíváncsi, milyen ízű a szentostya, amely nagymamája válasza szerint a csokinál, de még a méznél is édesebb – majd az elsőáldozást követően megállapította, hogy annyira azért nem volt édes az ostya. „Mikor lesz az? Ha meg tudsz majd igazából bocsátani, amikor nem fogsz visszaütni, csúfolódni, amikor valóban ezzel a Krisztussal szeretnél járni az élet útján. Sokszor most sem édes az ostya. Nem sikerül mindig megbocsátani úgy, ahogy a Szentséges Szív megkívánná… Azt kívánom a Szatmári egyházmegye közössége számára: érezze át Krisztus szívének akaratát, az ő nagy-nagy édességét és az örök nyugalom már itt e földi életünkben kezdődjön el – ebben segítsen bennünket Jézus Szentséges Szíve. A szeretet szentsége gyújtson lángot szívünkben” – zárta homíliáját Berta Tibor püspök.
Rendhagyó volt az áldozást követő körmenet is – a lassan, énekelve, zarándoktábláikat magasba emelve haladó sokadalom a székesegyház oldala melletti kis parkot járta körbe, s az Oltáriszentség már rég visszaért a pódiumon felállított oltárhoz, amikor a körmenet vége még jóformán alig indult el. A fogadalmi ünnep zárásaként a hívek együtt énekelték a Jézus Szíve-litániát, majd felajánlották önmagukat, életüket Jézus Szívének.
Schönberger Jenő püspök megköszönte Berta Tibor tábori püspöknek az ünnepi szentbeszédet, ugyanakkor nagy szeretettel köszöntötte születésnapja alkalmából, amely hétfőn lesz, és megköszönte mindenkinek a részvételt és a szervezésben nyújtott segítséget. A hívek a teljes búcsú elnyeréséért előírt imák közös elmondása, a himnuszok eléneklése után indultak haza.
Forrás: Szabó Kinga Mária, frissujsag.ro
