Csak a béke jogos – Ferenc pápa üzenete az ENSZ Biztonsági Tanácsához

0
644

Ferenc pápa üzenetet küldött az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy megismételje felhívását az erőszak, a konfliktusok és a fegyverkezés megszüntetésére. A beszédet június 14-én, az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülésén Paul Richard Gallagher érsek olvasta fel. Az ülésen jelen volt az ENSZ főtitkára, António Guterres, valamint Ahmad et-Tajjeb, a kairói Al-Azhar mecset főimámja is.

A beszéd magyar fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

ŐSZENTSÉGE, FERENC PÁPA BESZÉDE AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE BIZTONSÁGI TANÁCSÁHOZ

Biztonsági Tanács elnökasszonya,

Főtitkár úr,

Kedves testvérem, az Al-Azhar főimámja,

Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm kedves felkérésüket, amiben beszédre kértek fel. Szívesen fogadtam, mert az emberiség számára döntő időket élünk, amikor úgy tűnik, hogy a béke utat enged a háborúnak. A konfliktusok fokozódnak és a stabilitás egyre inkább veszélybe kerül. Egy darabokban vívott harmadik világháborúban élünk, amely az idő múlásával egyre inkább elterjedni látszik. Ez a Tanács – amelynek megbízatása a világ biztonságának és békéjének megőrzése – az emberek szemében olykor erőtlennek és bénultnak látszik. Mégis munkájuk – amit a Szentszék nagyra értékel – elengedhetetlen a béke előmozdítására. Pontosan ezen okból szívből szeretném arra felkérni Önöket, hogy nézzenek szembe a közös problémákkal, félretéve az ideológiákat és szűk látóköröket, elfogult nézeteket és érdekeket, és csak egyetlen célt szolgáljanak: az egész emberiség javáért dolgozzanak. Valóban, ettől a Tanácstól elvárják, hogy „az Egyesült Nemzetek Alapokmányát átláthatóan és őszintén, hátsó szándékok nélkül, mint az igazságosság kötelező hivatkozási pontját, és nem mint a hamis szándékok elfedésének eszközét” tiszteletben tartsa és alkalmazza. [1]

A mai globalizált világ mindannyiunkat közelebb hozott, ez mégsem tett minket testvéribbé. Valójában a „testvériség éhínségétől” szenvedünk, amely az igazságtalanság, szegénység és egyenlőtlenség számos formájából, valamint a szolidaritás kultúrájának hiányából fakad. „Az új ideológiák, amelyeket a széles körben elterjedt individualizmus, egocentrizmus és materialista konzumerizmus jellemez, gyengítik a társadalmi kötelékeket, és táplálják azt az „eldobható” mentalitást, amely a leggyengébbek és a „hasznavehetetlennek” tartott emberek megvetéséhez és elhagyásához vezet. Ily módon az emberi együttélés egyre inkább egy puszta do ut desre (adok, hogy kapj – a szerk.) hasonlít, amely egyszerre pragmatikus és önző.” [2] A testvériség ezen „éhínségének” legsúlyosabb következménye azonban a fegyveres konfliktus és a háború, amely nemcsak egyénekből, hanem egész népekből is ellenséget csinál, és amelynek negatív következményei generációkon át visszhangoznak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapításával úgy tűnt, hogy a világ két szörnyű világháború után megtanult a tartósabb béke felé haladni, hogy végre a nemzetek családjává váljon. Úgy tűnik azonban, hogy visszafelé haladunk a történelemben a rövidlátó, szélsőséges, haragtartó és agresszív nacionalizmusok felemelkedésével, amelyek olyan konfliktusokat szítottak, amelyek nemcsak anakronisztikusak és elavultak, hanem még inkább erőszakosak. [3]

Hívő emberként hiszem, hogy a béke Isten álma az emberiség számára. Azonban szomorúan tapasztalom, hogy a háború miatt ez a csodálatos álom rémálommá változik. Az biztos, hogy gazdasági szempontból a háború gyakran csábítóbb, mint a béke, hiszen az elősegíti a profitot – azonban mindig csak a kevesek számára és egész népcsoportok jólétének rovására. A fegyvereladásokból származó pénz ennélfogva mindig ártatlan vérrel van beszennyezve. Több bátorság kell a béke megőrzése érdekében lemondani a könnyű haszonról, mint egyre kifinomultabb és hatékonyabb fegyvereket eladni. Több bátorság kell a béke kereséséhez, mint a háborúhoz. Több bátorság kell a találkozás előmozdításához, mint a konfrontációhoz; a tárgyalóasztalhoz való leüléshez, mint az ellenségeskedés folytatásához.

Ahhoz, hogy a béke valósággá váljon, el kell távolodnunk a háború legitimitásától: ha ez érvényes is volt a korábbi időkben, amikor a háborúk kiterjedése korlátozottabb volt, a mi időnkben a nukleáris és tömegpusztító fegyverekkel a csatatér gyakorlatilag végtelenné vált, a hatások pedig akár végzetesek is lehetnek. Eljött az idő, hogy határozottan „nem”-et mondjunk a háborúra, hogy kijelentsük, a háborúk nem igazságosak; csak a béke igazságos: egy stabil és tartós béke, amely nem az elrettentés bizonytalan egyensúlyára, hanem a minket összekötő testvériségre épül. Valóban, mindannyian testvérek vagyunk, akik ugyanazon a földön járunk, egyetlen közös otthonban lakunk, és nem sötétíthetjük el az eget – ami alatt élünk – a nacionalizmus felhőivel. Hova jutnánk, ha mindenki csak magára gondolna? Tehát azoknak, akik a béke építésére törekszenek, a testvériséget kell előmozdítaniuk. A béke építése olyan mesterség, amely szenvedélyt és türelmet, tapasztalatot és előrelátást, kitartást és elkötelezettséget, párbeszédet és diplomáciát igényel. És meghallgatást is: meghallgatni azoknak a sírását, akik a háborúk miatt szenvednek, különösen a gyermekekét. Könnyes szemük ítélkezik felettünk: a jövő, amelyet számukra készítünk, a jelen döntéseink bírósága lesz.

A béke lehetséges, ha valóban akarjuk! Ebben a Biztonsági Tanácsban meg kell lennie a béke „alapvető jellegzetességeinek, amelyeket a békéről alkotott téves elképzelés könnyen elfeledtet. A békének ésszerűnek, nem szenvedélyesnek; nagylelkűnek, nem önzőnek kell lennie. A béke nem lehet tétlen és passzív, hanem lendületes, aktív és progresszív, ahogyan a kinyilvánított és méltányos emberi jogok által támasztott jogos igények a béke új és jobb kifejezésmódjait követelik. A béke nem lehet gyenge, alkalmatlan és szolgai, hanem erősnek kell lennie az erkölcsi okok tekintetében, amelyek a békét igazolják, és a nemzetek szilárd támogatásában, amelyeknek fenn kell azt tartaniuk”. [4]

Még van időnk arra, hogy új békefejezetet írjunk a történelembe: ezt úgy tudjuk megtenni, hogy a háború a múlthoz tartozzon, ne a jövőhöz. A Biztonsági Tanácsban tartott megbeszélések ezt a célt szolgálják. Egy szót szeretnék ismét hangsúlyozni, amit szívesen ismételek, mert döntőnek tartom: testvériség. A testvériség nem maradhat egy elvont gondolat, hanem valós kiindulópontnak kell lennie: ez valóban „az ember alapvető dimenziója, aki egy kapcsolati lény. Ennek a kapcsolati jellegnek az éber tudatosítása arra késztet bennünket, hogy minden egyes emberre igazi testvérként tekintsünk és úgy bánjunk vele; e nélkül lehetetlenné válik az igazságos társadalom, a szilárd és tartós béke megteremtése”. [5]

A békéért, minden békekezdeményezésért és békefolyamatért biztosítom Önöket támogatásomról, imáimról és a Katolikus Egyház minden hívének imájáról. Teljes szívemből kívánom, hogy ne csak a Biztonsági Tanács, hanem az egész Egyesült Nemzetek Szervezete, annak tagállamai és minden egyes tisztviselője mindig képes legyen hatékony szolgálatot tenni az emberiségnek, vállalva a felelősséget nem csak a saját, hanem mindenki jövőjének megőrzéséért; és most bátran, félelem nélkül tovább növelje azt, ami a testvériség és a béke előmozdításához szükséges az egész bolygó számára. „Boldogok a békeszerzők” (Mt 5,9).


[1] Ferenc pápa, Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének tagjaihoz intézett beszéd, 2015. szeptember 25.

[2] Ferenc pápa, Üzenet a béke XLVII. világnapjára, 2014. január 1.

[3] Vö. Ferenc pápa, Fratelli tutti, 11.

[4] VI. Pál, Üzenet a béke VI. világnapjára, 1973. január 1.

[5] Ferenc pápa, Üzenet a béke XLVII. világnapjára, 2014. január 1.

Fordította: Hollósi Judit

Forrás: vatican.va / Magyar Kurír

MEGOSZTÁS