Úrnapi gondolatok Sárközi Sándor piarista szerzetespaptól. A felvételek a kolozsvári ünnepségen készültek.
Az utcáról jövünk ide mindannyian, a zajos és kábult, jóllakott és mégis éhes, Isten-nélküli utcáról. Fiesztái vannak, de igazi ünnepe alig. Ezért is jöttem a templomba, hogy összeszedjem valahogy magam, és „így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén”. Istenen, szereteten és az utcán…
A láthatatlan Isten. Isten léte, és ami többet jelent, jelenléte, sajnos nem evidens. Nem magától értődő, és egyáltalán nem átütő erejű. „Szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap.” Pedig feltárja magát, jelzéseket ad az embernek: százezer évek óta, az égbolt és a csillagvilág tágasságában, az élet végességében; évezredek óta az üdvtörténet és a drága Jézus-esemény kinyilatkoztatásaiban; valamint mindennap, a személyes Gondviselés sejtéseiben, tapasztalataiban. Minél többet ismerünk meg belőle, annál inkább vágyunk rá. De mégis láthatatlan marad, megfoghatatlan, nem érzékelhető.
Isten intimitása. Nemcsak jeleket ad, hanem vallomásokat is. Képzeletünket felülmúló, nem remélt, rendkívüli vallomásokat. Szeretetünk, és az ő szeretete is, szemérmes. Szerelmét vallomásként mondja, de csak az odaadó, szerelmes szívnek. Néha közvetlenül is, de csak néha. A Szentlélek örömteli érintéseinek vallomásait, éhes, nyugtalan, sebzett lelkünkben. Néha engedi, „hogy mennybe lásson”. Csakhogy ennél többször is szólni akar. Mindig! De közvetetten, rejtett módon: a falat kenyérben. Mintha ezt mondaná: a tenyeredre vehetsz. Nézd, ilyen vagyok, egy falat kenyér számodra, ez a lényegem. Ha értékelni tudsz, és nem zsongított el a komfortvilág és „ego”-d, akkor érteni és értékelni tudsz. Felfoghatatlan vagyok, de a tenyeredbe foghatsz. És vegyél is a tenyeredre. Jóllehet én hordozlak téged a tenyeremen; és a véres világot, bár vérezve; és az egész univerzumot. Akkor is hordozlak, ha nem érzed és nem így gondolod.
Az utca. Az intimitáshoz a rejtek illik. Miért hordozzuk meg hát az utca zajában? Mert Isten, a kenyér — az utca számára van, a mindig éhes ember számára. Az étel nyelvén szól Isten az újra meg újra, mindig, haláláig megéhező embernek. Arról, hogy tud éhségeinkről, és hogy ezt tudja és akarja csillapítani, és hogy Kenyere és Lelke nélkül éhen halunk. Drága kenyér, feláldozott test, de ingyenes. Nem az utcán őrizzük-imádjuk a kenyeret. De mégis az utca számára van, ahol mindannyian járunk-kelünk, „lelkek és göröngyök közt botolva”. Nem triumfálva visszük, nem is szégyenkezve, hanem hálás, vallomásos lélekkel.
Sárközi Sándor piarista
