Grado – Salas 22,84 km
Ma sem volt piskóta, pedig már nagyon várom…
Rögtön belevágok a közepébe. A tegnapi házi a téma. Az egyik feladatot többen eltalálták, vagyis tudták. A faházikók gabonatárolók, és a kő gallérok azt a célt szolgálják, hogy a kártevő rágcsálók ne tudjanak felmászni. Ma úgy mondanánk, hogy bio egérriasztó. A második feladat egy kicsit nehezebb volt. A kérdés úgy hangzott: miért kellett nekem bocsánatot kérni Szent Euláliától? Annyit sikerült még nehezítenem a feladaton, hogy elfelejtetten feltölteni az ide vonatkozó képet. Persze minden osztályban van egy okoska, aki még a tanárnál is többet tud (elég idegesítőek szoktak lenni). Most is volt. Nevet nem mondhatok, mert manapság nagyon komolyan veszik a személyes adatokkal való visszaélést, és még az is meglehet, hogy Nagy Krisztina megharagudna. Szóval névtelenül valaki megoldotta a feladatot kép nélkül is. Azért kellett bocsánatot kérnem Szent Euláliától, mert a neki szentelt templom romjai 300 méterre voltak balra, a főút pedig jobbra ment. 300 méter oda, 300 méter vissza, ezért úgy gondoltam, könnyebb bocsánatot kérni, mint elmenni addig. Pótolom a tegnapi mulasztást és ez lesz az első kép, amit feltöltök.
A mai napról röviden annyit, hogy 99-szer mentem fel és le (azért 99, mert ha 100-at mondtam volna, senki sem hitte volna el), gyalogoltam autópálya mellett, alatt és fölött. Volt sok erdős rész, meg mező felváltva.
Ha bővebben kell elmesélnem a mai napot, az nagyon izgalmas lenne. Remélem, mindenki jól ül, mert kezdem.
Reggel kinyitottam a szemem, megdörzsöltem és ránéztem az órára. Most kicsit előre tekerek. Ahogy elhagyja az ember Grado városát, rögtön kezdődik az emelkedő. Semmi udvariasság, semmi fokozatosság. Olyannak éreztem magam az első 5 kilométeren, mintha repülő lennék. Nem azért, mert olyan gyors voltam, hanem olyan szögben kellett mászni, mint ahogy a repülő emelkedik felszállás után. Persze mondanom sem kell, neki könnyebb dolga van. Megosztom a pulzus adatokat is. 155 volt a maximum. Mondtam magamban, ha sikerülne valami rekordot dönteni, akkor lehet, hogy a névrokonomtól kapnék oklevelet a mennyország kapujában. A díjátadás érdeklődés hiányában elmaradt. Más viszont átvehette. Megtaláltam az első emléktáblát ezen az útvonalon. Megálltam előttem, és elmondtam egy Miatyánkot. Nagyon jol esett ez az imádság és főleg az, hogy nem kellett menni közben. Így van az életben is. Az imádság nem elfecsérelt idő. Új erőre kapunk és megyünk tovább.
Nemsokára megütötte a szemem egy közlekedési tábla, amelyre valaki az írta, hogy soha ne állj meg az olvasással. Szóval kérek mindenkit fogadjon szót.
Újabban több szemetes kukán is láttam a sárga nyilat. Mindig nevetek magamban, mert ha jön egy új kukás és fordítva teszi oda a kukát, utána neki legalább egy hétig anyák napja lesz.
Pár napja megismerkedtem két holland férfival. Amikor mondtam nekik, hogy pap vagyok, az első kérdésük az volt, hogy tudok-e vízből bort csinálni. Jópofák ezek a hollandok.
Nem értem, miért kell nekem ilyen sokat írni? Befejezésül jöjjön a házi. Tudom,
hétvégére nem illik házit adni, de én megpróbálom. Három kérdés, mint a mesében.
- Melyik építmény készült 1757-ben?
- Hol van az elveszett cipő?
- Milyen ásványvizes palackban cipelem a vizet? (Ez vajon nem számít reklámnak?)
Ultreia e suseia!
Ui. Vannak dolgok, amiket kifelejtek.
- Megkóstoltam a Sidra-t és mondtam, hogy írják fel, hogy én kétszer ittam: először és utoljára.
- A visszavágót Woody Allen nyerte Mafalda ellen (94-92). Úgy látom, döntő játszma következik.
