A tápanyagainak köszönhetően a „folyékony kenyér” becenevet kiérdemlő italt a szerzetesek fejlesztették tökélyre, ma is folytatva a több mint ezeréves hagyományt.
A sör szó hallatán a legtöbb ember előtt a különböző márkák, a barátaikkal való hűsülés ötlik fel, mások előtt a szerzetes kolostorok sejlenek fel. Ha az ital jobbá tételéhez nagyban járultak is hozzá, magát a sört nem a szerzetesek találták fel. A sörfőzés mestersége jóval megelőzi a kereszténységet. A régészek 13 000 éves leleteket is találtak az izraeli Haifa mellett, de Kínában és Egyiptomban is vannak sörfőzésre utaló jelek a Kr.e. 5000 körüli időkből. Scott Mertie sörtörténész szerint a sör hazája a Közel-Kelet, hódító hadjárataik során innen hozták és terjesztették el Észak-Európában a rómaiak.
Az ókori Római Birodalomban a sörfőzés jellemzően otthon zajlott. A teendők nagy részét a nők végezték, hogy némi plusz pénzre tegyenek szert. Ekkor még igen kevés alapanyag állt rendelkezésükre, így bármit felhasználtak, amit a ház vagy a gazdaság körül találtak. Higiéniai ismereteik is kívánnivalót hagytak, ami gyakran rossz minőségű sört eredményezett. Az ötödik században, amikor a Római Birodalom hanyatlásnak indult, a bencések kolostoraiban alakultak ki a mezőgazdasági, oktatási, irodalmi és művészeti központok. Benedek reguláját követve önellátó életmódot folytattak, maguk készítették a sajtot, mézet és sört, utóbbi előállítását jó ideg elsősorban ők végezték Európa-szerte. De nem csak saját fogyasztásra termeltek: gondoskodtak a szegények, valamint az arra járó vendégek és zarándokok élelmezéséről is.
A középkor kolostorainak sörfőzdéiben három különálló részleg volt található, mindenikben más minőségű ital készült: egy a vásárlóknak és utazóknak, egy a szegényeknek, egy pedig a szerzeteseknek. A kolostorok jelentőségének növekedése és a víz szennyezettsége miatt a szerzetesek söre iránti kereslet egyre nagyobbá vált. A kolostorok rendelkeztek a sörfőzdék építéséhez és működtetéséhez szükséges forrásokkal, így a kor nagyüzemi sörfőzőivé váltak. Biztonságosabb lévén a víznél, a középkorban a sör volt a legfogyasztottabb ital Európában, szinte mindenki, gyerekek és idősek egyaránt éltek vele, de a nagyböjti és adventi időszakokban a szerzetesek számára is ez jelentette a legalapvetőbb táplálékot. Külön böjti használatra fejlesztették ki a dobblebock sört.
A szerzeteseknek tehát nem céljuk, sokkal inkább megélhetési eszközük volt a sörfőzés. Istenért dolgoztak, ez pedig megkövetelte a komoly hozzáállást és a lehető legjobb minőség előállítását. Katonai precizitással végezték munkájukat, nyomon követték az eredményes eljárásokat, gondosan feljegyezve a recepteket, fáradhatatlanul dolgoztak söreik jobbá tételén. Ugyancsak ők fedezték fel, hogy a komló, amellett, hogy kiegyensúlyozza a maláta édességét, tartósítószerként is működik. Ez lehetővé tette a kolostorok számára az ital hordókban tárolását és más közösségekbe szállítását, lépést tarthattak az egyre növekvő igényekkel.
A komló ezen titkáról azonban okosan hallgattak. A középkorban, amikor az oktatáshoz való hozzáférés korlátozott volt, a kolostorok az akadémiai és tudományos feltárás központjaivá váltak. Nem meglepő tehát, hogy a sör víznél való biztonságosabb voltához az új alapanyag és a kolostorok által bevezetett egészégügyi gyakorlatok is hozzájárultak.
A szerzetesek időről-időre elhagyták régi kolostoraikat, hogy újakat alapítsanak, magukkal vivén sörreceptjeiket is, elterjesztve az ital főzésének tudományát. Egyes kolostorok monopóliummal is rendelkeztek a sör értékesítésében. Így volt ez a prágai Břevnov-kolostor esetében is, amelynek sörfőzdéje 993-ban épült. Monopóliumukat IV. Ince pápa (1243-1254) helyezte hatályon kívül. Egy másik érdekesség a Szent Gál-kolostor alaprajzának története. Az egyetlen jelentős építészeti rajzot, amely túlélte a Római Birodalom bukása utáni 700 éves időszakot, 820 körül vetették papírra. A tervből azonban csak a sörfőzde valósult meg. Az ennek mintájára épült kolostori sörfőzdékben az átlagos napi termelés körülbelül 100 gallont (378 litert) tett volna ki. A világ legrégebbi, folyamatosan működő sörfőzdéjét a Weihenstephan Bencés Apátságban hozták létre 1040-ben, a főzde így tovább üzemelt, mint maga a kolostor, melyet Bajorország 1803-ban feloszlatott. Élettartama szorosan vetekszik a szintén bajorországi Weltenburgi Apátság sörfőzdéjével, melyet 1050-ben alapítottak, ám ebben a termelés folyamatossága 1803-ban megszakadt, mígnem 1842-ben az apátsággal együtt újraalapították.
A sörfőzők védőszentje, Metzi Szent Arnold vagy Arnulf (580-640) egy pestisjárvány idején meg akarta győzni Oudenburg lakóit, hogy víz helyett sört igyanak, ezért megáldotta a sörfőzéshez használt bográcsot. Tettével életeket mentett. A város számára világossá vált, hogy a szerzetes söre az élet, a víz pedig a halál.
Kildare-i Szent Brigitta, Írország egyik védőszentje, rendalapító és sörfőző volt, számos, sörrel kapcsolatos csodát tulajdonítanak neki, mint amilyen egy hordónyi sörből tizennyolc kolostor ellátása. Egy másik alkalommal egy lepratelepen a piszkos fürdővizet cserélte sörre.
A kolostorépítés a 13. századtól kezdett hanyatlani. A fejlődő urbanizáció egyre inkább megváltoztatta azt a feudális rendszert, amelybe a kolostorok integrálódtak, meggyengítve gazdasági és társadalmi helyzetüket. Ehhez a visszaeséshez járult hozzá a koldulórendek megalakulása – a ferencesek 1209-ben, a domonkosok 1213-ban jöttek létre –, akik a szerzetesi élethez nyújtottak lelki alternatívát. Ennek nyomán a sörfőzést fokozatosan átvették a világiak, a marginalizáció pedig tovább folytatódott. A 16. században a protestáns mozgalmak kolostorokat zártak be, VIII. Henrik Anglia minden kolostorát elnyomta. A felvilágosodás korának racionalizmusa haszontalannak tartotta ezeket az intézményeket, és a francia forradalomtól kezdve a világi kormányok elnyomásnak vetették alá a kolostorokat. A folyamatos visszaszorítás eredményeképp 1815-re mindössze 30 kolostor maradt Európában. Ám a történet ezzel még nem ért véget. A kolostorok újra fellendültek, nem különben részvételük a sörfőzésben. Ma körülbelül egy tucat trappista kolostor üzemeltet sörfőzdét, melyek közül a legrégebbiek a 16. század végiek, míg a többiek a 19. vagy a 20. századbeliek, s híresek belga stílusú söreikről.
A kereskedelmi sörfőzdék által megsértett szerzetesi identitásuk elleni küzdelem részeként a kolostorok létrehozták az Authentic Trappist Product címkét. Sokak ma a szerzetesi sörfőzést ezekkel a trappista termékekkel azonosítják.
A belgiumi Westvletereni Szent Szixtusz Apátság gyártja a Westvleteren 12 nevű sört, amely a hírek szerint a világ legjobb és legkedveltebb söre. A sör első amerikai importálása során egy hatos csomag állítólag 85 dollárért cserélt gazdát.
A szerzetesi gyökerekkel rendelkező, világi sörfőzők ma is folytatják a hagyományt, köztük az Augustiner, a Paulaner és a Smithwick. De még manapság is a szerzetesek állítják elő a piac legelismertebb söreit. A szerzetesek és a sör együttes története Szent Benedekkel kezdődik és ma is folytatódik szülővárosában, az olaszországi Norciában. A Szent Benedek-kolostor főként amerikaiakból álló szerzetesközössége 2012 óta főz sört, és felismerte, hogy ez nemcsak az anyagi önellátást teszi lehetővé, hanem azt is, hogy „az evangélium hirdetése nélkül hirdessék az evangéliumot”. Sörükkel azokat képesek így megszólítani, akik tapasztalatok hiányában vagy az egyházról, papokról szerzett negatív élményeik miatt elfordultak a vallástól. A szerzetesekkel való beszélgetés egy számukra komfortos formában valósulhat meg a sör mellett, lehetőséget adva a lelki növekedésre, még akkor is, ha nem ezt keresik. Anélkül tapasztalják a kereszténység pozitív voltát, hogy szerzetesekké, papokká válnának.
Többször esett meg, hogy egy testvér hazalátogatásakor szóváltás közben derült fény arra, hogy sörfőzéssel is foglalkoznak a norciai kolostorban. A beszélgetőpartner ekkor azonnali érdeklődést tanúsított és intenzívebben vett részt a beszélgetésben. A párbeszéd végén pedig már Jézusról és az igazságról folyt a szó… A norciai Birra Nursia tehát híven teljesíti evangelizáló feladatát, amint azt a szerzetesek mottója is sugallja: Ut laetificet cor. Hogy a szív örüljön!
Kovács Panna
