Darvas-Kozma József címzetes esperest, a csíkszeredai Szent Kereszt-egyházközség plébánosát kértük, mutassa be a gazdag lelki és kulturális életet élő közösséget. A bemutató rövidebb, szerkesztett változatát a Vasárnap február 18-ai lapszámában olvashatták.
Jelen létünk
Csíkszereda valamikor az egyházmegye legnagyobb plébániája volt, míg meg nem osztották 1995-ben. Ezt követően is két nagy plébánia jött létre a Szent Keresztből, az új a Szent Ágoston, és maradt a régi plébánia vagy fő plébánia. De ez a megnevezés csak azt jelzi, hogy a régebbi iratok itt találhatóak. Tízezer fölött volt a hívek száma, most már tízezer alá csökkent, mert nagyon sokan külföldre távoztak, például ideiglenesen körülbelül hatszáz fiatalunk tartózkodik Angliában és Németországban. A jelen lévő hívek pedig hétköznap és vasárnap elvárják, hogy rendelkezésükre álljunk, szolgáljunk. Hétköznap reggel fél hétkor kezdődik – így mondom – a hivatalos hitélet. Szentmise van hétkor is, a szentmiséket a Szent Kereszt-templomban tartjuk. Este hat órakor szintén szentmisét tartunk, de már azt a Milleniumi templomban. Általában hét közben olyan négy-öt százan vesznek részt a szentmisén. A vasárnap pedig az nagyon igénybe vesz bennünket. Hét órakor kezdünk a Szent Kereszt-templomban, utána a Milleniumi templomban nyolc órakor, fél tízkor, tizenegykor, negyed egykor, délután ötkor és este hét órakor van szentmise. Nagyon érdekesen alakult ki a délutáni szentmisék rendje.
Egy időben csak vasárnap hat órakor volt szentmise, a fiatalok kérték, hogy legyen egy órával később. Előre meghirdettem, szavazás lesz, későbben legyen-e vagy ne. Az indoklásuk részben az volt, hogy ha eljönnek a nyáron az esti hetes misére, utána még a városban szét tudnak nézni. Ha pedig télen a városban szétnéznek, eljönnek az esti misére, mert onnan mennek haza. Akkor háromszáz fő körül szavaztak arra, hogy legyen hét órakor, és vagy kétszázötvenen szavaztak úgy, hogy legyen ötkor. Így egy mise helyett már kettő lett, az esti hetes szentmise, az télen-nyáron ekkor órakor van, ez a fiataloké. Ez volt az öt órás az inkább a családosoké . Ezen kívül van a püspöki kápolnában is van két szentmise. Fél kilenckor vasár- és ünnepnap, és délután négy órakor. A város délkeleti részében lakók, főleg az idősek, szívesen látogatják azt, de fiatalok is szívesen mennek oda. Ezen kívül a Deszkatemplomban, Szécsenyben, az erdő alatt, innen, a központtól három és fél kilométerre van egy kertvárosrész, ott minden vasárnap tíz órakor várjuk szentmisére a híveket. A kórházban is van szentmise este fél hatkor. Ez azt jelenti, hogy tizenegy szentmise van a plébániánk területén, tehát nem lehet elkésni egy szentmiséről sem.
Hát ezen kívül vannak a keresztelők, esketések, temetések… a tavaly nyolcvan párt eskettünk, hát eléggé jó szám ez, a keresztelés is régebb duplája volt, mint a temetés, de most éppen a fiataloknak eltávozása vagy távolléte miatt ez is egy kissé megcsappant, de körülbelül harminc-negyven százalékkal többet szoktunk keresztelni, mint ahányat temetünk.
Közösségi élet
Minden héten keresztelői felkészítőt tartunk, ez pénteki napra, öttől hatig van leszögezve. A házassági felkészítőt, jegyeskurzust már másfél-két évtizede, hogy beindítottuk. Ez általában nyolchetes, szerdán tartjuk, mindig két órát, egy tízperces szünetet beiktatva, és általában tizenöt-húsz pár jelen szokott lenni. Évente három ilyen kurzust tartunk szakemberek bevonásával, s itt alapoztam én a Krisztus-hívő világiakra, akik jártasak a pszichológiában meg a családi életet is belülről, férjként és/vagy feleségként ismerik, jó tanácsaikat megosztják a házasulandókkal. A lelkiségi csoportok, amelyek egyházmegyénkben működnek, itt is megtalálhatóak. Ezen belül vannak heti rendszerességgel összegyűlő csoportok, például a Mária-légió tagjai szerdánként négy csoportban találkoznak, a Cursillo lelkiség tagjai is legalább három csoportban találkoznak, az Élet a Lélekben karizmatikus imacsoport, szerdánként, az esti mise után találkoznak, a Rózsafüzér Társulat tagjai tizenhét éve minden reggel hat órakor, délben és az esti szentmise előtt a templomban vannak, s a rózsafüzért elmondják, akárcsak a Mária-légiósok.
A lelkiségek összefogva engesztelő szentségimádást is végeznek, keddtől péntekig az esti szentmisék után kilencig. Aztán van a Jézus Szíve Férficsoport, amely az Actio Catholicából maradt ránk a 40-es évekből, minden első pénteket megelőző csütörtökön szentségimádást tartanak, utána pedig szentmisén is részt vesznek. Sokat tanultunk a szatmári Munkás Szent József Férfiszövetségtől, mert 2003-ban eljöttek hozzánk, és az ő biztatásukra hoztuk létre hivatalosan, bejegyeztetve a Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetségét. Ez a férfiszövetség kéthetente szokott összejönni, és mindaz, ami a társadalomban gond, probléma, megoldásra vár, megtárgyalják, illetve önképzés is van. Például velük együtt kezdeményeztük 2005-ben a Márton Áron-szoborcsoportot, amelyet a város felkarolt, ugyan nem abban a formában, ahogy 2005-ben Makovecz megálmodta és eltervezte, de mégiscsak létrejött, 2016 pünkösdjén történt meg a felavatása. Most pedig Fodor Sándor író szobrának létrejötték is aktívan támogatjuk, gyűjtési akcióval, ezt a Székelyföld folyóirat is meghirdette. Viszont javaslatokkal élünk az önkormányzat fele, és általában a férfiszövetség jelöl önkormányzati képviselőket, akik a keresztény értékrendet, a mi szempontjainkat előterjesztik vagy éppen védik.
Segítő kezek
Ezt a sok tevékenységet elég sokan végezzük, mert három pap munkatársam van, a kórház is hozzánk tartozik, ott György Imre tisztelendő négy éve a lelkész. Megvan, hogy a nap melyik szakában megy ki kórházba, vagy ha sürgős esethez hívnak, akkor bármelyikünk megy. Az iskolába is bejárunk, Tódor Attila feladata ez, akkor Șcheianu Ciprian tisztelendő hittanórákat tart, de mindeniknek van hittanórája. Az elsőáldozókkal és bérmálkozókkal rendszeresen én foglalkozok. Ekkor az kerül középpontba, hogy mi az irgalmas Istennel találkozunk, és életünk alapja a szeretet, erre vagyunk hivatva. Ezért szívesen is gyónnak a gyermekek, fiatalok. Egy évben kétszer vagy háromszor az iskolások eljönnek, s akkor vagy 1600-2000 gyermek elvégzi a szentgyónását. Ezt is közösen szoktuk végezni, sőt besegít Tamás József püspök, Sárközi Sándor piarista, illetve s a pálosok Hargitafürdőről. A lelkiségekkel is így vagyunk, mindenikünk be van osztva, hogy melyik lelkiségi csoporttal foglalkozik, és neki jelen kell lennie. Szeptember elején minden munkatársamnak adok egy összefoglalót, hogy mit várok el tőlük. hiába tudják már, mindig frissítjük az információt.
Ha valamit el akarunk érni, akkor mi keményen össze kell dolgozzunk. Ha nem tetszik, akkor bárki kérheti az elhelyezését, de itt csapatban működünk, így kell mondjam, hogy szentháromságos modell alapján szoktunk dolgozni. Elvem, hogy merjünk kezdeményezni, befogadók lenni és együtt dolgozni, munkálkodni. Ez a titka annak, hogy ha valaki segítségre szorul, azonnal mellé tudunk állni, és nem azt nézzük, hogy ez az én feladatom, vagy nem. Tizenhárman vagyunk itt a plébánián fizetéses alkalmazottak. Amelyből kettő lelkipásztori asszisztens a kórházban, 23 osztályt végiglátogatnak. A kórházakkal nagyon jó a kapcsolatunk, a betegek világnapja alkalmával mindig gyűjtést rendezünk a templomokban valamilyen kórházi célra, ebbe a protestánsok is bekapcsolódnak. Tavaly így közösen székeket vásároltunk az egyik kórházi osztály részére, azelőtt ágyat a sebészet részére. Az ökumeniát is komolyan vesszük és tartjuk.
Három emberünk az irodában, három hölgy és a pénzügy, könyvelési és adminisztratív ügyeket végzik, két sekrestyésünk van mert ennyi misét nem lehetne és a két templomot megoldani és két kántorunk, az egyik kántor karnagy, most készülünk az ifjú negyedik, ötödik osztályosokból gyermekkórust. Eddig felnőtt kórusunk van és most toborozzuk akarjuk indítani a tavasszal a plébániai gyermekkórust, egyszer volt de egy olyan két évet tartott mert nem bírta a kántor egyedül. Most már eljutottunk oda hogy most már a gyermekkórust akarjuk.
Aktív közéleti jelenlét
Mindig is a köz- és vallási élet kapcsolatára törekedtünk. Amikor a huszadik évemet is megkezdtem a szórványban, Nyárádtőn, ahová tizenegynéhány falu tartozott, összesen 670 hívő volt ott. Ott is mindig az egységet próbáltuk életre hívni, életben tartani, a közösségépítésre törekedtünk függetlenül attól, hogy melyik oldalról jött a kezdeményezés. Ami egyszer a közösségnek használt, azt ott mindig támogattuk. Ott nagyon sok sikerélményem volt, akárcsak itt például a templomépítéskor. 2001. szeptember végétől épült, 2003. októberbe szentelték föl. Amikor elkezdtük, pénzünk nem volt, de Isten megsegített, imádkoztunk, dolgoztunk, és az embereken keresztül az Úristen megsegített. A gimnázium följavításársa is 2008-ban pályáztunk az önkormányzattal összetársulva, és ez is sikertörténet lett. Az év nyarán a gazdasági krízis miatt nagyon sokan munkanélküliek lettek, de a gimnázium feljavításánál 2011-ig kétszáznál több családnak „kenyeret” biztosítottunk. Ugyanakkor helybéliek dolgoztak, itteni vállalkozók, akik szembe kell nézzenek a város lakóival, hogy milyen munkát is végeztek, emiatt is minőség szempontjából nyertünk, mert nagyon jó munkát adtak ki a kezük alól, az itteni munkásoknak megélhetésük volt, a munkások fizetése után adó is volt, amely az önkormányzathoz jutott vissza. Azt gondolom ebből mindenki jól jött ki. Azt keressük a továbbiakban is, hogy függetlenül a vezető személyétől, vallásától, ami egyszer jó és hasznos a közösségnek, azt a férfiszövetséggel támogatjuk.
Lételememnek tartom a közéletben való aktív jelenlétet, hiszen a kovászt mindig a vízben kell elgyúrni. Az evangéliumot nem a templom fala között kell őrizni, az legfennebb a kovásztároló üveg lehet, ahonnan ki kell vinni, elgyűrni az életben. Igazából onnan indul ez az egész, hogy a szociális érzékem elég erős. Részben ezt a régi rendszernek köszönhetem. Édesapámat 1953-ban a Duna-csatornához vitték, a családunkat azzal büntették, hogy középiskolát nem végezhet senki. Nyolcadik osztály után két évet otthon voltam, a téeszben dolgozta, mert nem vettek fel sehova. Ha fölvettek is, nem adtak tartózkodási engedélyt. Besztercéről hazaküldtek, Gyulafehérváron sem adtak ideiglenes tartózkodási engedélyt, csak harmadszori nekirugaszkodásra, miután 1977-ben Ceaușescu ezeket a szigorításokat eltörölte. A téeszbeli munkám elég tanulságos volt, tizennégy fejőstehenet gondoztam, reggel-este fejtem, az állatgondozók körülbelül fele legényember volt, a többi házas, s ott mindenféléről szó került, a mulatságról is, de arról is folyt a szó, milyen nehéz körülmények között élnek családok. Engem ez aztán mindig foglalkoztatott, hogy kérjük, „a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, de azért nekünk is a részünket meg kell tennünk. Amikor Nyárádtőre kerültem, 1981-ben egyedül én voltam ott munkakönyves alkalmazott. Amikor eljöttem, tizenhárom munkakönyvest hagytam ott. Ott 1990 után az egyháznak a földjeit visszapereltem, vásároltam is, és egy mezőgazdasági egységet hoztam létre, gépeket is szereztünk, úgy hogy kilencven hektáron gazdálkodtak végül. Asztalosműhelyt és egy szállítócéget is létrehoztam ott, Kelet-Németországból tíz IFA-kocsit hoztunk be. Mindezt azért, hogy az ott élők ne menjenek el, ne legyenek a másoknak a szolgái. Ha a mindennapi kenyérért meg kell hunyászkodnia egy férfinak, nem tud gerinces lenni, mert a kenyerével s a családja életével játszik, kiszolgáltatott. Éppen ezért az első osztályos gyerektől a nyolcadikosokig mindtől megkérdeztem: mi szeretnél lenni. Nekünk nem engedték azt meg a szórványban, hogy terjeszkedjünk, építkezzünk, vállalkozzunk. Nekünk csak egyet lehetett, szellemileg nőni. Amikor eljöttem, a nyárádtői száznyolcvan hívemből 16 egyetemista volt.
Csíkszeredában a férfiszövetség keretében itt is a különböző vállalkozókat támogatom, és elmondhatom, magyarországi feltalálókkal is szoros kapcsolatban állok, és van olyan találmány, ami a világon egyedülálló. Majdnem százötven országra nézve le van védve, és gondolom, hogy nyáron majd erről is hallhat a világ, mert ennek üzembe helyezése által munkahelyet szeretnénk a Székelyföldön teremteni. Mert valamit kell csinálni! 1995-ben a marosvásárhelyi törvényszéken bejegyeztettem a Mens Sana Alapítványt, nyolc minisztérium engedélyére szükség volt ehhez, mert olyan sokféle tevékenységre készültünk, és ez jó is volt, mert tavaly a magyar állam segítségével létre tudtuk hozni a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát. Azért támogattam a jégkorongot, mert Csíkban gyermekkoromban is jártunk az Olt jegére játszani, azon kívül a régi csíkszentsimoni szeszgyár mellett volt jégpálya is, és külön hokicsapata volt a falunak. A székelyekben mindig van küzdőszellem, és itt pedig le tudják az energiát vezetni. A hokiakadémiát ezért is támogatjuk, illetve a Márton Áron Tehetséggondozót, a futballakadémiát is, annak érdekében, hogy minél több lehetőséget, minőségi kibontakozási helyet kínáljunk a fiataloknak.
Emlékszem, az első éveim valamelyikében elsőáldozás volt vasárnap, és másnap este a szentmisére robog be egy gyermek, aki elsőáldozó volt. Adnám rá a ministránsruhát, hát azt mondja, pap bácsi, kéne gyónjak. Mondom neki, hát a tegnap voltál csak elsőáldozó! Azt mondja, igen-igen, de voltam hokimeccsen. Mondom neki, jaj, hát az nem bűn, te! Igen igen, pap bácsi, de én is olyanokat kiabáltam.
Sajtóapostolság
Antal József plébános, később főesperes 1947-ben indította az Egyházközségi Apostolt. Négy szám jelent meg és beszüntették, a plébánost pedig bebörtönözték. Az egyházközség múltja után kutatva találtam meg az újságot, és ennek a történetét is. Érdekességképpen elmondom, itt jelent meg a világosság rózsafüzére először nyomtatásban. Erdő Péter bíboros a csíksomlyói búcsún beszélve idézte, hogy Amerikában, a Magyarok Vasárnapja lapban olvasta, hogy a Székelyföldről terjedt a világosság rózsafüzére, és itt tényleg megtaláltuk. Egy februárban az új rózsafüzér titkait Csíkszeredában és Zsögödön is bevezették. Kis eltéréssel, lényegében ugyanaz a szöveg, mint a mai. Hogy honnan került ide, azt nem sikerült kinyomozni. Az Egyházközségi Apostolnál ugyanazt a beosztást próbáltuk megtartani, ami az eredetiben is volt: az első oldalon mindig vasárnapi üzenet van, a három olvasmány aktualitását akarjuk kifejezni. A második oldal tanító rész, a harmadik az egyházközség életére, eseményeire vonatkozik, a negyedik oldal a kis aposol, amely a gyermekeknek szól.
Ezen az oldalon 2004 októberétől minden számban kérdések vannak, és a választ beküldő gyerekek neve megjelenik a következő számban, és közöttük kis ajándékot is sorsolunk: 5 lejt tartalmazó boríték a nyeremény, tíz megfejtésig három-négy, utána arányosan több. Volt, amikor százvalahány megfejtés jött be, úgyhogy az oldalt majdnem teljesen a nevek töltötték ki. Ugyanakkor a kérdésekkel olvasásra oróbáljuk nevelni őket, mert ahhoz, hogy a hat kérdésre tudjon válaszolni, legalább két oldalt el kell olvasnia. Azzal, hogy a választ leírja kézzel, gyakorolja a helyes és szép írást is. A választ pedig csütörtök reggelig be is kell küldenie vagy hoznia, ezzel pedig a pontosságra próbáljuk nevelni, arra hogy vannak határidők is. Mert az élet erről is szól. Plusz megjelenik az újságban a neve, ez pedig már sikerélmény, meg tudja mutatni a nagyszüleinek, rokonoknak, akiknek ezzel örömet szerez. Föltesszük a világhálóra a lapot, a neve ott is olvasható. Nagy valószínűséggel a vasárnapi fél tízes szentmisére is eljön, akkor van a sorsolás. Ha pedig nyer, azzal mit is tud kezdeni? Azért volt ez az ajándék kitalálva, az 5 lej, mert a plébániával szemben van egy cukrászda, ahol kürtőskalácsot árulnak, ami épp ennyibe kerül. Persze a gyermek dönti el, hogy mit kezd a pénzzel, vagyis lassan visszavezetjük a világba: vagy a vasárnapi ünnepi asztalra vesz egy kürtőskalácsot, vagy pedig gyűjti, és nagyobb dologra szánja. Ezt a kérdés-felelek dolgot úgy gondoltuk ki, hogy a szellemi, lelki és a fizikai világ is benne legyen. Az Egyházközségi Apostol ingyenes, a plébánia támogatásával jelenik meg 2300 példányban. Volt, hogy a gyerekeket is bevontuk az írásba, több éven át a hét egyik szentjéről írhattak.
Emellett van a havilap, a Krisztus Világa. Dolgoztam régebb Incze Dénes plébánossal a Krisztus Világosságánál a lap 2010-es megszűnéséig. Nagyon hiányoltuk, és elhatároztuk, hogy ugyanolyan szellemben, egy kissé alakítva a beosztáson, a rovatokon, és színesebbé téve jelenjen meg egy lap. Így indult el 2010 szeptemberében a Krisztus Világa havilap, amely iránt szintén van érdeklődés, három-négy ezres példányszám kel el belőle. Célunk, hogy a család minden tagját tudjuk megszólítani vele, és a hitélet elmélyítését szolgáljuk így is. Lapunk példányonként két bani híján két lejből készül el, de az első megjelenése óta egy lej ötven baniért adjuk. A különbözetet egyetlen támogatónk fizeti. Minden munkatársunk önkéntesen dolgozik. Az a tapasztalatom, egy bizonyos része a papságnak nem fogta föl, hogy a sajtó milyen jelentős lehet, nemcsak a közvélemény-formálásban, hanem a hitélet elmélyítésében is. Ez abból is világos, hogy vannak papok, akik negyven-ötven példányt is megrendelnek, és olyan is van, aki csak az időseknek, elsőpéntekeseknek rendelte meg egyfajta lelki tápláléknak. Ezen gondolkoztunk a januári kuratóriumi megbeszélésen is. Tamás József püspök a védnökünk, Sárközi Sándor piarista atya szívvel-lélekkel dolgozik itt, meg persze voltak kitartó munkatársak, de van, aki a betegség miatt vonult vissza. Persze mi nem voltunk újságírók, azt próbáltuk és próbáljuk szem előtt tartani, mi az, ami a híveknek kell, és ennek közvetítésére törekedtünk. Különösebb propaganda meg támogatás nélkül létezünk.
Tervek
A Segítő Mária-gimnázium bentlakása mellett van egy tömbháznak az alapja, oda nagy terveink vannak, pályáztunk és kaptunk is 350 millió forint támogatást, még tavalyelőtt. Viszont Csíkszeredában tavaly az engedélykibocsátás körül problémák adódtak, a sokféle akadályoztatás és már-már büntetésnek is felfogható keresztbe tételek ellenére is február végére reméljük az építkezési engedély kibocsátását. A helyi építőcéggel megegyeztünk, mihelyt megvan az engedély, hozzáfognak, és december 30-áig elkészítik a Márton Áron Kulturális Központot. Ennek az alsó szintjén irodahelyiségek lesznek, az első emeleten egy állandó Márton Áron-kiállítás lesz. Ugyancsak az épületben lesz egy nyolcvan férőhelyes konferenciaterem és irodahelyiségek az alcsíki és a felcsíki főesperesi irodák számára, továbbá szolgálati lakások.
Csíkszereda közigazgatási területén évente 300 gyerek születik van egy 45 személyes bölcsődéje a városnak. Két évig a szülők gyermeknevelés miatt otthon maradhatnak, viszont az intézményes nevelés csak hároméves kortól kezdődik. Vagyis van egy nehéz év, amit valahogy át kell vészelni. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani. Száz férőhelyes bölcsőde-napközi létrehozásában gondolkodunk egy, a birtokunkban lévő, plébániaközeli, 14.000 négyzetméteres területen, amelynek a későbbiekben a keleti részében idősek otthona épülne. Arra jutottunk ugyanis, hogy e két intézmény kiegészíti egymást. Ebben gondolkodunk, és ehhez a fenntartói hátteret is építgetjük, ha a Székelyföldért elnevezésű vállalkozástervünk beindul, akkor ez biztosítva lesz. Ez a terv összefogásról szól, s ebben részt vesznek bátor közbirtokosságok is. Azt gondoljuk, hogy aki tud kezdeményezni és kockáztatni a jó ügyért, annak előbb utóbb az Isten az ügyét sikerre viszi.
Személyes erőforrás
Amit én gyakorlok, azt a híveimnek is próbálom átadni: reggel keresztvetéssel kezdem és este keresztvetéssel fejezem be a napot, ha a Szentháromság nevében a napomat megnyitottam, minden jó gondolat, minden jó szó, minden apró kis tett és kötelességteljesítés imádsággá válik. Szent Máté írására utalnék, arra, hogy „amit egynek, a legkisebbnek tettetek, azt nekem tettétek”, vagyis Jézusért teszek mindent, és ez nagyon fontos! Este pedig a szentmisére szoktam vinni a zsolozsmakönyvemet, ha gyónni nem jön senki, akkor ezzel imádkozom. Az elmélkedést is fontosnak tartom, s ebben azért az Egyházközségi Apostol is nagy segítségemre van! A vasárnapra már hétfő-kedden szoktam készülni, mert meg kell írnom az első oldalra a vasárnapi üzenetet. Szívesen olvasok, megnézem a világegyház eseményeit, híreit, és vannak a Szentírás mellett kedvenc alapolvasmányaim, az egyik ezek közül a Szentségek életértéke, ez nekem nagyon sokat segített. Ha valaki megérti, milyen nagy kincsek nekünk a szentségek, utána azt nem kell félteni semmitől sem. Néha-néha túlhajtom magamat, ez is igaz, a 92 éves édesanyám szokott figyelmeztetni, hogy fiam te is öregedsz, lassíts.
Az egyik legnagyobb vágyam az, hogy a két templom és a plébániák közti utat tudjuk lezárni. Az egyházközség nevén van 1903-tól telekkönyv. A kommunista időbe leverték, a gazdasági udvarra hátrajáró utcát nyitottak, mert ez volt az elképzelés, hogy a templomot utcákkal kell körülvenni. Emiatt épül a Deszkatemplom, hogy ne tudják a Szent Kereszt- templomot szigetre tenni, hogy ne tudjanak az emberek menni a misére és a mai napig küzdünk és a bizonyos szervek nem nagyon akarják és pedig a vasoszlopokat beállítottam és be betonoztuk az úttestbe is. Nem kényszerítettek, hogy szedjük ki mert miénk a terület. viszont a kaput feltenni s hogy lezárjuk hát itt mindenki jár, ki vagyunk szolgáltatva és néha nagyon zajosak tudnak lenni akik itt járnak és a liturgiánkat zavarják. Ha máshelyt volnánk, ezt nem engednénk meg de… itt van ilyen.
Hogy változtatnék-e valamin? Mindenkit szeretnék megfiatalítani… Az élet nem rossz.
Fotó: A Szent Kereszt-plébánia archívuma
