A húsvét utáni első vasárnap az isteni irgalmasság vasárnapja, amelyet II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdetett ki az egész világra. Az ünnep alkalmából Martina Andrea a Máltai Szeretetszolgálat életében megélt irgalmasságot mutatja be.
Isten gyermekeként Isten irgalmasságához, segítő és megbocsátó szeretetéhez próbálok kapcsolódni mind a magánéletemben, családomban, mind a szakmai, illetve közösségi életemben. Számomra a Szentírásban Isten irgalmassága úgy jelenik meg, mint a tékozló fiú apjának lelkülete, aki készenlétben, ölelésre tárt karral hazavárja a saját feje után, tévedésben, homályban, mondjuk ki, bűnben és sötétségben bolyongó gyermekét, azt remélve, hogy egy szép nap megérkezik. És ha megérkezik, nem hátat fordít, nem visszautasítja közeledését, hanem észreveszi a megtérési szándékot, és így ajánl új életet. Visszafogadja szíve melegébe. Ez számomra az irgalmasság. Az egyházunk tanítása szerint az irgalmasság az az erkölcsi erény, amely képessé tesz a segítségnyújtásra, akkor is, amikor az igazságosság és a jog szerint az nem várható el. Az irgalmasság az erkölcsileg erősebb, nagyobb lehajlása a gyengébbhez, készség a megbocsátásra, valamiképpen kapcsolódik az embertárs szenvedése és baja iránti részvéthez. Az irgalmasság erényéből fakadó tettek közül felsorolok néhányat, úgymint a testi cselekedetek: az éhezőnek enni adni, szomjazókat megitatni, hontalanokat befogadni, ruhátlanokat öltöztetni, betegeket ápolni, foglyokat meglátogatni, valamint a lelki cselekedetek: bűnösöket jóra inteni, tudatlanokat oktatni, kételkedőknek jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, igazságtalanságokat békével tűrni, az ellenünk vétőnek megbocsátani, élőkért és holtakért imádkozni. Ezek a cselekedetek, valamint az erre való buzdítás megjelenik mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Utóbbiban Jézus Krisztus személyében megjelenik a földön járó irgalom, aki saját életpéldáján keresztül mutatta meg, hogyan éljünk, hogy viszonyuljunk az Atyához, az embertársainkhoz. Ő maga mondja, hogy „amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, azt velem teszitek” (Mt 25,40), valamint a Miatyánk imádságot ajánlja, amiben azt kérjük, hogy „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ő nemcsak megbocsátott nekem, hanem az életét is adta értem. Szeretné, ha úgy válaszolnék, hogy valamiképpen követem őt.
A Máltai Szeretetszolgálat mint katolikus szervezet – amelynek tagja vagyok – történetiségében a 11. századig vezethető vissza, amikor Szentföldön az első ispotályok (kórházak) a zarándokok és helybéliek szolgálatára alakultak. Még hosszú ideig a Szent Sírnál tett látogatások alkalmával a beteg, fáradt, kifosztott, otthonától távolszakadt emberek szállásra, élelemre leltek, a zarándokok sebeit ellátták, a betegek felépülhettek, vagy csak egyszerűen kipihenhették magukat a jeruzsálemi Szent János-lovagok ispotályi közösségében. A ma is működő máltai lovagrend és a vele karöltve működő Máltai Szeretetszolgálat ma is ezt teszi. Jelképünk a nyolcágú máltai kereszt, mely a nyolc boldogságot juttatja eszünkbe, amely szerint az irgalmasok fognak irgalmasságra találni. Valamint máltaisként az irgalmas szamaritánus története is előttünk van, amelyben Jézus adott ponton megkérdezi: „Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került? »Aki irgalmas szívű volt iránta« – felelte. Jézus így folytatta: »Menj és tégy te is hasonlóképpen.«” (Lk 10,36–37). Számomra ez azt jelenti, hogy vegyem észre, ha valahol szükség, hiány van, és reagáljak tehetségemhez és lehetőségemhez mérten.
Három évtizedet tudhat maga mögött országunkban a Máltai Szeretetszolgálat, és én is elmondhatom, hogy közel 30 éve kerültem kapcsolatba a szervezettel. Ez idő alatt tevékenységünk egyre sokrétűbbé vált. Ha kezdetben csak külföldi segélyekre és önkéntesek lelkesedésére támaszkodhattunk, ma már elmondható, hogy bizonyos mértékig intézményes formát is öltött a szolgálatunk, idősotthont, hajléktalanszállót, magányos idősek étkeztetését biztosító központot, hátrányos helyzetű gyerekeknek óvodát, mozgáskorlátozottaknak központot, hátrányos helyzetű, sokgyerekes családból érkező, rászoruló gyerekek, roma gyerekek, mozgáskorlátozott fiatalok szabadidős foglalkozását és táboroztatását biztosító központot működtetünk. Elsősegélycsapatunkkal részt veszünk szűréseken és olyan eseményeken, ahol segítségre lehet szükség. De számos tevékenységünk van, amelyben mi mozdulunk ki, programot biztosítva gyerekeknek, időseknek. Gyerekcsoportokban és fiatalokkal való foglalkozással próbáljuk erősíteni a szociális érzékenységet, az együttműködés, a segítés és az egészséges kapcsolódás örömét. Lelkigyakorlatokkal, közös szentmisén való részvétellel biztosítjuk a saját és közösségünk lelki és hitbeli fejlődését is.
A megszokott tevékenységeken kívül az utóbbi évek történései, a járvány, más jellegű készültségi állapotok, a szomszéd országban folyó háború fokozottan próbára tették kreativitásunkat, együttérzésünket, szolgálatkészségünket. A járvány idején izolált és bármilyen hiányt szenvedő testvéreinkhez próbáltuk eljuttatni azt, amire éppen szükség volt, és a háború kitörése óta azon dolgozunk a román–ukrán határ környékén, hogy enyhítsük a lehetetlen helyzet okozta bizonytalanságot, és alapélelmiszereket, vizet, alap tisztasági felszerelést biztosítunk mindazoknak, akik hozzánk fordulnak segítségért. Hálásan köszönjük a jó Istennek a hitünket, lelkesedésünket, mindazt az indíttatást, hogy láthatunk, hallhatunk és észrevehetjük azt, aki segítségre szorul, köszönjük az erőt, amivel vezet bennünket, de köszönjük mindazoknak a hozzáállását, akik nekünk is segítenek.
Martina Andrea
Az írás megjelent a Vasárnap 2023/16-os számának Fókusz rovatának összeállítása részeként. (Összeállította: Szász István Szilárd)
