1963 nagycsütörtökén Roncalli pápa kiadta azt az enciklikát, amely vízválasztó volt az egyház békefelfogásában. Az Osservatore Romano vatikáni napilap közzétette XXIII. János életrajzírója, Marco Roncalli történész megfontolásait.
„Ezután a vesperás teljes idejét, körülbelül három órát annak szenteltem, hogy elolvassam a készülőben levő húsvéti enciklikát, amelyet Pavan bíboros készített nekem: »Béke az emberek között az Isten által meghatározott rend szerint, vagyis az igazságban, az igazságosságban, a szeretetben, a szabadságban«. 111 gépelt oldal a kézirat. Az egészet elolvastam, egyedül, nyugodtan és nagyon aprólékosan: és nagyon jól átgondolt és jól sikerült műnek találom. Aztán az utolsó rész: Lelkipásztori megfontolások teljes összhangban van a lelkemmel. Imádkozni kezdek ennek a dokumentumnak a hatékonyságáért, amely reményeim szerint húsvétkor jelenik meg, és nagyon tanulságos lesz.”
Így írt XXIII. János – már súlyos betegen – 1963. január 7-én naplójába, megfogalmazva kívánságát, amely csak részben vált valóra. Igen, részben, mert ha a Pacem in terris (Béke a földön) kezdetű enciklikát, amely először szólt „minden jóakaratú emberhez” is, és a kívánt időpontban, 1963. április 11-én, nagycsütörtökön tették közzé – és két nappal előtte írta alá a pápa a kamerák előtt, hatvan év elteltével még mindig befogadásra várnak a határozott iránymutatásai. Azok, amelyek felvázolják az „igazság, az igazságosság, a szolidaritás és a szabadság értékein alapuló új világrendet”, valamint a békét, amely „a mindenkori emberek mélységes vágya”. Ezt nemcsak a háború hiányaként képzelték el, hanem egy oktatási, szellemi, politikai, gazdasági folyamat céljaként. Valójában nemcsak a háborúk gerjesztése, hanem az elemi jogok és az emberi méltóság megsértése is folytatódik, amely kifejezés az enciklikában több mint harmincszor ismétlődik, valamint nemcsak az erőszakmentesség kultúrájának terjesztésére irányuló felhívásokat hagyják figyelmen kívül, amelynek – emlékeztet Ferenc pápa – „határozott és következetes gyakorlása lenyűgöző eredményeket hozott”, hanem a számos kormány által hivatalosan aláírt megállapodások és egyezmények is papírhulladéknak bizonyulnak. Röviden: egy élő és befejezetlen enciklikáról van szó. Valójában figyelmen kívül hagyják a béke és a közjó iránti állandó elkötelezettséget, amely „a közhatalom létjogosultságának alapját jelenti”, amelyet a béke nagy magvetője utolsó ajándékként ajánlott fel, aki oly sok tapasztalatot szerzett Keleten és Nyugaton, az 1900-as évek két világháborújának tanújaként is – fogalmaz az Osservatore Romano vatikáni napilapban Marco Roncalli történész, XXIII. János pápa életrajzírója.
A Pacem in Terris gondolata már a kubai rakétaválság idején megszületett, amikor 1962 októberében Roncalli pápa – a II. vatikáni zsinat megnyitásának napjaiban – főszereplővé vált a Kennedy és Hruscsov által elfogadott békefelhívása miatt egy olyan világban, amely a nukleáris háború szélén állt. Pietro Pavan bíboros, az egyház szociális tanításának szakértője nagy részt vállalt az enciklika szövegének összeállításában, amely formába öntötte ezt az elkötelezettséget, 1962 novemberétől kezdve. A tervezetet 1963 januárjától terjesztette a szakértők között, és szinte változatlan maradt prófétai erejében, mégha bizonyos pontokat eltávolítottak is belőle (például a lelkiismereti szabadság alapján való feladatmegtagadást), de röviddel ezután visszaemelték néhány próféta erejének köszönhetően és a kis közösségek elkötelezettsége által. Mindenesetre az enciklika fő pontja az, amelyben az atomenergia megjelenése után irracionálisnak („alienum a ratione”) tartja a viták fegyverhez folyamodással történő megoldásának gondolatát. Kijelöli a béke építésének és az „átfogó leszerelésnek” a perspektíváit, amely a „lelkeket” is érinti. Bár az egyház sokáig azt tanította, hogy a háborút legitim védelemként ismeri el, a Pacem in Terris enciklika megerősíti, hogy a rendelkezésre álló eszközök (atomfegyverek) és a cél (a megsértett jogok helyreállítása) közötti egyensúlyhiány lehetetlenné teszi, hogy folytassuk a háború korábbi megítélését. Röviden, a nevének említése nélkül: elég a „jogos háborúból”. És ezt az evangéliumhoz hű szavakkal fogalmazta meg, bízva az emberi jogok előmozdítására odafigyelő utakban, védve a kiselejtezés kultúrájáért felelős ideológiáktól, amelyek a kizsákmányolás és a peremre szorítás legkülönfélébb formáival támadnak – mutat rá Marco Roncalli történész a vatikáni napilapban.
De ez még nem minden. Mert a Pacem in Terris egyben az az enciklika is, amely arra hív minket, hogy „soha ne keverjük össze a vétket a vétkezővel”; hogy ismerjük el lehetőségként „az igazság felfedezésére és annak tiszteletben tartására” „a találkozókat és megállapodásokat a világ rendjének különböző területein a hívők és a nem hívők között”. Egyben a dokumentum kijelenti, hogy „még a világegyetem és az ember természetére, eredetére és sorsára vonatkozó hamis filozófiai tanokat sem lehet azonosítani a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai célokat szolgáló történelmi mozgalmakkal”. Még ha ezekből származnak is vagy ezekből nyertek ihletést, hogy mindig ugyanazok maradjanak, a mozgalmak „előfordulhat, hogy mélyreható változásokon mennek keresztül” – folytatja az egyházat és a demokráciát, a szociális tanítást és az emberi jogokat összebékítő enciklika. Az egész szövegen átívelő vezérmotívum, ha közelebbről megvizsgáljuk, az a felhívás, hogy vegyük tudomásul az „idő jeleit”, azt a módot, ahogyan a történelem mozgatja az evangélium lapjait. Az idők jeleinek megvizsgálása, értelmezése nemcsak a pápa feladata, hanem minden jóakaratú emberé is, akik arra kaptak meghívást, hogy hozzájáruljanak a vérengzés megállításához, és azon csatornák nyitva tartásához is, ahol a realizmus és az utópia között teret nyer a remény. És ahol a béke akarása nem lehet pusztán csak a háború nem akarása – zárja cikkét Marco Roncalli történész, XXIII. János pápa életrajzírója az Osservatore Romano vatikáni napilapban a Pacem in terris enciklika kiadásának 60. évfordulóján.
Forrás: Vatican News
