egyMásra utalva – Közösség- és szervezetfejlesztés az egyházakban címmel rendezte meg idei tavaszi szakmai napját a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola március 18-án Budapesten. A konferencia kapcsán Guba András SchP rektorhelyettes írását tesszük közzé.
Miért ezt és miért most?
Két irányból is érkezett indíttatás, hogy ebben a témában most kellene konferenciát szervezni: a piarista rendben lassan tíz éve vannak munkatársaink, akiknek kifejezetten iskoláink, szervezeteink fejlesztése a feladatuk, és látom, hogy ez a belső fejlesztői folyamat, nem rapid módon, de folyamatosan jó változásokat hoz. Másrészt egyre több szerzetesrendben indultak meg, illetve mentek már végbe olyan folyamatok, melyekkel közösségüket, intézményeiket szerették volna megújítani. Ezekből a mi „különleges közegünkben” végbement folyamatokból mára már származik annyi tapasztalat és tudás, amit érdemes összegyűjteni, megosztani. Ez volt az egyik nagy motiváló erő.
A másik „fuvallat” a Vatikán irányából jött: szinte napra pontosan egy évvel a konferencia előtt jelent meg Ferenc pápa konstitúciója a Vatikán egyik legfontosabb intézménye, a Római Kúria átszervezéséről. Ez a reform egy kilenc éves folyamat eredménye, melyet egy külső bíborosi csapat fogott össze, a folyamat egyes szakaszaiba bevonva a püspöki konferenciákat és a Kúria munkatársait, és amit bátran hívhatunk szervezetfejlesztésnek. Ez megerősített engem abban, hogy ha a működés szervezésének és tervezésének ez a módja az egyetemes egyházban is elfogadott és fontos, nekünk is érdemes szélesebb körben felhívnunk a figyelmet rá.
Küldetés és szervezet
Az egyetemes egyházhoz hasonlóan minden egyházi közösségnek, szervezetnek, szerzetesrendnek nagyon erős küldetéstudata van, és ez a küldetés intézményekben, közösségekben, szervezetekben formálódik, rajtuk keresztül valósul meg.
A struktúrák létrejötte és fenntartása azonban önmagában kevés: folyamatosan dolgunk van azzal, hogy a szervezetek és a benne lévők egyre jobban szolgálják küldetésüket; életteliek, hatékonyak legyenek és maradjanak.
A „belső megtérés” útján
Az apostoli nuncius, Michael Wallace Banach érsek a konferencia elején beszélt arról, hogy Ferenc pápa hangsúlyozza: hiába szervezzük át a Kúria egységeit, vagy cseréljük újakra a munkatársait, ha a folyamatot nem kíséri az ebben résztvevők belső változása, egy „belső megtérés”, akkor minden erőfeszítés hiábavaló. Praedicate evangelium (Hirdessétek az evangéliumot!) – Ferenc pápa említett konstitúciójának már a címe is egyértelműen jelzi, hogy az egyházi szervezet működésének az evangélium hirdetésének szolgálata adja a létjogosultságát. Ez a küldetés kell hogy folyamatosan áthassa és nyitottá tegye a fejlődésre mindazokat, akik a Kúria rendszerében feladatot látnak el.
A küldetés megvalósítása az egyházi szervezetben tehát nemcsak a közösséggel, hanem minden egyes személlyel szemben is elvárásokat támaszt. Ráadásul a feladatok szakszerű és hatékony végzésén túlmutatva, ez a küldetés a spiritualitásból nyeri alapját és célját.
A Szentlélek arra a világra tud építeni, ami van: azokra az emberekre, azokra a közösségekre. Ha közösségünk „lerongyolódott”, erőtlen, bizonytalan, kevésbé tudunk helyet adni neki, mint egy eleven, felelősségteljes, virágzó közegben.
A megújulás, megtérés, fejlődés imperatívusza folyamatosan jelen van közösségeinkben, hiszen nálunk ez húsba vágó kérdés: nem egyszerűen a munkánk vagy megélhetésünk függ ettől, hanem mi az életünket tettük arra, hogy minél jobb keresztényekké váljunk.
Használni „a világ” tudását
Mindez feladatot állít elénk, és szembesít korlátainkkal, hiányosságainkkal. Elsősorban papok, szerzetesek, illetve közösségi tagok vagyunk, így nem feltétlenül rendelkezünk azokkal a képességekkel, tudásokkal, amelyek a célunk megvalósításához fontosak lennének, és amelyek másutt, mondhatjuk úgy is: „a világban”, már rendelkezésre állnak. Például vezetőként nagyon nehéz egyszerre lelki, szellemi, gazdasági, közösségi, fejlesztési és ellenőrzési feladatokat is ellátni.
Viszont látjuk, hogy vannak olyan módszerek, eszközök, és ezeket jól ismerő és használó elkötelezett emberek, akik támogatni tudnak bennünket abban, hogy ezeken a területeken is megtanuljunk tudatosan tervezni és mozogni. A szervezetek és közösségek fejlesztésére szolgáló szakmai tudás egyfelől a vállalati, profitért dolgozó szférában jött létre, másrészt az emberi közösségek, társadalmi szegmensek tanulmányozása által. Sok eleme – és a konferencia előadásaiból ez egyértelműen kiderült – egyházi közösségeinkben is jól alkalmazható.
Arról például, hogy hogyan működik egy csoport, miként lehet jó döntéseket hozni vagy jó vezetővé válni, nagyon sok ismeret áll rendelkezésünkre. Az egyházi közegben néha bénítóan ható konfliktusok kezelésére, az egymás közti kommunikáció tanulására, a változások előkészítésére és végigvitelére léteznek jól bevált módszerek. A szervezetfejlesztők közreműködésével ezek kimozdíthatják a közösségeket a holtpontról, elősegíthetik, hogy régtől fogva meglévő problémákra, dilemmákra megoldás szülessen.
Ami pedig a legjobban bizonyítja a szervezetfejlesztésnek az egyházi térben is meglévő létjogosultságát az az, hogy sok közösség, szerzetesrend számolt be arról, hogy a fejlesztési folyamat során visszataláltak gyökereikhez, és ismét ráleltek olyan identitásukat megerősítő elemekre, melyek életadóak, és hagyományukban – bár egy időre elfelejtve ugyan, de – mindvégig ott voltak. Ezzel elértünk egy nagyon fontos ponthoz, amit már korábban is érintettünk: a módszerek önmagukban semmire nem jók, ha nincs folyamatosan jelen a spirituális, kegyelmi dimenzió.
Csak erre építkezve, ebből töltekezve és ezt erősítve lehet hasznos a szervezetek fejlesztése az egyházban: egyébként, ha mégoly jól is, de csak egy intézményt működtetünk.
Rácsodálkozás a sokszínűségre
Az előadó szakembereket arra kértük, hogy elsősorban gyakorlati tapasztalataikról, az egyházi közegben végzett fejlesztői munka sajátosságairól beszéljenek. Benyomásokat kaptunk arról, hogy miként működnek már ezek a módszerek az egyházmegyei munkában (Váci Egyházmegye), a papképzésben (Görögkatolikus Papnevelő Intézet), a szerzetesi közösségek megújításában (Nyolc Boldogság Közösség), vagy bizonyos eseményekre való felkészülésben (főapátválasztás Pannonhalmán).
A résztvevőkkel beszélgetve nagyon lelkesítő volt, hogy szinte mindenki abban az irányban kezdett el gondolkodni, hogy mit tud mindebből bevinni a saját közösségébe. Hol lenne szükség több energiára, élettelibb vagy szervezettebb munkára?
Elevenítő volt a szakemberek egymásra találása, a tapasztalat, hogy elkötelezetten szeretik Egyházukat, tudásukkal szeretnének és tudnak is annak hasznára lenni.
A konferencia anyaga megtalálható a Duna-parti iskola, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola online szellemi műhelyének oldalán.
Forrás: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola / Magyar Kurír
Fotó: Berky Bence
