Ferenc pápa a béke 50. világnapjára írt üzenetének teljes magyar nyelvű fordítását a Magyar Kurír tette közzé, amelyet teljes terjedelemben az alábbiakban is olvashatnak.
A békét szolgáló cselekvés stílusa: az erőszakmentesség
1. Ennek az új évnek a kezdetén őszinte békeköszöntéssel fordulok a világ népeihez és nemzeteihez, az államok és kormányok, a vallási közösségek és a civil társadalom különféle szerveződéseinek vezetőihez. Békét kívánok minden férfinak, nőnek, kisfiúnak és kislánynak, és imádkozom érte, hogy Isten képmását lássuk meg minden emberben, s ezáltal úgy fogadjuk egymást, mint hatalmas méltósággal felruházott szent ajándékot. Különösképpen azokon a helyeken, ahol konfliktus dúl, tartsuk tiszteletben ezt a „legmélyebb méltóságot” [Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228.], és legyen cselekvésünk stílusa a tevékeny erőszakmentesség.
Ez az üzenet a béke 50. világnapjára szól. Az első ilyen üzenettel Boldog VI. Pál pápa minden néphez, nem csupán a katolikusokhoz fordult ezekkel a félreérthetetlen szavakkal: „Végre teljesen tisztán beigazolódott, hogy a béke az egyetlen igazi útja az emberi haladásnak (és nem a versengő nacionalizmusok közötti feszültségek, az erőszakos hódítások vagy a hamis polgári rendet eredményező elnyomás).” Figyelmeztetett rá: fennáll a „veszély, hogy elhisszük: a nemzetközi feszültségeket nem lehet racionális úton, vagyis a jogon, igazságosságon és egyenlőségen alapuló tárgyalások révén feloldani, hanem egyedül csak az elrettentő és gyilkos erőszak révén”. Elődje, Szent XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájából idézve VI. Pál kiemelte ennek az ellenkezőjét: „az igazságra, igazságosságra, szabadságra és szeretetre alapozott béke értelmét és szeretetét”. [Üzenet a béke I. világnapjára, 1968. január 1.] Megdöbbentő ezeknek a szavaknak az aktualitása, amelyek ma sem kevésbé fontosak és sürgetőek, mint ötven évvel ezelőtt.
Ezen alkalommal az erőszakmentesség mint a békét szolgáló cselekvés stílusa lesz üzenetem középpontjában, és azt kérem Istentől, segítsen mindnyájunknak, hogy tudjunk erőt meríteni az erőszakmentességből érzelmeinkben és személyes értékeinkben. Legyen a szeretet és az erőszakmentesség az a mód, ahogy egymáshoz viszonyulunk a személyek közötti, a társadalmi és a nemzetközi kapcsolatokban. Az erőszak áldozatai, ha ellen tudnak állni a bosszú kísértésének, a leghitelesebb tanúi lehetnek a béke erőszakmentes építésének. Bárcsak az erőszakmentesség lenne a döntéseinket, kapcsolatainkat, cselekedeteinket, s mindenféle politikát jellemző stílus, a helyi, mindennapos szinttől egészen a világméretű szintig.
A széttöredezett világ
2. Az előző évszázadban átéltünk két gyilkos világháborút, a nukleáris háború fenyegetését és számos más konfliktust, és napjainkban is egy szörnyű, kisebb részekben folyó világháborúban találjuk magunkat. Nehéz megmondani, hogy a világ ma erőszakosabb-e mint korábban, és azt is, hogy a modern tömegkommunikációs eszközök és a korunkat jellemző mobilitás révén jobban tudatában vagyunk-e az erőszaknak, vagy jobban beletörődtünk.
Ez az erőszak, amely „darabokban” fejti ki hatását, különféle módokon és szinteken, minden esetben hatalmas szenvedést okoz, amelynek teljesen tudatában vagyunk: háborúk zajlanak számos országban és földrészen, terrorizmus, bűnözés, fegyveres támadások történnek, a migránsokkal és az emberkereskedelem áldozataival szemben visszaéléseket követnek el, pusztítják a természetes környezetet. Mi ennek a célja? Vajon az erőszak lehetővé teszi-e valaha maradandó értékű célok elérését? Vajon amit így elérnek, nem csak arra szolgál-e, hogy elszabaduljon a halálos konfliktusok végeláthatatlan sorozata, amelyből csak kevesen, a „háború urai” szereznek busás hasznot?
Az erőszak révén nem tudunk gondoskodni darabokra esett világunkról. Ha az erőszakra erőszakkal válaszolunk, az a legjobb esetben is kényszerű elvándorláshoz és rengeteg szenvedéshez vezet, mivel az anyagi erőforrásokat óriási mennyiségben katonai célokra fordítják, elvonván ezeket a fiatalok, a nehézségekkel küzdő családok, az idősek, a betegek mindennapos szükségleteitől, vagyis a föld lakosságának java részétől. A legrosszabb esetben azonban az erőszak sokak vagy akár mindenki halálához vezethet fizikai és szellemi értelemben.
A jó hír
3. Jézus is erőszakos korban élt. Ő azt tanította, hogy a csatamező, ahol az erőszak és a béke megküzd egymással, az ember szíve: „Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok” (Mk 7,21). Ám Krisztus üzenete e valósággal szemben radikálisan pozitív választ fogalmaz meg: fáradhatatlanul hirdette Isten feltétel nélküli szeretetét, aki elfogad minket és megbocsát nekünk, és azt tanította tanítványainak, hogy szeressék ellenségeiket (vö. Mt 5,44), tartsák oda a másik orcájukat is (vö. Mt 5,39). Amikor megakadályozta, hogy vádlói megkövezzék a házasságtörő asszonyt (vö. Jn 8,1–11), és amikor a halála előtti estén felszólította Pétert, hogy helyezze vissza hüvelyébe kardját (vö. Mt 26,52), Jézus felvázolta számunkra az erőszakmentesség útját, amin ő végighaladt egészen a keresztfáig. Ezáltal megvalósította a békét és lerombolta az ellenségeskedést (vö. Ef 2,14–16). Ezért az, aki befogadja Jézus jó hírét, képes felismerni az erőszakot, amit önmagában hordoz, és engedi Istennek, hogy irgalmával meggyógyítsa őt, s így maga is a kibékülés eszközévé válik, Assisi Szent Ferenc buzdításának megfelelően: „Amint ajkatokkal hirdetitek a békét, hasonló módon, sőt még nagyobb mértékben szívetekben is szülessék az meg”. [A három társ legendája: Ferences Források, 1469.]
Ha Jézus valódi tanítványai akarunk lenni ma, ez azt is jelenti, hogy csatlakozunk az erőszakmentességre történő felszólításához. Ez a felszólítás – ahogy ezt elődöm, XVI. Benedek pápa megállapította – „realisztikus, mivel számot vet azzal, hogy a világban túl sok az erőszak, túl sok az igazságtalanság, és ezért ezt a helyzetet nem lehet másképpen feloldani, mint még több szeretettel és még több jósággal. Ez a »még több« Istentől jön” [Úrangyala imádság, 2007. február 18.]. Nagy erővel fűzte még ehhez a következő szavakat: „Az erőszakmentesség a keresztények számára nem csupán taktikus viselkedés, hanem a személy létezésmódja, annak az embernek a magatartása, aki annyira meg van győződve Isten szeretetéről és hatalmáról, hogy nem fél szembeszegülni a rosszal a szeretet és az igazság puszta fegyverével. Az ellenségszeretet a »keresztény forradalom« lényegét alkotja” [uo.]. „A »Szeressétek ellenségeiteket!« (vö. Lk 6,27) evangéliumi felszólítást méltán nevezhetjük a »keresztény erőszakmentesség Magna Chartájának«: a lényege nem abban áll, hogy »megadjuk magunkat a gonosznak« […], hanem abban, hogy a rosszra jóval válaszolunk (vö. Róm 12,17–21), megtörve ezáltal az igazságtalanság láncolatát” [uo.].
Erősebb az erőszaknál
4. Az erőszakmentességet sokszor úgy értelmezik, mint megadást, az elkötelezettség hiányát vagy passzivitást, ám a valóságban ez nincs így. Amikor Teréz anya 1979-ben átvette a Nobel-békedíjat, világosan kifejtette üzenetét, a tevékeny erőszakmentességet: „Családunkban nincsen szükségünk bombákra és fegyverekre, arra, hogy pusztítást okozva szerezzük meg a békét, csak arra, hogy együtt legyünk és szeressük egymást. […] Így túlléphetünk minden rosszon, ami a világban van” [Teréz anya beszéde a Nobel-díj átvételekor, 1979. december 11.]. A fegyverek ereje ugyanis csalóka dolog. „Miközben a fegyverkereskedők végzik a maguk munkáját, ott vannak a szegény békességszerzők, akik azért adják életüket, hogy egy, még egy s még egy emberen segítsenek”; ezeknek a békességszerző embereknek a szemében Teréz anya „korunk szimbóluma, ikonja” [A béke útja – elmélkedés a Szent Márta-ház kápolnájában, 2015. november 19.]. Az elmúlt év szeptemberében lehetett részem abban az örömben, hogy szentté avathattam őt. Dicsértem mindenki irányában megnyilvánuló segítőkészségét, vagyis azt, hogy „befogadta és védelmezte az emberi életet, a születés előtti állapotától az elhagyatott és elvetett állapotáig. […] Lehajolt a végkimerült, az utak mentén hagyott haldoklókhoz, mert felismerte bennük azt a méltóságot, amelyet Isten ajándékozott számukra. Hallatta hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék fel bűneiket – igen, a bűneiket! – az általuk okozott szegénységben” [Homília Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásán, 2016. szeptember 4.]. Erre válaszul abban állt küldetése – és ebben sok ezer, sőt sok millió embert képvisel –, hogy nagylelkűen és odaadással az áldozatok felé fordult, megérintette és bekötözte sérült testüket, gyógyította a megtört életeket.
A határozottan és következetesen gyakorolt erőszakmentesség megdöbbentő eredményeket ért el. Mahatma Gandhinak és Khan Abdul Ghaffar Khannak India felszabadításában, Martin Luther Kingnek a faji megkülönböztetés elleni küzdelemben elért eredményeit soha nem fogjuk elfelejteni. A nők különösen sokszor álltak az élére az erőszakmentes megmozdulásoknak, mint például Leymah Gbowee és sok ezer libériai asszony, akik imatalálkozókat és erőszakmentes tiltakozásokat (pray-ins) szerveztek, és magas szintű egyeztetéseken elérték a második libériai polgárháború lezárását.
Nem feledkezhetünk meg arról a korszakváltó évtizedről sem, amelynek végén összeomlottak az európai kommunista rezsimek. A keresztény közösségek ehhez is hozzájárultak a maguk kitartó imádságával és bátor tetteikkel. Különösképpen nagy hatást fejtett ki Szent II. János Pál pápa szolgálata és tanítása. Az 1989-es eseményekre reflektálva elődöm a Centesimus annus kezdetű enciklikájában (1991) kiemelte, hogy a népek, a nemzetek és az államok életében a változás „békés küzdelemmel ment végbe, amelyben csak az igazság és az igazságosság fegyvereit használták” [Centesimus annus, 23.]. Ez a politikai átmenet a béke irányába azért volt lehetséges többek között, mert táplálkozhatott „olyan emberek erőszakmentes elkötelezettségéből, akik soha nem engedtek a politikai hatalomnak, és mindig megtalálták annak hatékony módját, hogy miképpen tegyenek tanúbizonyságot az igazságról.” E szavakkal fejezi be gondolatát: „Bár megtanulnának az emberek erőszak nélkül küzdeni az igazságosságért, lemondva az osztályharcról a belső vitákban és a háborúról a nemzetközi színtéren” [uo.].
Az Egyház arra törekedett, hogy a békét előmozdító erőszakmentes stratégiákat kövessenek számos országban, arra igyekezvén rávenni még a legerőszakosabb szereplőket is, hogy vállaljanak részt az igazságos és tartós béke építésében.
Az igazságtalanságok és az erőszak áldozatai iránti elkötelezettség nem a Katolikus Egyház kizárólagos tulajdona, hanem megtalálható számos vallási hagyományban, amelyek szemében „alapvető az együttérzés és az erőszakmentesség és ezek mutatják meg az élet útját” [Beszéd a vallásközi audiencián, 2016. november 3.]. Határozottan kijelentem: „Egyik vallás sem áll a terrorizmus mellett” [Beszéd a népi mozgalmak 3. világtalálkozóján, 2016. november 5.]. Az erőszak Isten nevének meggyalázását jelenti. [Vö. Beszéd a kaukázusi muzulmánok sejkjével és a többi vallási közösség képviselőjével tartott találkozón, Baku, 2016. október 2.] Soha ne fáradjunk bele, hogy elismételjük: „Isten neve soha nem igazolhatja az erőszakot. Egyedül a béke szent. Csak a béke szent, a háború nem az!” [Beszéd, Assisi, 2016. szeptember 20.]
Az erőszakmentes politika gyökerei a családban
5. Ha az erőszak az emberi szívben gyökerezik, fontos az erőszakmentesség útját járnunk elsőként már a családban. Ez a szeretetben megtalált öröm egyik összetevője, amint ezt kifejtettem a múlt márciusban közzétett Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításomban, miután az Egyház két éven keresztül gondolkozott a házasság és a család témájáról. A család az a feltétlenül szükséges hely, ahol a házastársak, a szülők és a gyermekek, a testvérek megtanulnak kommunikálni egymással és gondoskodni egymásról saját érdekeikről lemondva, és ahol a súrlódásokat vagy akár konfliktusokat nem erővel, hanem párbeszéddel, tisztelettel, egymás javának keresésével, irgalommal és megbocsátással lehet feloldani [vö. Amoris laetitia szinódust követő apostoli buzdítás, 90–130.]. A család belsejéből a szeretet öröme kiárad a világba és az egész emberi társadalomra [vö. uo., 133., 194., 234.]. Másfelől az emberek és a népek testvériségének és békés együttélésének etikája nem alapozható a félelemre, az erőszakra és a bezárkózásra, hanem egyedül csak a felelősségvállalásra, a tiszteletre és az őszinte párbeszédre. Ebben az értelemben emelem fel szavamat a fegyverek leszereléséért, az atomfegyverek betiltásáért és kiiktatásáért. A nukleáris elrettentés és egymás kölcsönös tönkretétele nem lehet ennek az etikának az alapja [vö. Üzenet a nukleáris fegyverek humanitárius következményeiről szóló konferenciára, 2014. december 7.]. Hasonlóan sürgető módon kérem azt is, hogy hagyjanak fel az emberek az otthoni erőszakkal és a nőkkel és gyermekekkel szembeni visszaélésekkel.
Az irgalmasság jubileumi szent éve, amely novemberben zárult, arra hívott mindnyájunkat, hogy nézzünk szívünk mélyére, és engedjük be oda Isten irgalmasságát. A szent év tudatára ébresztett bennünket, hogy milyen számosan vannak és milyen sokfélék azok a személyek és társadalmi csoportok, akik felé közömbösséggel fordulnak, akik igazságtalanság áldozatai és akik erőszaktól szenvednek. Ők mind a mi „családunk” tagjai, ők a testvéreink. Éppen ezért az erőszakmentesség alkalmazását az otthon falai között kell elkezdenünk, s onnan kell kiterjesztenünk azután az emberiség egész családjára. „Lisieux-i Szent Teréz példája arra hív minket, hogy a szeretet kis útján járjunk: ne szalasszuk el egy kedves szó, egy mosoly vagy bármilyen békét és barátságot árasztó apró gesztus lehetőségét. Az átfogó ökológiához a mindennapi élet egyszerű gesztusai is hozzátartoznak, amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját” [Laudato si’ enciklika, 230.].
Az én felhívásom
6. A békét a tevékeny erőszakmentesség révén szükséges felépítenünk, ez egybecseng az Egyháznak azzal a folyamatos törekvésével, hogy mindenkor csökkentse az erő alkalmazását az erkölcsi normákra való hivatkozással a nemzetközi intézményekben történő részvétele során és azzal, hogy sok keresztény vesz részt értő módon a törvénykezés munkájában, a legkülönbözőbb szinteken. Maga Jézus adta meg ennek a stratégiának a „kézikönyvét”, amellyel felépíthetjük a békét: ez az úgynevezett Hegyi beszéd. A nyolc boldogság (vö. Mt 5,3–10) felvázolja annak a személynek a képét, akit boldognak, jónak, hitelesnek nevezhetünk. Boldogok a szelídek – mondja Jézus –, az irgalmasok, a békességszerzők, a tiszta szívűek, és azok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot.
Ez ugyanakkor olyan program, amely kihívást jelent minden politikai és vallási vezetőnek, a nemzetközi intézmények élén állóknak, a vállalatok, a tömegkommunikáció felelős irányítóinak az egész világon: hogyan tudják alkalmazni ezeket a boldogságokat abban, ahogy felelősségi körüket gyakorolják. Komoly kihívás olyan módon építeni a gondjaikra bízott társadalmat, közösséget, vállalkozást, hogy ezt a békességszerzők módján tegyék: legyenek irgalmasak, ne forduljanak el az egyes személyektől, ne tegyenek kárt a környezetben és ne akarjanak mindenáron győzni. Ehhez késznek kell mutatkozniuk rá, hogy „a konfliktust el kell viselni, meg kell oldani és egy új folyamat összekötő láncszemévé formálni” [Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 227.]. Ha így tevékenykedik valaki, az azt jelenti, hogy a szolidaritást választja a történelem alakításának és a társadalmi kapcsolatok építésének folyamatában. A tevékeny erőszakmentesség módot jelent rá, hogy megmutassuk: az egység erősebb és termékenyebb a konfliktusoknál. A világban minden mindennel összefügg [vö. Laudato si’ enciklika, 16., 117., 138.]. Természetesen előfordul, hogy a különbözőségekből súrlódás támad: kezeljük ezeket konstruktív és erőszakmentes módon, hiszen a „konfliktusok, a feszültségek és ellentétek változatos egységet alkothatnak, amely új életet fakaszt”, megőrizve „a szemben álló pólusok értékes feszültségét” [Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228.].
Biztosíthatok mindenkit, hogy a Katolikus Egyház a béke építésére irányuló minden törekvést tevékeny és kreatív erőszakmentességgel fog kísérni. 2017. január elsején kezdi meg működését az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma, amely abban fogja segíteni az Egyházat, hogy egyre hatékonyabban előmozdítsa „az igazságosság, a béke, a teremtett világ megőrzésének felmérhetetlen értékeit”, és buzgón segítse a migránsokat, „a szükséget szenvedőket, a betegeket, a kirekesztetteket, a társadalom szélére szorultakat, a fegyveres konfliktusok és a természeti csapások áldozatait, a bebörtönzötteket, a munkanélkülieket és mindazokat, akik a rabszolgaság vagy kínzás bármilyen formájától szenvednek” [motu proprio formájában kiadott apostoli levél, amellyel létrejön az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma, 2016. augusztus 17.]. Minden olyan tevékenység, amely ebbe az irányba hat, bármily szerény is, hozzájárul egy olyan világ építéséhez, amely szabad az erőszaktól, s ez az első lépés az igazságosság és a béke megvalósítása felé.
Befejezés
7. A hagyománynak megfelelően ezt az üzenetemet december 8-án írom alá, a szeplőtelen fogantatás ünnepén. Mária a béke királynője. Fiának megszületésekor az angyalok Istent dicsőítették és békét kívántak a földön minden jóakaratú férfinak és asszonynak (vö. Lk 2,14). Kérjük a Szent Szüzet, hogy ő vezessen bennünket.
„Mindnyájan vágyunk a békére: számos ember építi a békét napról napra apró cselekedetekkel, és sokan szenvednek, és viselik türelemmel a fáradságot a béke építésére tett kísérletekben [Regina Caeli, Betlehem, 2014. május 25.]. 2017-ben tegyünk azért imádságunkkal és tetteinkkel, hogy olyan emberekké váljunk, akik száműzték az erőszakot szívükből, szavaikból és tetteikből, és törekedjünk erőszakmentes közösségek kialakítására, amelyek képesek gondoskodni közös otthonunkról. „Semmi sem lehetetlen, ha imádságunkkal Istenhez fordulunk. Mindnyájan a béke építőivé válhatunk” [Felhívás, Assisi, 2016. szeptember 20.].
Vatikán, 2016. december 8.
Ferenc
Forrás: Magyar Kurír
