Csíkpálfalva és Csíkdelne egyháztanácsosai nagyböjti lelkinapon vettek részt március 11-én. A lelkinapról Birta Zsuzsanna egyháztanácsos számolt be.
Az első nagyon jó dolog, amiben részesített minket Isten e nap által, a kis közösségünk, plébániánkhoz tartozó mindkét település egyháztanácsosainak együttléte, amely segít nemcsak egymás megismerésében, hanem egy csapattá kovácsolódásában is. Különbözik a hangulata egy szakmai megbeszélésnek egy lelki töltekezéshez képest. Ezáltal egy csapatként tudtuk elhagyni az otthont, az itthoni teendőket, tudtunk kilépni a megszokott környezetünkből, készen állva az új befogadására, megcsodálására.
Lelkinapunk a delnei Úr-kápolnában szentségimádással indult, amelyben Isten elé hoztuk a közösséget, amelynek szolgálatában állunk, alázatot és elkötelezettséget kérve a ránk bízott szolgálat teljesítésére, hogy ugyanúgy jelen tudjunk lenni a számunkra nehéz és kihívást jelentő pillanatokban is.
Az ima erejével felvértezve indultunk neki utunknak, amely során az első megálló Gyergyószentmiklóson aSzent István-plébánia volt, ahol Keresztes Zoltán plébános fogadott. Elsőként a templom bemutatására került sor, amely tervezésének és kivitelezésének részleteibe vezetett be a plébános, illetve megcsodálhattuk a templom különös értékét, a Szent István csontereklye egy darabját, amely az oltáron elhelyezett Szent Korona pontos másolatában van elhelyezve.
A templom bemutatása után tértünk rá az egyházközség életébe való betekintésre az egyháztanács szemszögén át, a helyi szervezési dolgokba, amelynek bemutatása a realitás talaján mozgott, ugyanis nemcsak a szépet és jót beszéltük át, hanem a helyi nehézségeket is. Ezáltal magunkkal hozhattunk mindazt, amit jónak találunk, hogy itthon kamatoztathassuk. Örvendetes volt hallani és tapasztalni a különböző imacsoportok, ifjúsági zenekar, lelkiségi mozgalmak jelenlétét a plébánia életében, amely olyan széles skálán mozog, hogy képes bevonni minden korosztályt az élő egyházi életbe.
Kis közösségünkhöz képest viszont nemcsak a városban rejlő lehetőségeket tudtuk ezáltal megtapasztalni, hanem azon küzdelmeket is, amelyeket a névtelen város magában hordoz, hogy ebben az ismeretlen és a vidékhez képest követhetetlen ütemben változó világban is személyesnek érezze a hívő a megszólítást. Igazi kihívás, amellyel nekünk nem kell ugyanolyan mértékben küzdenünk.
Lelkinapunkat Gyergyócsomafalván a Szent Péter és Pál apostolok plébániáján folytattuk, ahol Bartos Károly plébános, illetve az egyháztanács tagjai fogadtak. Az egyháztanács tagjai nagy nyitottsággal és őszinte szívvel meséltek nemcsak az egyháztanácsosként elért megvalósításokról, hanem elénk tárták mindazon nehézségeket is, amely a szolgálatuk mögött rejlik. A plébános nemcsak az egyháztanács tagjait hívta meg e rövid bemutatkozóra, hanem olyan személyeket is, akik mint elkötelezett, tisztséget be nem töltő hívek vannak jelen a plébánia életében, építik azt és színt hoznak a közösség életébe. Ez az életízű beszámoló fontos üzenetet hordozott, hogy nemcsak mi mint egyháztanácsosok képezzük az egyház aktív tagjait, hanem nekünk is kötelességünk támogatni azokat is, akik tenni akarnak, bármilyen kis dolgot is azért, hogy itt a földön is Isten országát építsük. Nyitottnak kell lennünk, be kell vonnunk ebbe a tevékenységbe minden olyan személyt, aki tiszta szívvel, jó akarattal és építő jelenléttel szeretne az egyház felé fordulni. Vigyáznunk kell, hogy felvállalt tisztségünk ne a korlátozó gőg táptalaja legyen, hanem szolgálatunkat a nyitott és mindig készen álló szeretet határozza meg.
Ezt az építő beszélgetést a templom bemutatása követte, majd ugyancsak imával fejeztük be a szakrális helyek látogatását.
A lelkinap utolsó megállója a csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpont volt, amelyet megcsodáltunk, végigvezettek lelkes tárlatvezetők a székely nép történelmén.
Köszönet Csiki Szabolcs plébánosnak, aki lehetővé tette, hogy ennyire nyitott, az élet szép és küzdelmes oldalairól bátran beszélni tudó és merő plébánosokkal, hívekkel találkozhassunk, mert ez olyan forrást jelent számunkra, amely tovább lendít a tenni akarás, az egyházunkért felvállalt, néha nem kis küzdelemmel járó harc bátor folytatásában.
A tenni akarás táplálására, a jó dolgok magunkkal hozatalára és a hétköznapi taposómalomból való kilépésre, lelki feltöltődésre ugyanolyan szükség van, mint a lélegzetvételre, amely táplál és életben tart, megtart abban az életben és hitben amelyet elődeink adtak át számunkra, ami igazán fontos nemcsak nekünk, de az utókor számára is.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ilyen élet ízű beszélgetéseknek, amelyekből erőt meríthetünk és érezzük, hogy Isten ily módon is jelen van és munkálkodik közöttünk.
Birta Zsuzsánna egyháztanácsos
