Tíz évvel ezelőtt indult a L’Osservatore Romano vatikáni napilap Nők, Egyház, Világ című havi melléklete, és immár negyedik éve működik a szerkesztőség Rita Pinci vezetésével. Ferenc pápa március 4-én, szombaton fogadta a melléklet szerkesztőségének tagjait.
A pápát Rita Pinci köszöntötte munkatársai nevében is, kiemelve a csapatmunka szépségét: „Mindannyian együtt dolgozunk, a szerkesztőbizottság, a két grafikusunk és ez a derék csapat nagy érdeklődéssel, szenvedéllyel és örömmel. Szerkesztőségünk interkulturális és vallásközi csoport. Vannak köztünk hívők és nem hívők, különböző vallású nők, családanyák és gyermektelen nők, tanárok, köztisztviselők, alkalmazottak, újságírók, írók stb., és éppen ez lapunk erős oldala.”
Ferenc pápa a szerkesztőséget köszöntve megjegyezte, hogy mindig szívesen olvassa a havonta megjelenő mellékletet, attól kezdve, hogy Scaraffia professzor asszony koordinálásával először megjelent. „Mindig olvastam, mert szeretem ezt a kihívást, ami már a címben is benne van.”
A szentatya rámutatott: a nőknek megvan az a képessége, hogy a dolgokat működtessék, és teljesen másként gondolkodjanak, mint a férfiak; mondhatnám, magasabb szinten, mint mi – fogalmazott a pápa. – Ezt látjuk a Vatikánban is: ahová nőket helyeztünk, ott a dolgok azonnal megváltoznak, haladnak tovább. Ezt látjuk a mindennapi életben is.
Ferenc pápa elmondta, még Buenos Airesben látta, az asszonyok hosszú sorokban állnak a börtönök előtt, hogy meglátogassák a fogva tartott gyerekeiket. „Mert ilyenek az asszonyok, soha nem hagyják el a gyermekeiket!”
Visszaemlékezett a pápa egy szakszervezeti ismerősére, aki elmesélte neki, hogy 20-21 évesen könnyelmű életet élt. Az anyjánál lakott, egy kicsi házban. Délelőttönként – még az előző este miatt mámorosan – az előterében aludt. Reggelente látta, hogy az anyja kijött a szobájából, megállt, gyengéden ránézett, és elindult dolgozni, minimálbérért mint takarító. Ez volt az az „erős és szelíd” pillantás – így fogalmazott az illető –, ami egy napon megérintette a szívét, és ezért megváltozott. „És ebből az emberből nagy szakszervezeti vezető lett” – emlékezett a pápa.
„A nők, a nők: mi selejtnek, játéknak, tréfálkozás tárgyának tekintjük azt, ami női” – mondta a szentatya, majd ismét egy személyes élményét elevenítette fel. Ursula von der Leyennel találkozva „megkérdeztem tőle: »Mondja, asszonyom: Ön orvos, és hét gyermeke van, akiket minden délután felhív telefonon. Árulja el nekem, hogyan sikerült feloldani a Covid-járvány idején az Európai Unió jelentésével szembeni ellenállást a Benelux államok és néhány más ország részéről, hogyan csinálta?« Ő rám nézett, és csendben gesztikulálni kezdett a kezeivel, én pedig figyelmesen szemléltem a kezeit, míg végül azt mondta: »Úgy, ahogy mi, anyák csináljuk ezt.« Így van, ez egy másik út, ez egy másfajta gondolkodásmód, de nemcsak gondolat, hanem gondolat, érzés és a kezek munkája.
A nőknek megvan a képessége, hogy három nyelvet beszélnek együtt: az elme, a szív és a kezek nyelvét. ,,Mert a nő azt gondolja, amit érez, azt érzi, amit gondol és teszi azt, amit érez és gondol. Talán nem minden nő csinálja így, de megvan hozzá a képességük, és ez nagyszerű!”
Ferenc pápa így zárta beszédét: „Ezért szeretem olvasni és ezért bátorítom ezt a havilapot, de ez nem valamiféle pápai klerikális feminizmus, nem! Ez megnyitja az ajtót egy olyan valóság, egy olyan értelmezés felé, amely túlmutat rajta. Ezt nagyon köszönöm nektek, és most egyesével búcsúzom tőletek.”
Forrás: Vatikáni Rádió / Vatican News / Magyar Kurír
