Németh László Imre: Magyar emlékek római temploma. A Santo Stefano Rotondo ábrázolásai. (Szent István Társulat, Budapest, 2022.) A kötetről Koncz Attila recenzióját olvashatják.
„A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. (…) A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. (…) A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van, és nemcsak látvány, hanem géniusz. Ezért nem határozható meg, csak lerajzolható, mert nem kiszámítható, mert arc. A terek fogalmak, a helyek nevek” – fejti ki Hamvas Béla Az öt géniuszban. Azt hiszem, ezt a recenziót tulajdonképpen neki kellett volna megírnia, vagy megfordítva a dolgot: nekem itt most csupán annyi lenne a feladatom, hogy bemásolom az ő szövegét, és ezzel máris meggyőzően bizonyítanám az olvasónak, miért fontos munka az a reprezentatív album, amit Németh László Imre adott közre Magyar emlékek római temploma címmel.
Mindannyian tudnánk mondani olyan tájat, épületet, képet, amely a megpillantásától fogva végigkíséri életünket: a valamikor szemmel, fizikailag befogadott látvány bensőnk szerves részévé válik, és lelki szemeinkkel bármikor előhívható, felidézhető. Az idő múlásával persze egyre elmosódottabbak a kontúrok, egyre fakóbbak a színek, mégis magától értetődő otthonossággal mozgunk közöttük, és ha a kézzelfogható valóságban sikerül visszatérnünk az eredeti élmény helyszínére, úgy érezzük, mintha időutazást élnénk át, visszaugorva az első, katartikus találkozás pillanatához. Németh László Imre kötete erre ad lehetőséget mindazoknak, akik számára Róma „mindannyiunk örök hazája”, benne pedig a Santo Stefano Rotondo templom a keresztény Európához való tartozásunk egyik legszebb szimbóluma.
Az album szerzője nem kevesebbre vállalkozott ugyanis, mint hogy összegyűjti ennek az ősi szentegyháznak az ábrázolásait a 16. századtól egészen a 19-ikig. Szavai szerint két évtized szenvedélyes gyűjtőmunkájának eredményeként jött létre az a metszetkollekció, amelynek másfélszáz darabjából körülbelül ötven kapott helyet a kötetben. Segítségükkel világosan kirajzolódik a Santo Stefano Rotondo alakulása az egymást követő évszázadok folyamán: a templom külső és belső kinézete mellett egykori környezetéről is részletgazdag, látványos képet kapunk az oldalakat lapozgatva.
Az ábrázolások elmélyült tanulmányozása és spirituális befogadása, amit egy szóval talán leginkább belehelyezkedésnek nevezhetnénk, mindannyiunknak lehetőséget teremt arra, hogy a magunk személyes módján válaszoljuk meg a kérdést: miért is igaz annyira a templom falai között 1523-ban eltemetett Lászai János kanonok sírkövének előbb már idézett feliratrészlete (eredetiben: „… Roma est patria omnium fuitque”). A Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvéből ismerős imaginációval rokonítható módszer révén felfedezhetjük ennek az évszázadok során átívelő tapasztalatnak a lenyomatát saját magunkban: a 15. századi pálos atyáktól, a magyar majd német-magyar jezsuita kollégium lakóin át egészen Mindszenty Józsefig, akinek bíborosi címtemploma volt a Rotondo.
Németh László Imre könyvének fontos erényei közé sorolhatjuk, hogy a belső utazáshoz nem csupán szemlélni valót nyújt, hanem gazdag történelmi hátteret is, legyen szó akár az egyházi és vallási, akár az építészeti, festészeti, illetve biográfiai vonatkozásokról. Így, ezekkel együtt válik teljessé a munka szerkesztői koncepciója, amely ugyanakkor szinte a végtelenségig mértéktartó és szerény, egyetlen pillanatig sem tolakodik előtérbe. A szerző biztos kézzel és megalapozott tudással vezet végig minket kiválasztott anyagán, megfogalmazásai tömörek, szakszerűek és közérthetők. A rövid bevezető és záró tanulmányok ugyanúgy, ahogyan a képaláírások ebben az esetben valóban a képeket szolgálják: segítségükkel a művészettörténetben laikus olvasó is el tud igazodni a reprodukált metszetek csodálatos világában.
Mindezek után nem maradt más hátra, mint hogy jelen sorok írója is őszinte vallomást tegyen a Santo Stefano Rotondóhoz, és rajta keresztül a könyvhöz fűződő viszonyáról. A körtemplomok története messze a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza, a legősibb ismert ilyen építmények mintegy 12 ezer évesek, és a mai Törökország területén találhatók. Sajátos kozmológiájuk élénk visszhangra talált a közép-európai és azon belül a Kárpát-medencei népek lelkében, így nem csoda, hogy ilyen építmények sokaságát ismerjük közvetlen közelünkben is. A kör minden korszakban a tökéletesség, a teljesség, a rend és ennek nyomán a világmindenség, a természetfölötti, Isten szimbóluma. Térformaként egyszerre nyújtja a véges és a végtelen kettős érzetét, a fegyelem és a szabadság, a biztonság és a kaland, a földi és azon túli kapcsolódás lehetőségét. Nem véletlen, hogy a Santo Stefano Rotondo esetében fölmerült annak lehetősége, hogy a Jelenések könyvében leírt „új Jeruzsálem” szerény, emberléptékű építészeti megvalósulása lenne.
Akár így van, akár nem, Németh László Imre kötete meggyőző bizonyítéka annak, hogy az Örök Város nevezetes szentélye milyen nagy hatást képes gyakorolni az emberre, hiszen láthatóan a szerzővel sem történt másképp. A Magyar emlékek római temploma kiváló útikönyv, igaz, ezúttal nem a megszokott értelemben: a segítségével megtett távolság nem kilométerekben, hanem évszázadokban mérendő. Jó szívvel ajánlható tehát mindenkinek, aki számára a múlt nem eltörölni való, de még csak nem is felesleges kolonc, hanem olyan éltető kapcsolódás földhöz és éghez, amely nélkül aligha tudnánk keresztény hivatásunkat betölteni.
Koncz Attila
