Hosszas tervezés, szervezés, bonyodalmak, izgalom, kíváncsiság és érdeklődés előzte meg az idei lelkigyakorlatos továbbképzőt. És amikor sorra üdvözölhettük a megérkező, régi ismerős társainkat, bemutatkoztunk az örvendetesen sokasodó fiatal, alig pár éve tevékenykedő, vagy épp pályakezdő kántorkollégának, valami halk áhítat, összeszedettség lengte be a Jakab Antal Tanulmányi Ház előterét, társalgóját, majd az előadótermet.
Igen. Ez a harmincötödik év, amikor így összejövünk, együtt vagyunk. Gyulafehérváron kezdtük, majd sorra voltunk Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Árkoson, Alvincen, újra Kolozsváron és most már jópár éve itt Csíksomlyón.
Február 6-án, hétfőn Kovács Gergely érsek úr által celebrált szentmisével vette kezdetét az idei, sorban 35. lelkigyakorlatos továbbképző, amelyet a Gyulafehérvári Főegyházmegye kántorai számára szerveznek, majd ugyancsak ünnepélyes szentmisével és Te Deummal zárult csütörtökön, amelyet Kerekes László püspök úr mutatott be a csíksomlyói kegytemplomban.
Elöljáróban Ilyés Zsolt sepsiszentgyörgy-központi plébános, a Liturgikus és Egyházzenei Bizottság titkára üdvözölte az egybegyűlt mintegy 103 kántort, majd köszöntötte a szentmisén jelenlévő Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, munkatársait, akik minden évben megtisztelnek jelenlétükkel, részt vesznek a szentmisén. A zenei bizottság titkára bemutatta az előadókat és ismertette röviden a továbbképző programját.
Az elmélkedéseket, lelki programokat dr. Veres Stelian, a főegyházmegye gazdasági igazgatója tartotta számunkra, aki nemcsak a lelki programokon, elmélkedéseken volt jelen, hanem minden foglalkozáson, eseményen végig közöttünk volt, ami jóleső érzés mindannyiunk számára. Mindennemű támogatása, erkölcsi hozzáállása mellett ez egy nagyon pozitív gesztus, amihez nem kell magyarázat és amiért külön hálával tartozunk.
A szakmai továbbképzést dr. Windhager-Geréd Erzsébet, a bécsi Lutherische Stadtkirche orgonaművész-karnagyának előadásai, kiváló karvezetési műhelygyakorlatai, rendkívül hasznos hangképzései jelentették. Két korábbi továbbképző szakmai vezetésének folytatásaként a már lerakott alapokra építkezve gazdagította, mélyítette karvezetési, énektechnikai ismereteinket és a mindennapi munkánkban tapasztalt hibákra, pontatlanságokra is bőségesen kaptunk eligazítást, tanácsot. Ezek mellett nemcsak az egyházi kórusirodalom jónéhány gyöngyszemét ismertette, hanem egy tizenhárom műből álló, gondosan kiválogatott összeállítással is segítette jövőbeni munkánkat.
Az Erdély egyházzenei képzése a 19-20. században című előadásával, melyet komoly és szerteágazó kutatásai alapján állított össze, hasznos információkhoz juttatott, amelyek által majd sokkal jobban fogjuk értékelni, tisztelni elődeink szorgos munkáját. A Quo vadis musica sacra? címet viselő kerekasztal-beszélgetés során pedig arról is meggyőzte a jelenlévőket, hogy nemcsak egyházzenei múltunk, hanem a szent zene művelőinek jelene és jövője is nagyon komolyan foglalkoztatja, szívügyének tekinti. Mindemellett nagyon fontosnak tartja egy felsőfokú egyházzenei intézmény létrehozását is.
Dr. Szabó Balázs orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, nemzetközi orgonaszakértő Liturgikus hangszereink: leltár, karbantartás, építtetés problémái, megoldások címmel tartott igen értékes előadást és rengeteg apró tudnivalóra világított rá. Ugyanakkor egy másik értékes, liturgikus használatra is kiválóan alkalmas, de nagyon kevés helyszínen és ritkán megszólaltatott hangszerre: a harmóniumra, annak típusaira rövid, átfogó hangszertörténeti áttekintő során irányította rá a figyelmünket.
Kedden, február 7-én Tamás József nyugalmazott segédpüspök, a Gyulafahérvári Főegyházmegye Zenei Bizottságának korábbi titkára vezette az esti dicséretet, majd dr. Szabó Balázs a kegytemplom orgonáján Bach-Vivaldi, César Franck, Max Reger és Maurice Duruflé műveit szólaltatta meg. Nem keletkezési sorrendben, hanem alaposan átgondolt, szépen felépített, nagy virtuozitással, precíz játékkal megszólaltatott műsora keretében nemcsak a barokk kor sziporkázóan csillogó, vagy lelket simogató, puha hangzásait, a romantika lélekröptető dallamíveit, hanem a huszadik század monumentális hangzat-áradatát is tálalta a hallgatóságnak. E koncert keretében, kiváló hangszín-kombinációkkal, regisztrációval a kegytemplom orgonájának kimeríthetetlen tárházát is bőségesen megcsillogtatta.
Csütörtökön a reggeli imaórát a csobotfalvi Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban tartottuk. Az imaóra után Göthér Gergely, az egyházközség plébánosa mutatta be a gyönyörűen felújított templomot, de alkalmunk nyílt megtekinteni a templom szakszerűen felújított Kolonics-orgonáját is.
A hétfői nyitó szentmise bevezetőjében Kovács Gergely érsek előrebocsátotta: számára nagyon fontos az, hogy mindenhol a megfelelő képességű ember legyen, akinek nemcsak tehetsége, adottságai vannak, hanem megfelelően felkészült. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy tudását folyamatosan gyarapítsa, képezze magát, s így a felmerülő nehézségeket, akadályokat le tudja győzni, szolgálatát minden kihívás mellett példásan végezhesse.
A csütörtöki záró szentmisén Kerekes László segédpüspök, aki plébánosi munkássága során kiváló kapcsolatot ápolt minden kántorral, megosztotta egy korábbi kínos tapasztalatát, amikor egy alkalommal kántor nélkül kellett elvégeznie egy esküvői szertartást, ahol énekelnie is kellett, de a jelenlévők nem kapcsolódtak be az éneklésbe. Elmondta, hogy mennyire „üres” volt az a szertartás, hiányzott belőle az ünnepélyesség, a felemelő orgonazene.
Igenis, szükség van a kántor szolgálatára, igenis fontos, hogy a kántor szépen, hittel, odaadással, alázattal és felkészülten végezze feladatát. Ezt erősítették meg bennünk egyházi elöljáróink és ezt anyagi támogatásukkal, személyes jelenlétükkel, biztató szavaikkal is alátámasztották.
Minden találkozót kiscsoportos kiértékelővel zárunk, így idén is fontosnak tartottuk ezt, hiszen a sok pozitívum mellett több javaslat, néha javító szándékú kritika is megfogalmazódik ilyenkor, amelyeket szem előtt kell tartanunk a következő továbbképző szervezésénél. Így lesznek sokkal hatékonyabbak a találkozók és csak így tudunk előbbre lépni. Továbbá az is jó érzéssel tölt el bennünket, ha ezeken a találkozókon felbukkan egy-két régi ismerős, nyugdíjas kántorkolléga egy kézfogásra, rövid beszélgetésre. Idén Czikó Lőrinc, nyugalmazott csíkszentsimoni kántor úrral találkozhattunk, de megtisztelt jelenlétével Geréd Vilmos nyugalmazott kolozsvári kántor-karnagy is, aki ezen találkozók, továbbképzők egyik legfőbb mozgatórugója volt az elmúlt több mint három és fél évtizedben.
A korábbi évek gyakorlatát folytatva, a zárómisén a jelenlévő kántorok és kántornők kórusa előadta Maurice Duruflé Ubi caritas et amor című vegyeskari-, valamint Liszt Ferenc Ave maris stella című férfikari művét dr. Windhager-Geréd Erzsébet vezényletével. Az esemény különlegessége: a Liszt művet Ambrus Levente gyergyótekerőpataki kántor-karnagy, a bizottság tagja harmonikán kísérte.
A hálaadó szentmise és Te Deum után Ilyés Zsolt köszönetet mondott munkatársai és a jelenlévők nevében az előadóknak és a támogatóknak: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, Hargita Megye Tanácsának, a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskolának, a Jakab Antal Tanulmányi háznak, a ferences atyáknak a liturgikus alkalmak és koncertek számára biztosított gyönyörű kegytemplomért, de köszönet jár az ízlésesen összeállított ima- és programfüzetért és kottagyűjteményért Böjte Csongor kolozsvári segédlelkésznek és Geréd István kolozsvári kántor-karnagynak, továbbá Bíró Jánosnak, a csíksomlyói kegytemplom kántor-karnagyának a szervezésben nyújtott fáradhatatlan munkájáért.
Fórika Balázs, kézdivásárhely-kantai kántor-karnagy
Visszatekintő a lelkigyakorlatos kántortovábbképzőre
Azon kántorok közé tartozom, akik már az első alkalmaktól kezdve részt vehetnek a továbbképzőkön. Bátran mondhatom, hogy minden alkalommal színes és változatos előadásokon vehettünk részt, ugyanis nekünk megadatott megismerni, hallgatni Dobszay László tanár urat, Jáki Teodóz atyát és persze a teljes felsorolás igénye nélkül mindazokat, akik a 35 év alatt próbálták gazdagítani a mi tudásunkat, hozzáállásunkat. Fontosak ezek a találkozók, mind fiatalabb, mind idősebb kántorok számára, mert megerősítenek a szolgálatban, fejlesztenek a tudásban és az egymás élményeiből, hozzászólásaiból is csak tanulni és gazdagodni tudtunk. Bátran mondhatom, hogy az évek során nem volt gyenge továbbképző, esetenként volt nagyon erős, színvonalas, egyik-másikunkat messzemenően meghaladó alkalom is, de hiszen ez a célja, hogy fejlesszen a tudásban. És fejlődni szerintem csak akkor lehet ha a mérce magas.
Női kántorként nem éreztem soha, hogy bármilyen negatív megkülönböztetésben lett volna részem/részünk. Hatalmas élmény az, amikor együtt énekel a több mint száz kántor, akár Gyulafehérváron, akár Csíksomlyón. Nagy köszönet illeti a szervezőket, akikre nem kevés felelősség hárul. Ugyanígy a támogatóknak is kijár a köszönet, akik lehetővé teszik, hogy elérhető legyen mindenki számára ez az értekes alkalom, amiben úgy érzem, hogy csak gazdagodhatunk és hivatásunkban megerősödve térhetünk vissza szolgálati helyünkre. Nagy szeretettel és érdeklődéssel várjuk a következő alkalmakat. Adja a jó Isten, hogy mindig legyenek olyan elöljáróink, akik számára fontos a végzett szolgálatunk, s az szakmailag és lelkileg is mindig Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét szolgálja.
Muresan Mária, a kolozsvári Szent Péter-plébánia kántora
A beszéd és a zene násza a legnemesebb házasság, mely valaha köttetett. (Ferdinand Hiller)
Ez a gondolat jutott eszembe a művészetről a három napon át tartott lelkigyakorlatos kántortovábbképző után. Köszönöm a jóságos Istennek, hogy részt vehettem ezen a felemelő, szinte minden tudásszomjat kielégítő, nagyszerű emberek előadásain. Az ő szerénységükkel, de ugyanakkor a nagy tudás birtokában, tekintélyt parancsoló megjelenésükkel nagyon megváltoztatták az eddigi magatartásunkat, életformánkat. Az eltelt évtizedek során szinte minden továbbképzőn részt vettem. 1973. szeptember 1-jén alkalmaztak a gyergyóújfalvi egyházközség kántorának, mostanáig négy alkalommal nem tudtam résztvenni az előadásokon. Előadóink mindig a tudásuk legjavát adták át.
Az idei felkészítő kapcsán a volt latintanáromnak, Blédy Lajosnak egyik bölcsmondása jut eszembe: A puro pura defluit aqua. Tiszta forrásból tiszta víz folyik. Így tudnám jellemezni a három meghívott, dr. Windhager-Geréd Erzsébet, dr. Szabó Balázs és dr. Veres Stelian előadását. Valósággal ittuk azt a sok értékes tanítást, amit próbáltak nekünk tiszta szívvel, jósággal, hozzáértéssel és nagy szeretettel átadni.
A jó Isten áldja meg mindhármukat, hogy tudásukat gyümölcsöztessék erőben, egészségben hosszú éveken át. Köszönet a bizottságnak és minden jótevőnek, hogy ezt a három értékes napot a kántorok számára ily varázslatossá tették. Ráébresztettek a hivatásunk fontosságára és köszönjük, hogy értékelik a munkánkat. A jó Isten áldja meg mindannyiunkat!
Molnár Sándor, gyergyóújfalvi kántor
A csíki kántorokkal első alkalommal 1990 januárjában vettem részt a kántortovábbképzőn, ennek immár 33 éve. Azóta szinte minden továbbképzőn ott voltam, amelyek Gyulafehérváron, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón voltak megtartva. A továbképzők lelki és szakmai töltetet adtak a kántoroknak, mindig bőven akadt amiről beszéljünk, amit gyakoroljunk, amiről gondolkodjunk. Sok barátság szövődött ezen találkozások során, elbeszéltük sikereinket, kudarcainkat és a kérdéseinkre választ kaptunk a nagyszerű előadó tanárainktól.
A szervező bizottság mindig törekedett a hiányosságaink és igényeink szerint meghívni az előadókat. Sok alkalommal olyan rendhagyó előadókat hallhatunk, akiknek tanításai mai napig a fülünkben csengnek. A lelkigyakorlatos kántortovábbképzők segítettek az éneklés, orgonálás, kórusvezetés továbbfejlesztésében. A találkozóknak tudható be, hogy 1995-től beindultak az évi rendszerességgel megszervezett felcsíki, majd 1997-től az alcsíki kórustalálkozók. Magabiztosabbak és határozottabbak lettek a kántorok, gyakorlottabbak, tapasztaltabbak a templomi énekkarok.
Úgy gondolom, hogy a minőségi grafikon nagy ívben halad felfelé, nagy szüksége van a kántoroknak ezekre a találkozókra, függetlenül attól, hogy kezdő vagy haladó, öreg vagy fiatal. Nagy élményt nyújt számomra olyan előadókat hallgatni, akiknek szüleik is egykor előadóink voltak. Gondolok itt Geréd Vilmos karnagy úrra, akinek a lánya dr. Windhager-Geréd Erzsébet, továbbá fia István, valamint néhai Ilyés István karnagy úrra, akinek a fia Zsolt atya, aki bizottsági titkárként viszi tovább ezt a csodálatos örökséget. A felcsíki kántorok olyannyira szeretnek résztvenni a továbbképzőkön, hogy rendszeresítették találkozásaikat és az év minden hónapjában összegyűlnek Csíksomlyón, Bíró János karnagy vezetésével.
Bálint Zoltán, csíkkarcfalvi kántor
Pályakezdő kántorként először vettem részt lelkigyakorlatos továbbképzőn. Nem tudtam mire számítsak, de mindenféleképpen örömmel készültem és vártam a találkozást. Elmondhatom, hogy minden elvárásomat felülmúlta az a kedvesség és barátságos fogadtatás, amit a kollégák részéről megtapasztaltam. Újként is nagy örömmel fogadtak a közösségbe és hála Istennek nagyon sok új barátság is született. Nemcsak barátokban gyarapodtunk, hanem tudásban is, két nagyszerű előadó tartott nekünk minden nap előadást, amiből sokat tanulhattunk és elsajátíthattunk számomra új hangképzési- és karvezetési technikákat. Hálás vagyok a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas előadás-sorozatot szerveztek, ami tudásunk gyarapodására szolgált. Szívből remélem, hogy még sok lelkigyakorlatos kántortovábbképzőn vehetek részt, hogy egyre szebben tudjuk a jó Istent szolgálni.
Pálfi Lajos, székelyudvarhely-szombatfalvi kántor
