Urunk templomban való bemutatásának az ünnepe, a megszentelt élet világnapja, a találkozás ünnepe, amely valójában minden szentmisében megismétlődik, ahol megvalósul a communio az Isten és ember között.
Ebben a szent találkozásban benne van a találkozás Krisztussal, aki a templomban, az Eucharisztiában és a felebarát-testvérben van jelen. A megszentelt élet világnapja „az egész egyházat szeretné segíteni, hogy mind jobban értékelje a Krisztus követést, mindezt az evangéliumi tanácsok gyakorlásával vállaló személyek tanúságtételével, és egyidejűleg alkalmat kínál az Istennek szentelt személyeknek, hogy megújítsák szándékaikat és felélesszék érzéseiket, melyek őket az Úr iránti odaadottságukra vezérlik!” (Szent II. János Pál: Üzenet az Istennek szentelt élet világnapjának alapítására).
Ez az ünnep számunkra sajátossá válik azáltal is, hogy különböző lelkiségek egy helyen, a templomban találkozunk, szentmise keretében. Hálát adva és köszönetet mondva sajátos meghívottságunkért, a továbbiakban pedig küldetésünkben is meg akarunk erősödni, abban a küldetésben, amely a „keresztény élet oxigénje: felélénkíti és megtisztítja azt. Induljunk hát útnak, hogy újra felfedezzük az evangelizáló szenvedélyt, a Szentírásból és az Egyház tanításából kiindulva, hogy a forrásokból merítsük az apostoli buzgóságot.” (Ferenc pápa, szerdai általános kihallgatás, 2023. január 11.)
Braz de Aviz bíboros és José Carballo OFM érsek e napra írt levelükben arra hívják fel a figyelmünket, hogy a missziós küldetésünket, amelyet Isten akarata szerint, mint megszentelt életet élők akarunk megélni, szükségünk van a Lélek leheletére, amely oxigénnel tölti meg a megszentelődésünket. A Lélek lehelete pedig kiszélesíti a sátrunkat, nem engedi, hogy azon vágyunkat, hogy kilépjünk és elérjünk másokat, hogy az evangélium hirdetése elhalványuljon vagy háttérbe szoruljon. Ez a Lélek az, aki újra lángra lobbantja bennünk a missziós tüzet. Ő a misszió igazi főszereplője, és ugyanakkor ő az, aki fenntartja hitünk frissességet, hogy az el ne hervadjon!
„Ez a nap arra késztet bennünket, megszentelt személyeket, hogy feltegyük magunknak a kérdést:
– Erőteljesen és gyakran hívjuk-e a Lelket, és kérjük-e, hogy gyújtsa fel szívünkben a missziós tüzet, az apostoli buzgalmat, a Krisztus és az emberiség iránti szenvedélyt?
– A szó nemes értelmében kényszerülünk-e arra, hogy „beszéljünk arról, amit láttunk és hallottunk” (1Jn 1,3)? Érezzük-e az állandó vágyakozást Krisztus után?
– Szenvedünk-e és kockáztatunk-e az ő pásztori szívével összhangban? Hajlandóak vagyunk-e „kiszélesíteni sátrunkat”, hogy együtt sétáljunk?
– De mindenekelőtt kérdezzük meg magunktól: „Jézus személye, érzései, együttérzése lenyűgözi-e a szívünket?”
Együtt, közösségben és részvételben, mi vagyunk Isten küldetése! Mária kísérjen minket missziós utunkon.
Áldott ünnepet és találkozást mindannyiunknak!
Tisztelettel és szeretettel
Urbán Erik OFM
