Amikor írásról, olvasásról, olvasáskultúráról beszélünk, ma már mindenki ismeri, hallotta, használja a Gutenberg-galaxis kifejezést, ez az emberi kultúrtörténetnek arra a szakaszára utal, amelyben a könyv mint ismeretközlő közeg kiemelkedő szerephez jutott. A könyvnyomtatás, a könyv elterjedése, később az általánossá váló írás-olvasás oktatás tette lehetővé azt, hogy minden ember hozzájusson a tudáshoz, a hírekhez, mindenhez, ami szavakba, szövegekbe foglalható. A Gutenberg-galaxis kifejezés pontosan akkor jelent meg a gondolkodásban, amikor felmerült annak belátható vége. A televízió, a számítástechnika, az internet terjedése keltett aggodalmat, hogy a nyomtatott szó elveszti jelentőségét, és a tudás, kultúra egésze átrendeződik ettől. Ekkor született meg a másik, közszájon forgó kifejezés: globális falu. Ez arra vonatkozik, hogy az elektronikus kommunikációs technológiák fejlődésével a világ oly mértékben vált összekötötté, ,,kicsinnyé”, mint egy falu. Mindkét kifejezés Herbert Marshall McLuhan kanadai filozófus, kommunikációs szakember, irodalomtanár és -kritikus leleménye, a globális falu kifejezést A Gutenberg-galaxis című könyvében használta először. Az itt olvasható írás McLuhan katolikus kapcsolódásairól szól, szerzője Nick Ripatrazone, aki több híres amerikai lapba, a Rolling Stone, a The Atlantic, a Paris Review és az Esquire hasábjain is megjelent. Ez az esszé a Digital Communion című kötetéből származik: Marshall McLuhan’s Spiritual Vision for a Virtual Age (Fortress Press, 2022), és az America jezsuita magazinban jelent meg.
Hatásának csúcsán McLuhan a nyilvánosság által legismertebb értelmiségi volt. Bejárta az Egyesült Államokat és Kanadát, televíziós és rádióműsorokban szerepelt, beszélgetett John Lennonnal és Yoko Onóval, és olyan különböző magazinok cikkeztek róla, mint az Esquire, a Vogue és a Harper’s. A New York Times csak 1967-ben 27 cikket közölt róla.
Marshall McLuhan, az internetet megjósoló katolikus gondolkodó utolsó napjait egy jezsuitával imádkozva töltötte
Marshall McLuhan, az elektronikus világ és popkultúra bölcse, katolikus hitre tért, és élete utolsó napjait Frank Stroud SJ-vel töltötte. 1980 utolsó napjaiban együtt olvastak, nevettek, bort ittak, szivaroztak és imádkoztak — méltó befejezése egy hit által formált és az ignáci hagyományban lehorgonyzott életnek.
A szórakoztatóipar, a média és az akadémiai világ McLuhan fénykorában kissé hiányosnak találta az elméleteinek keresztény megalapozását, hiszen McLuhan, a ,,ravasz” retorikus, nem beszélt nyíltan a vallásos érzéseiről előadásaiban. Mégis sokatmondó, hogy legkorábbi és leghangosabb védelmezői és magyarázói közül néhányan jezsuita papok voltak, olyan értelmiségiek, akik ugyanolyan jól érezték magukat az elvont teológiában, mint a világi tömegek között.
De McLuhan keresztény hite és világnézete nem pusztán életrajzi lábjegyzet.
Herbert Marshall McLuhan (Edmonton, 1911. július 21. – Toronto, 1980. december 31.) kanadai tudós, filozófus, irodalomtanár és irodalomkritikus, rétor és kommunikáció-teoretikus. Munkássága a médiaelmélet egyik sarokköve, amelyet a reklám- és médiaipar a gyakorlatban ma is alkalmaz. Nevéhez fűződik „a médium maga az üzenet” („the medium is the message”) szlogen és a „globális falu” („the global village”) fogalom bevezetése, a hozzájuk tartozó elméletek kidolgozása. A globális falu fogalommal 30 évvel előre megjósolta a World Wide Web létrejöttét. Az 1960-as évek médiadiskurzusának alappillére volt, hatása az élete végén elhalványodott, az internet korában újra felerősödött az érdeklődés munkássága és nézetei iránt. 1933-ban BA végzettséget szerzett, aranyérmes kitüntetéssel a művészet és tudomány kategóriában, majd 1934-ben teljesítette az MA fokozatot angol irodalom és nyelvészet szakon a kanadai Manitoba Egyetemen. Posztgraduális tanulmányait Angliában, a Cambridge Egyetemen folytatta. Filozófiáját nagyban gazdagították a megismert írói életművek (Chesterton, Maritain és Gilson), Poe-tól a cselekvő ember eszméjét, Joyce-tól a nyelv és a technika társadalmi hatásának hangsúlyozását, Wyndham Lewistól a népi kultúra szeretetét, Flaubert-től ,,a stílus mint a percepció alapformája” gondolatát kölcsönözte. Emellett szimbolista képeket és fordulatokat vett át Rimbaud, Baudelaire, Mallarmé és T. S. Eliot költészetéből. 1936-ban visszatért Angliából Amerikába, tanársegédként dolgozott a Wisconsin-Madison Egyetemen az 1936-37-es tanévtől. A katolikus vallás iránt kezdett érdeklődni G. K. Chesterton írásai hatására, és katolikussá is lett, bár protestáns szülei ezt rosszallták. 1937-1944, között a Saint Louis Egyetemen oktatott. 1939. augusztus 4-én feleségül vett egy Fort Worth-i (Texas) születésű tanárnőt, tehetséges színésznőt, Corinne Lewist (1912-2008), hat gyermekük született. 1943 decemberében megkapta PhD-fokozatát. Visszatért Kanadába, 1944-1946 között az Assumption College Egyetemen tanított Windsorban (Ontario). 1946-ban Torontóba költözött, a University of Toronto egyik katolikus főiskoláján, a St. Michael’s College-ban kezdett dolgozni. Az 1950-es évek elejétől kulturális és kommunikációs szemináriumokat tartott. Ahogy nőtt hírneve, egyre több felkérést kapott más egyetemektől. Ebben az időszakban tette közzé első jelentős publikációját, A mechanikus menyasszonyt (1951), amely a reklámok társadalmi és kulturális hatását vizsgálta. Edmund Carpenterrel egy színvonalas néprajzi-irodalmi folyóiratot is működtetett Explorations néven. McLuhan és Carpenter alkották a torontói kommunikációelmélet iskoláját Harold Innis, Eric A. Havelock és Northrop Frye mellett. 1967-1968 között egy évre kinevezték a Bronx-i (New York) Fordham Egyetem Albert Schweitzer Bölcsészettudományi Kar tanszékvezetőjének. Amíg a Fordham-on tanított, McLuhannek jóindulatú agydaganata lett, amelyet sikeresen kezelni tudtak. Ezután visszatért Torontóba, ahol az élete hátralevő részében a University of Toronto-n dolgozott.
A kereszténység használható metaforákat kínált neki az anyag és a szellem találkozásának illusztrálására, a hívek bizalmával és elszántságával reagált az őt körülvevő, gyorsan változó elektronikus világra.
McLuhan paradigmaváltó nézetei bármely őszinte és alapos elemzésének nem csupán e vallási megfontolásokból kell kiindulnia; azt is meg kell vizsgálnia, hogy hite hogyan támogatta ezen elméletek kidolgozását és terjesztését. McLuhan hivatása az volt, hogy megértse, hogyan alakítja a média által létrehozott környezet a világról alkotott képünket.
Tanúságtétel
1967-ben John M. Culkin, aki akkoriban jezsuita volt és a Fordham Egyetemen tanított, írt egy esszét a Saturday Review magazin számára, amely McLuhan eszméit igyekezett érthetővé tenni a mainstream közönség számára. ,,McLuhan írásai bővelkednek aforizmákban, meglátásokban, for-instanciákban és irrelevanciákban, amelyek lazán lebegnek az ismétlődő témák körül” — írta. McLuhan, jegyezte meg, az aktuális trendek megfigyelője, nem pedig megalkotója: ,,[Ő] csupán megpróbálja leírni, mi történik odakint, hogy aztán értelmesen lehessen vele foglalkozni”. Elvégre ha ,,valaki figyelmeztet egy szembejövő teherautóra, rettentően udvariatlan dolog azzal vádolni, hogy ő vezeti azt”. McLuhan tanúságot tett.
Culkin meghívta McLuhant a Fordhambe. ,,Orákulum? Zseni? Karneváli reklámszakember?” — a Fordham Ram címlapja azt vitatta, hogy McLuhan, az iskola új, 100 000 dolláros vendégprofesszora megéri-e a fizetését. A bronxi jezsuita egyetem azt remélte, hogy McLuhan rövid megbízatása egyszerre lesz tekintélyes és provokatív. 1967. szeptember 18-án, a 141-es Kommunikációs Művészetek kurzusra beiratkozott 178 hallgató előtt Culkin azt mondta, ez ,,McLuhan kora”. Diákjai a könyvei másolataival bölcselkedtek. A sajtó az eseményen interjúkért epekedett. A cikket író hallgató azzal viccelődött, hogy McLuhan volt ,,az év PR-csapása”.
A hízelgéstől zavarba jött McLuhan 25 perces, szabad asszociatív bemutatkozó előadást tartott a televízióról, a figyelmetlenségről és arról, hogy ,,mindent megteszünk, hogy elrejtőzzünk a jelen elől”. Elméje olyan utakat járt be, amilyeneket csak akart, a közönség pedig — fogva tartva és lenyűgözve — követte. Egy évvel korábban a The New York Timesnak adott frappáns magyarázatot retorikájáról és pedagógiájáról: ,,Nem akarom, hogy elhiggyék, amit mondok. Csak azt akarom, hogy gondolkodjanak.”
Megengedhette magának, hogy kitérőt tegyen. McLuhan ekkorra már nemzetközi médiasztár volt, egészséges humorérzékkel. Megnyitó előadásán azzal viccelődött, hogy a legkanadaibb dolog, amit magáról mondott, az az volt, hogy rosszul ejtette ki a ,,vagy” és a ,,folyamat” szavakat. Utána az egyik diák így zárta: ,,Jó előadás volt. Valamennyi diák értetlenkedett valamennyire, de majd rájönnek”. Sajnos McLuhan egészsége abban az évben megromlott, és Culkin maga kényszerítette barátját, hogy orvoshoz menjen — egy agydaganat eltávolítására irányuló műtét következett.
Egy utolsó látogató
Nagyjából egy évtizeddel később egy agyvérzés következtében McLuhan nem tudott már se írni, se olvasni, és többnyire beszélni sem. Az elméje és a lelke azonban megmozdult, amikor megérkezett egy régi ismerőse, Frank Stroud SJ. Először 1974-ben találkoztak, de nem tartották a kapcsolatot egészen 1980 decemberéig, amikor John Culkin meghívta Stroudot egy New York-i filmes szemináriumra. Jelen volt McLuhan filmrendező lánya, Teri is, aki kérte Stroudot, hogy látogassa meg az apját. Stroud eredetileg a januári félévi szünetig akart várni. Ehelyett ,,egy istenadta lökés” arra késztette, hogy december végén Kanadába utazzon. Ő lett McLuhan utolsó látogatója.
Stroud később elmondta az együtt töltött időről, hogy ,,Isten szó szerint felemelt Jersey Cityből, és leültetett a torontói Wychwood Parkba, hogy befejezzem a jezsuita kapcsolatot”. Stroud misét mutatott be McLuhan otthonában, és ,,attól a pillanattól kezdve úgy tűnt, Marshall nem akarja, hogy ott hagyjam őt”. Együtt sétáltak a Wychwood Parkban. Beszélgettek a sok levélről és különféle ajándékokról, amelyeket McLuhan kapott, köztük egy Tom Wolfe által rajzolt karikatúráról. McLuhan hallgatta, ahogy Stroud cikkekből és könyvekből olvasott fel neki. Az utolsó könyv, amelyet McLuhan életében olvasott, vagy inkább hallgatott, Karl Rahner SJ Loyolai Ignác című könyve volt, a jezsuita alapító illusztrált életrajza.
December 30-án Stroud ismét misét celebrált — ezúttal ,,egy üveg finom burgundit használva, amelyet McLuhan egyik kollégája hozott Franciaországból”. McLuhan és a pap szivaroztak, majd lementek a pincébe, ahol McLuhan a televízióját tartotta. Néhány évvel korábban költöztette oda: ,,Nem akartam, hogy betolakodjon az otthonomba”. Megnézték a 11 órás híreket, majd visszamentek az emeletre. Mielőtt Stroud elment, megölelték egymást. McLuhan lefeküdt aludni, és másnap reggel holtan találták.
McLuhan, aki mindig is inkább művész volt, mint tudós, inkább költő, mint akadémikus, valószínűleg értékelné, hogy utolsó tette az év végéhez közeledve történt. A naptári év utolsó napjai gyakran keserédesek: a következő év reménye elválaszthatatlanul kötődik december utolsó, melankolikus óráihoz; a karácsony nagy örömét követi a szilveszter elhúzódó, szinte metronómikus várakozása. Még a legjobb éveinket sem érezzük soha elég jónak.
McLuhan, aki szerette a himnuszokat, talán a ,,Szemem látta az Úr eljövetelének dicsőségét” című dalt dúdolva feküdt le. Órákkal korábban a mise alatt Stroud a Nunc dimittist, a Simeon énekét intonálta. A pap felemelte a kezét, mintha a kis Jézust tartaná, és azt mondta: Uram, most békében engeded el szolgádat, szavad szerint. Simeon, most, hogy látta a világ Megváltóját, végre békében megnyugodhatott.
Nick Ripatrazone
